.JPG) |
| Benczédi Sándor kisplasztikája |
A tökömet ne vegyük ki?
Nem elegáns
mozdulat, amikor egy internetes újság szerkesztője beavatkozik egy másik
internetes újság szerkesztésébe. Különösen akkor nem, ha ez a másik internetes
újság tetszik neki, mondhatni mindennapi olvasmánya.
Most mégis
elkövetem ezt a nem elegáns mozdulatot. Nem azért, hogy kioktassam a másik
újság szerkesztőjét, hanem inkább azért, mert egy bizonyos ügyben személyesen
érintve vagyok.
Már itt, az
elején megmondom: a tökömről van szó!
Gyermekkoromban
élt a szomszédunkban egy minden hájjal megkent, viccelődő öregember, akinek
roskadozó háza előtt naponta el kellett haladnom, iskolába menet. Az öreget úgy
hívták, Lajosbá. Ez a Lajosbá naphosszat ült a háza előtti kerek kövön és aki
közelébe ért, arra vetett valami furcsa megjegyzést. Vagy jót, vagy rosszat, de
különös megjegyzést.
Egy napon épp
beszélgetett valakivel, s amikor a közelükbe értem, Lajosbá kifele fordította a
hüvelykujját, reám mutatva, s azt kérdezte attól a valakitől, te, ezt a
gyermeket nem kellene kiherélni? Úgy kérdezte, hogy halljam, amit mond, de
mégse nekem mondja.
Gyermek
lévén, ettől a kiheréléstől nagyon megijedtem, el is futottam onnan, mert
emlékeztem azokra a szörnyű sikoltásokra, amikor süldő malacokat heréltek a
szomszédunkban.
Ez a régi
ijedtségem és félelmem jutott eszembe a minap, amikor a már említett, kedvenc
internetes irodalmi újságomat olvasni kezdtem. Egy novella első mondata ugyanis
ez volt: „Mi a tökömet bámulsz így?”
Lázár László,
az Ifjúmunkás egykori, jó szemű szerkesztője, Lazics, egy ilyen kézirat láttán
azonnal írt volna a szerzőnek, uram, a novellája jó! De a tökömet ne vegyük ki
onnan? Mert nem attól jó egy novella…
Ennek az
internetes irodalmi lapnak van egy bevezető mondata : „Az erdélyi irodalom
hangja”
Most
fölteszem a kérdést, de csak magamnak: mi ez a hang? A közbeszéd szerint,- amit ma „kurzus”-nak neveznek,- vagy valami, vagy megy valahová. De inkább jön
valahonnan. Még csak nem is a Lajosbá hangja.
