Van-e igazság a földön?

A macska nyoma

Amikor a mester nagyjából elvégezte a járda betonjának öntését, magához szólította segédeit. Két téglát tett a feneke alá, s azt mondta, mindenki tegyen a feneke alá két téglát és üljön hozzá minél közelebb.

Bőbeszédű, oktatni szerető ember volt a mester. Néha szigorú, olykor barátságos. Amikor szigorú volt, a szeme vörös lett, olyan, mint az angóranyúlé.  Mindegyre pöccintett egyet a simléderes sapkáján és hibát talált valamelyik segéde viselkedésében. Hogy nem figyel rá eléggé, cipőjét babrálja, vagy közben eszik. Miféle dolog, hogy eszik valaki, miközben én a lelkemet teszem ki? Mert nem csak önmagáért tanul az ember. Ott vannak a gyermekek, a szülők, s a feleség. Jól van, a feleséget hagyjuk ki. Nincs mindenkinek felesége. Van, akit már elhagyott, van, akit még nem. A feleséget nyugodtan hagyjuk ki, mondta a mester.

Amikor barátságos volt, eltűnt a szeméből a vörösség, senkit nem hibáztatott semmiért, nem követelte meg, hogy bárki is téglát tegyen a feneke alá és üljön hozzá minél közelebb. Azt sem bánta, ha cipőjét babrálja, vagy éppen eszik valaki a segédei közül.

Most, amikor a mester nagyjából elvégezte a járda öntését, s magához szólította segédeit, szigorú volt, de nem a segédeihez. Önmagához volt szigorú.

Fölháborító, hogy én ezt a jelenséget nem tudom megfejteni, mondta a mester. Figyeljétek meg, amikor kész a járda és sima a friss cement, perceken belül megjelenik valahonnan egy macska.  És ez a macska végig fog sétálni a friss cementen és ott hagyja a lába  nyomát! Mindig így volt. Valahányszor cementet öntöttem, s az utolsó simításokat is elvégeztem, perceken belül megjelent valahonnan egy macska. És ez a macska végig sétált a friss cementen és ott hagyta a lába nyomát. Fölháborító, hogy én ezt a jelenséget nem tudom megfejteni, mondta a mester, közben egyre vörösebb lett a szeme.

A macska nyomáról neked mi a véleményed, Dániel, kérdezte a mester.

Énnekem az a véleményem, hogy ez a jelenség a véletlenek hatáskörébe tartozik, nem pedig a macskák, vagy éppen a maga hatáskörébe, mester. A véletlen dolgokat nem kell megfejteni, nem is lehet. Azok maguktól jönnek elő és maguktól tűnnek el, felelte Dániel.

Maguktól jönnek elő és maguktól tűnnek el? Te nem látod a törvényszerűséget, Dániel?  Figyeljétek meg, most, amikor még sima és friss a cement, perceken belül meg fog jelenni valahonnan egy macska. Eddig miért nem jelent meg? Te nem látod a törvényszerűséget, Dániel?

Majd meglátom, mester, ha csakugyan megjelenik valahonnan egy macska. De nem biztos, hogy megjelenik, mert azt a véletlenek sem tudják, hogy mikor és hol bukkannak föl, éppen azért véletlenek, mondta Dániel.

Nagyon nagy hatalmuk van a véletleneknek. Nagyon nagy és erős hatalmuk van. Innen való az a sajátosságuk, hogy nem is jófélék. Majdnem mind rosszfélék a véletlenek. Megfigyeltem, a főnyereményeket is inkább a gazdagok ütik meg, nem pedig a szegények, mondta a szobafestő, akit senki nem kérdezett.

Kár, hogy megszólaltál, Barni. Kár. Neked mindenről csak a nyeremények megütése jut eszedbe. A te fejedben még nem rakott fészket egy valamirevaló, ép és csinos gondolat. Felőled törhetjük a fejünket a jelenségek törvényszerűségén, neked a nyereményeken jár az eszed. Ezért nem is lett belőled semmi. És nem is lesz soha, csak egy szimpla szobafestő, mondta a mester. 

Csönd lett.

A mester mindegyre körülnézett, nem közeledik-e felénk valamilyen irányból egy macska. Vékony pálcával időnkint nyomkodta a járda szélét, hogy lássa mennyire kötött meg a cement.

Még nem kötött meg, mondta a mester.

Még nem, de egy árva macska sem jött még errefelé, mondta Dániel.

Majd megjelenik, még mielőtt megkötne a cement, mondta a mester.

Már meg ne haragudjék mester, de én a véletlenek törvényszerű viselkedésében nem hiszek, mondta Dániel.

Nem hiszel, mert te még nem öntöttél eddigi életedben elég cementet, Dániel, mondta a mester.

Lassan esteledett.

Ma nem megyünk haza mester? Kérdezte a győztesek hangján Dániel.

Még nem kötött meg eléggé a cement, mondta a mester.

Majd megköt reggelig, mondta Dániel.

Már a Hold is lenézett a felhők közül, amikor csöndesen összeszedték szerszámaikat az építők és elindultak hazafelé.

Egyedül maradtam. Vártam a macskát és sajnáltam a mestert. Sok cementet önthetett eddigi életében. Arra gondoltam, ha lenne igazság a földön, véletlenül csak erre tévedt volna egy kóbor macska.

Rágyújtottam és azt mondtam magamban, nincs igazság ezen a földön.

Ekkor megjelent egy fekete macska. Mint valami tábornok,végig sétált a frissen öntött járdán. Még mielőtt megkötött volna a cement.

Másnap korán jöttek az építők. Mondom a mesternek, mutatnék valamit, mester! Az este, ahogy kitették innen a lábukat, megjelent egy macska. Végig sétált előttem a járda cementjén, nézze, ott a macska nyoma...  

Csokoládé

Adtam neki csokoládét

Nem hiszem, hogy lenne a földön alábbvaló ember annál, mint aki nem alkalmas eltartani egy ártatlan macskát. Nem hiszem. Én nem hiszem, aki nem vagyok alkalmas eltartani egy ártatlan macskát. Most például adtam neki csokoládét. Néz engem ez az ártatlan macska, néz és az van a tekintetében, hogy mi van veled ember? Mi van veled, hogy két hete azt adsz nekem, csokoládét? És tojást! Főtt tojásnak felét, amit meghagysz a magadéból. Nekem. Ez van az én macskám szemében.

Én pedig nézem a macskámat és az van a szememben, ami a fejemben is: te nem vagy az én macskám! Te csak itt vagy, mert itt születtél. Anyád somfordált be a kapu alatt veled, soha nem is akartam macskát tartani. Láthatod, arra sem vagyok alkalmas, hogy eltartsam magam. Tojást főzök. Fele a tiéd. És a csokoládénak is fele a tiéd. Énnekem is ez a reggelim, ebédem, vacsorám. Tojás és csokoládé. Tudod, mit ír rólad a Pallas? Azt írja rólad a Pallas, hogy ragadozó vagy. Én nem vagyok ragadozó. Egy nyamvadt fakanalat sem vagyok képes megragadni, hogy főzzek legalább magamnak valamit. Utálom a fakanalat, a kavargatást, nem értek a főzéshez. És tudod, mit ír még rólad a Pallas? Azt írja, hogy háztetőkön mászkálsz éjjelente és röptében elkapod a madarat is. Én nem mászkálok háztetőkön éjjelente és semmit nem kapok el röptében, sem pedig nyugvó állapotában. Legfeljebb egy hitvány hasmenést ha elkapok a romlott tojástól, vagy a gyanúsan kotyvasztott csokoládétól. Egyebet nem.

És hogy el ne felejtsem! Azt is írja rólad a Pallas, hogy szeretsz nagyokat aludni. Én is szeretnék nagyokat aludni. De engem bánt a lelkiismeret, hogy nem vagyok alkalmas eltartani egy ártatlan macskát. Már csak ezért sem tudok nagyokat aludni. És azt is olvastam rólad, hogy jól viseled az éhséget. Én nem viselem jól. Most nekifogok és főzök magamnak egy tojást. Fele a tiéd. És kettőbe török egy csokoládét. Csak éppen ne nézz rám azzal a csodálkozó szemeddel, amelyben az van, hogy mi van veled ember? Tudod te azt, hogy mi van velem? Nem tudhatod. Az van velem, hogy a te édes testvéred szült nekem három gyönyörű macskát. Most jöttek elő, támolyogva. Néznek engem az ártatlan szemükkel. Én is nézem őket és arra gondolok, mit fogunk enni holnap, holnapután? És mit vétettem én, hogy annyian lettünk? És mit vétettek ők, hogy annyian lettek? Semmit nem vétettek. Nem baj. Adok majd nekik is tojást. És csokoládét!