| Forrás:Indafoto.hu |
Karmesteri pálca
Egy mulatós baráthoz
Hallgatván ezt a sok karácsonyi muzsikát, megpróbáltam a saját fejem szerint értelmezni azt, hogy voltaképpen mi a zene.
Abból indultam ki, hogy egy bizonyos szöveggel megspékelve, a zene is ér valamit, de sokat nem. Mert mindenki úgy értelmezheti, ahogyan akarja. Legföntebb vidámabb lesz tőle az ember, vagy szomorúbb. Vannak idegesítő zeneszámok és vannak megnyugtatóak. Van olyan zene, ami miatt kirohannánk a világból, de olyan is van, amit szívesen hallgatnánk az idők végezetéig.
Arra jutottam, hogy a zene ráültetett szöveg nélkül olyan, mint egy sánta ló. Félni nem kell tőle, nekünk nem rohan, de el sem szalad tőlünk. Vagy olyan, mint egy értelmezhetetlen mondat, ami nem mond semmit. Főleg veszélyes dolgokat nem tud mondani. Ezért van az, hogy egy írót az ő írása miatt tömlöcbe lehet vetni, de egy zeneszerzőt nehezen. Egy mondatáért már akasztottak föl néhány forró fejű forradalmárt, filozófust, de egy szöveg nélküli zene miatt tudtommal még senkit. Mert a szavak élesek, mint a beretva, hegyesek, mint a kés, a zene pedig olykor lagymatag, ártalmatlan, nyugtató, mit egy pirula, máskor pedig idegesítő, mint egy állandóan előttünk pattogó, rakoncátlan gyermek.
Erről a helytelen, igazságtalan, gyermekes fölfogásomról egy előadást is rögtönöztem, amit a falaknak mondtam el. Ezt is csak azért, hogy lássam, ér-e még valamit a fejem, van-e benne értékelhető gondolat, vagy csak az a daganat, mely fájás képében szokott jelentkezni.
Miért neveztem előadásomat gyermekesnek? Hát azért, mert én nem értek a zenéhez. Különösképpen a zeneszerzéshez nem. Azt sem tudom fölfogni, hogy egy zenekar előtt miért csapkodja a levegőt a karmester. Mire való az a pálca? Arra való, hogy a zenészek között összhang legyen? Hogy ne muzsikáljon mindenki a saját feje szerint? Lehet. De akkor mire való a kotta? Megfigyeltem, a zenészek inkább a kottájukat nézik, nem a karmestert.
