Egyszerű történetek (13)

Meghajigált föld

Ha van valami igazi élet a faluban, akkor azt az igazi életet az Iduka tyúkjai tojják. Az ő öreg tyúkjai.

Kicsi, kerek, beteges, nyílt szívű és jó lelkű asszony Iduka. Az én unokatestvérem. Hetente eljön alszegből, ide, anyámhoz, hozza a tojásokat. Hogy jusson belőlük nekem is. Mert tudja, én nem szeretem az állam tojásait. Sem pedig a globális tojásokat. Csak az otthoniakat szeretem.

Most itt van éppen. Beszélgetünk. Kérdem, mi lehet a másik unokatestvérünkkel, a mi Emmuskánkkal ? Mert fölhívott hajnalban Székesfehérvárról, hogy én kerestem-e őt telefonon ? Pedig én őt nem kerestem. Fölhívott hajnalban...

-És mi van a mi földjeinkkel, Iduka ? Például az alszegbéli Gátrétjivel ? Rég nem jártam arrafelé...

-Meghajigált föld az, Feri. Megharagudhatott nagyon ránk a patakunk, Feri. Magára hagytuk nagyon azt a földet. A termő részét elvitte, s kövekkel töltötte meg a helyét. Csupa kő van ott, patakmeder. Csak a szilvafák maradtak meg a mart alatt, csak a szilvafák. Azok is megöregedtek. Nem gondozza őket senki. Mi is megöregedtünk.

-Jól mondod, Ida ! De nem csak a patakunk haragudott meg. A fák is a kertünkben. Az almafák, ha teremnek is valamit, eldobják maguktól almáikat. Még éretlen korukban. Tudják már, hiába érlelnek gyümölcsöt, azt föl nem szedi senki.

-Úgy vagyunk a lelkekkel is, Feri. Valami a lelkeket is meghajigálta. Hazajön valahonnan egy szomszéd, éppen csak köszön, s azután elvan magában a saját udvarán. Aztán megint elmegy valahová. Valameddig. Mert menni lehet. Legtöbben elmennek Pestre.

-És jól meggazdagodnak Pesten. Tudod, mivel gazdagodnak meg ? Egyetlen szóval lesznek gazdagabbak. Azzal a kiállhatatlan szóval, hogy egyébként. Ezt hallják egész nap odaát : egyébként. Mert ott még az időjárást is úgy kezdi a bemondó, hogy egyébként esőkre  lehet számítani. Vagy nem lehet. Mivel kenhették be ezt a szót, hogy úgy ráragad itt is mindenkire ? Mert bekenték.

-Meg vagyunk jól hajigálva, Feri...

-Mi aztán meg, Ida...

-Azért ha nem akarsz nagyon szomorú lenni, ne is menj Gátrétje felé. És nehogy itthon felejtsd megint azt a néhány tojást...

Kiderült, hogy király voltam (13)

                           Fotó : Tankó Farkas Endre, Káfé-Képtár

13 A kocka fordulása

Egy reggel, amint fölkelek, hallom, hogy anyám Idával veszekszik. Azt mondja neki, te, Ida, hogy voltál képes engem azzal fogadni ezen a szép reggelen, hogy Fedák Sári több, mint egy évtizeden át vadházasságban élt Molnár Ferenccel ? Nekünk most a legkisebb gondunk is nagyobb annál, hogy Molnár Ferenccel foglalkozzunk. Mert a tegnap lekaszált füvet el kell rázni a kertben, hogy tudjon megszáradni. És nekünk mi közünk van ahhoz, hogy ez a Fedák Sári előbb elvetette magát feleségül, s csak azután volt hajlandó Molnár Ferencet szabadon engedni, hogy Molnár Ferenc elvehessen egy fiatal színésznőt ? És az pedig ugyancsak nem reánk tartozik, hogy Fedák Sári terhes lett-e Molnár Ferenctől, vagy nem lett terhes. Nem veszed észre, hogy éppen eléggé terhes a mi életünk ? Minden napunk csupa teher és kínlódás. Nem veszed észre ? Milyen szépen kiválogattátok azt a két véka paszulyt ! Semmi panaszom nem lehet rád, de én ezt a Fedák Sárit már nem tudom elviselni.

Egy világ omlott össze bennem, amint mondani szokás. E szavak hallatán. Azt mondtam magamban, nincs mit csinálni, igaza volt apámnak. A bolondság akkor jő elő az emberből, amikor akar. Mert megint itt van Fedák Sári. Kimentem az udvarra, s kerestem egy villát, hogy azt a lekaszált füvet elrázzam a kertben. Látom, a mi Idánk is talált egy villát, s jön utánam. Egy kis félelem azért átfutott rajtam, tudván, hogy villával jő mögöttem egy bolond. De ezt a félelmet azonnal elhessentettem magamtól, mert a mi Idánk soha, senkinek egy ujjal nem ártott. Még a hátára fordult cserebogárnak is segített lábára állani, s a hangyákat is sokszor átvezette egy fűszálon. Hogy ne kínlódjanak. Lehangolt lélekkel, unottan ráztuk a vizes füvet Idával. Semmit nem kérdeztem tőle. Ő sem kérdezett tőlem semmit. Én elkönyveltem, hogy ő csakugyan bolond és ő is elkönyvelte, amit rólam gondolt.

Amikor a dolgunkat befejeztük, s a villáinkat helyükre tettük, jött anyám, s azt mondta, Idánkkal megint baj van. De ő nem adja föl, amit eltervezett. Vagyis a munkával való gyógyítást. Mert annál jobb orvosság nincs. És eljő az idő, hogy nem veszi elő többé Fedák Sárit a mi Idánk és normális ember lesz belőle. A munka varázslatos hatása által. Gondoltam, azért elvégzek egy kis próbát a mi Idánk észbeli képességéről. Ezért megkérdeztem anyámtól, szerinte ebbe a golyva nevű betegségbe bele lehet-e halni, vagy el lehet viselni egy életen át. Anyám azt mondja, biza, abba bele lehet halni. Hát nem belehalt itt, a szomszédban, a Bárgácban egy Szabó Anna nevezetű, szép leány ? A mi Idánk is belehalhatott volna mert az ő gyámja, Szőcs Gergely sajnálta az Ida műtétére kiadni a pénzét, amikor arra szükség lett volna. A gyám, az gyám. A szülő, az szülő, mondta határozottan anyám.

És akkor nekem eszembe jutott, hogy a paszulyválogatás idején ezt a Szabó Annát és Szőcs Gergelyt a mi Idánk pontosan így adta elő. Tehát az Idánk észbeli épségével nagy baj nem lehet. Csak éppen ne kezdte volna el megint ezt a Fedák Sárit. Mert attól féltem a legjobban, hogy egyszer elkezdi, s akkor ezzel együtt előjön az ő bolondsága. Arra is gondoltam, egyszer egy napot arra kellene szánnunk, hogy végighallgassuk Idát, mondjon el mindent, amit tud Fedák Sáriról, s ha már nem lesz amit mondjon róla, el sem kezdi többé az ő történetét. De ez a gondolatom csupán egy futólagos elképzelés volt. És teljességgel reménytelen. Mert hol van  olyan ember, aki a mi Idánk lassú, unalmas beszédét egy egész napon át végig tudná hallgatni. Fedák Sáriról. Kit érdekel minálunk éppen Fedák Sári élete ? Aztán kételkedni kezdtem az anyám orvosságában is. Hogy a munka lenne a legjobb orvosság minden betegségre. Mert hány dologkerülőt lehet látni a világban, aki pattan ki az egészségtől...