 |
| Dancs Artur fotója |
Ez a világ arra tanít bennünket, hogy sokat ne
tanuljunk, mert akik tanítanak, azok is keveset tudnak, kár az időnket erre
pazarolni. Bőven elég, ha annyit tudunk, hogy sokat nem jó tudni.
A sok tudás nyugtalanná, elégedetlenné teszi az
embert, mert mindegyre az jut eszébe, vajon, még mi mindent nem tud a világról,
és saját magáról.
Ez a világ arra tanít bennünket, hogy sokat ne
dolgozzunk, mert akik sokat dolgoznak, s munkájukkal sokat keresnek, azoktól
sok pénzt vesznek el, amit szétosztanak azok között, akik semmit nem dolgoznak.
Ebből következik, hogy igazságtalannak tartjuk
azt a világot, amelyben élünk.
Ez a fölismerés olykor dühítő is tud lenni, mert
nem szép és nem jó dolog igazságtalan világban élni.
Ez a világ arra tanít bennünket, hogy tanulás és
munka helyett olyasmiket találjunk ki, amik ugyan nem a legokosabb dolgok, de
legalább nem dühítik az embert.
Itt van például a szervezés. Szervezzük meg,
hogy mások hogyan tanuljanak, miképpen dolgozzanak, hol keressék az igazságot
és a nyugalmat.
Szervezzünk dalolni, táncolni szerető
közösségeket, fesztiválokat, ahol dobszóra lehet szökdösni, büntetlenül
üvöltözni. Ez a büntetlen ordítozás és ugrándozás levezeti az emberben fölöslegesen
felgyülemlett energiákat, utána édesebb a pihenés, mélyebb az alvás.
A jól pihenő, mélyen alvó ember, ameddig jól
pihen és mélyen alszik, általában nem követ el a társadalomra nézve káros
betöréseket, nem verekszik, nem üt el senkit a zebrán, röviden megállapíthatjuk
róla, hogy ki lehet jönni véle.
Ez a világ arra tanít bennünket, hogy
valamiképpen jöjjünk ki egymással, kerüljük a kényelmetlen helyzeteket, legyünk
elégedettek és törődjünk a saját boldogságunkkal.
Ez a világ arra tanít bennünket, hogy ne
törődjünk a világgal.
