A fekete doboz

        ( 2 )

 

Három fekete dobozról szóltam az imént. Az első, amit a repülőgépek hordoznak magukkal. Azzal most nem foglalkozom. Nem reám tartozik. Ilyen dobozt még nem is láttam. Csak fényképen. Piros volt. A második fekete doboz, mely barna volt, mint a Singer-varrógép fiókja, örökre eltűnt otthonunkból. Az árvíz vitte el. De nem egészen. Valami csak megmaradt belőle, mert itt járt Zsiga barátom, a fogdoktor, s elmesélte, nekik is pontosan ilyen fekete dobozuk volt. A színéről nem beszélt, csak arról, hogy abban is az égvilágon minden volt. Rengeteg mütyür, gombok, csatok, pántok, társtalan fülbevalóktól elkezdve, amit csak el lehet képzelni. És ő abban a fekete dobozban mindig nagy kiváncsisággal szokott kutakodni. Ha semmit sem keresett, akkor is. Azt mondja, szerinte minden rendes házban van egy ilyen fekete doboz. Szóval a mama fekete doboza sem veszett el egészen. Ott van mások emlékezetében. Milyen nagy igazsága van ennek az én barátomnak ! Hát nem kerített anyám egy másik fekete dobozt árvíz után ? Még a varrógép fiókja is benépesült lassan. Újabbnál újabb haszontalanságokkalt telt meg. Aztán egy meggondolatlan napon odaadott mindent valakinek, vigye. Varrógéppel egyetemben. És vitte. Annak is már csak az emléke van meg otthonunkban. Üres is a mi otthonunk azóta. Pedig semmire nem volt szükségünk abból a titokzatos fiókból !

 

Itt van a harmadik fekete doboz, a tarka. A mi kis történelmünket, múltunkat rejti magában. Még megvan. Még nem adtuk oda senkinek. Pedig kérték. Kérték, szégyentelenül. Hát hogy lehet egy történelmet csak úgy odaadni, hadd vigyék ? Még akkor is, ha tarka és apró ez a történelem. Meg sem kérdeztük, minek kell nekik. Földrajzilag például repülőtérnek nem alkalmas a vidék. A hegyek miatt. Ide csak a szitakötők szállhatnak le biztonságosan. Vagy a barázdabillegetők. Pedig maholnap barázdák sem lesznek, csak árkok, amiket a gólyák is ki szoktak kerülni. Hogy csak a legszűkebb földrajzi tájat, az udvarunkat említsem, vagy a szomszédokét. Ha pédául vadásznivaló területet akarnának csinálni belőle azok, akik kérték, akkor mi lesz a minden áldott esztendőben hazatérő fecskéinkkel ? Mert a fecskék nem szeretik a vadászterületeket. A mi, párolgó pajtáinkat szeretik, ahol élet van. Ahol borjak bökdösik anyjuk tőgyét a nedves orrukkal. A fecskék csak oda térnek vissza, ahol fiókáikat kiköltötték, s repülni tanították. Ahol békességes emberek lakoznak. Ahol nem lövöldöznek és föltollazott, zöldkalaposok sem járnak. Oda térnek vissza. És mi lesz a kicsi pipékkel ? Vagy a rucákkal tavasszal, akik sietésükben mindig orraesnek ? Azokkal mi lesz ?  Szóba sem jöhet, hogy ezt a mi, teljességgel hozzánk nőtt, a századokat velünk átkínlódott, olykor velünk együtt megromlott kicsiny világot  csak úgy, föladjuk. Ez a mi fekete dobozunk. A tarka. Ha semmi sem marad ebben a fekete dobozban, utódaink akkor is be tudják majd népesíteni újra. Ha akarják. Hiába szóródtak szét utódaink  a világban. Még szerencse, hogy szétszóródtak. Legalább nem vesznek el velünk együtt, ha hitvány idők jőnek. Ha úgy adódna. 

A fekete doboz

 

Pontosan annyit tudok a fekete dobozról, amennyit bárki tudhat róla. Például azt, hogy főleg repülőgépen szokták hordozni. Esetleg hajón, vagy vonaton. Azért találták ki, hogy ha le talál zuhanni a repülő, elsülyed a hajó, vagy fölborul a vonat, akkor legyen ahonnan megtudjuk, mi okozta a katasztrófát. Mert a fekete dobozban olyan műszerek vannak, amelyek képesek nekünk megmondani a baleset okát. Utólag. Hogy tanuljunk belőle. Ezt a dobozt majdnem véletlenül nevezik feketének, mert nem is fekete, hanem piros, vagy narancssárga a színe. Azért mondom, majdnem, mert bizonyos értelemben mégis fekete ez a doboz. Legalábbis sötét. Nem lehet tudni, mi van benne. Kívülről nem látszik semmi. Titokzatos. Csak szakavatott emberek nyíthatják föl. Más nem. Amíg föl nem nyítják, teljes sötétség, sűrű homály veszi körül ezt a dobozt. Titkaival együtt. Azért fekete. Különben piros, vagy narancssárga. Amint mondtam.

 

A mi családunkban is volt régen egy fekete doboz. Az sem volt fekete. Úgy emlékszem, barna volt. Akár a Singer varrógép fiókja. A szakavatott ember, aki ebben a dobozban kutathatott, egyedül anyám volt. Más senki. Emlékszem jól, azért azt a dobozt gyermekkoromban magam is sokszor fölnyítottam. Kiváncsiságból. Hogy mi lehet benne. Rengeteg titok volt a mi fekete dobozunkban. Abban a barnában. Akár a varrógép fiókjában. Volt abban inggomb, gyöngyházból, biztosítótű, varráshoz való gyűszű, sokféle méretben, színes cérna, pertlidarab, gombostű, minden. Még régen lejárt aprópénz is volt benne, ceruzavégekről nem is beszélve. Na, igen ! Volt kacorbicska is. És kicsiny tükör, kicsiny olló, körömpucoló reszelő. Fölsorolni se tudnám, mi volt még abban a dobozban. Mindig ugyanazok a dolgok voltak benne, de én minden kinyításkor fölfedeztem valami új apróságot. Amit soha nem láttam. Ezt a mi fekete dobozunkat, mely barna volt, ugyancsak sűrű homály vette körül. Titokzatosság. Kinyítása mindig fölfedezésnek számított. Aztán nem is olyan régen, egy hitvány napon azt a dobozt elvitte az árvíz. Kiüresítette a varrógép fiókját is. Föl nem foghatom, mit keresett a varrógép fiókjában az árvíz.

 

Olykor apró, fekete doboznak képzelem el kicsiny népünk múltját is. Szeretek benne kutakodni. Ez az apró fekete doboz sem fekete. Tarka inkább. Nem titánból való, mint ama igazi fekete doboz, amiket a repülőgépek hordoznak magukkal. Nem ütésálló. Nem vízhatlan. A tűz is fogja. A gyorsulást sem viseli el könnyedén. Történelemből való a mi apró, fekete dobozunk. Nem ütésálló, de eleddig még elviselte az ütéseket. Nem vízhatlan, de még egészen soha el nem áztatták az árvizek. A tüzeket is kiheverte. Mert ugye, tájainkon sokszor lobbantak  föl társadalmi erdőtüzek. Hogy a világ gyorsulását miképpen bírja ki, azt még nem lehet tudni. Biztosan nem. Mert  nagyon el kezdett robogni vele együtt a világ. Valósággal viszi magával. Hogy merre viszi, azt sem lehet tudni. A túlélők, a szemtanúk, ha lesznek, előreláthatólag nem fognak mellette tanúskodni. Saját maguk túlélése lebeg majd a szemük előtt. Nem a mi apró, fekete dobozunk. Ez a tarka. És annak számunkra gyönyörűséges titkai. Mert már most észre lehet venni, illetlen kezek kotorásznak benne.

 

  Pusztai Péter illusztrációja