Fotó : Báthori Zsigmond

A nagy csönd

Milyen szépen jött be hozzám

ezen a hajnalon a Csönd,

puhán jött, tapintatosan, mint

aki nem akar zavarni,

lábujjhegyen jött, kis ujját

odatette a szája elé, lassan

lépegetett felém, föltűnés

nélkül, hogy is mondják,

amikor így jön valaki,

lopódzva szinte, de

nem tétovázva, andalgott

talán, hozzá sem ért

a kilincshez, nem is sejtem,

miképpen tudott bejönni

a becsukott ajtón,

semmi zörrenés a záron,

lába sem érte a földet,

nem botlott bele az

ajtónál felejtett cipőmbe,

helyén maradt az üres

váza is, amelybe valami

virágot akartam tenni

néhány hónappal ezelőtt, csak

kiment a fejemből, most

itt áll előttem mosolyogva,

nézzük egymást

zavartan, mondanám, fogadjon

örökbe engem, törődjék

velem, mert éppen

elárvultam a nagy

várakozásban, nem jó

a bizonytalanság, már

nem hiszek abban, hogy

jöhet valami más

moccanás, amiért

érdemes lenne megöntözni

a hervadó violát.

Marosvásárhely, 2009 augusztus 18