Egyszerű történetek (26)

                        Fotó : Wikimedia Commons

Jöjjön velem Jamaicába !

                     (Útleírás)

Ajánlom e sorokat Cseke Gábornak,

aki imádója a részletes útleírásoknak.

                                                     

Énnekem olyan a természetem, hogy amikor a szervezetem úgy akarja, egyszerűen összeesem. Mint a collstok. A svájci röptéren is egyszerűen összeestem. Mint a collstok. Egy bicegve járó férfi spriccelte be orcámat valamivel és attól tértem magamhoz. Megköszöntem a bicegve járó embernek a spriccelést és szépen bemutatkoztam. Ő is. Azt mondta, órásmester Jamaicában. És megkérdezte, tudom-e, hol van Jamaica ? Mondtam, egész életemben Jamaicába kívánkoztam. -A tengerért, tudja, a tengerért. És a középhőmérsékletért. Mert a világon ott a legjobb a tenger és a középhőmérséklet. Én ezt  földrajzból tanultam.

A bicegő férfi kezét homlokomra tette, hogy megsaccolja, van-e lázam. Nem volt lázam.

Amikor felültünk a repűlőre, s helyemet kerestem a másodosztályon, a bicegő ember karon fogott és azt mondta, mi nem utazunk másodrendű osztályon. Ő azért nem, mert hogy nézne ki, ha egy jamaicai órásmester másodrendű osztályon utazna ? Én pedig azért nem, mert bármely pillanatban összeeshetem és nem lesz, aki engem bespricceljen.

Kissé feszengve ültem a jamaicai órásmester mellett, az első osztályú fotelben. Mert az fotel volt, nem szék. Senki nem törődött azzal, hogy az én jegyem nem ide van kiállítva. Jobbnál jobb ételeket hoztak a légikisasszonyok, ittunk is valami finomságot, de főleg beszélgettünk. A falumról és Jamaicáról. Hogy milyen szép az én falum és milyen szép Jamaica. És hogy nekünk milyen jó dolgunk van.

Egyszer azt mondja a bicegve járó, jamaicai órásmester, tudja mit ? Jöjjön velem Jamaicába ! Mondom, hát hogy menjek én Jamaicába, amikor az én jegyem nem oda szól ? És különben is várnak engem Nevijorkban. Egy nagy táblával vár engem egy úr. Úgy hívják, Koréh Ferenc. Abban egyeztünk meg, ki lesz téve a mellére egy tábla, s arra az lesz reá írva, hogy Koréh Ferenc. – Nem probléma, mondta a bicegő ember. Nem probléma. Én is ott szállok le. És indulunk is tovább, Jamaicába. Persze, előbb elköszönünk attól, aki magát várja azzal a táblával.

Kérdem a jamaicai órás mestertől, mégis ezt ő hogy gondolja ? Mert nekem nincs pénzem Jamaicáig. Csak odáig, ahol engem várnak.  Azt mondja, ez sem probléma. – Amikor a másik repülőre ülünk fel, maga szépen összeesik. Mint Svájcban. És én spriccelem magát és elkeveredünk az utasok között. Közben igyekszünk a felüléssel. Bízza rám ! Egy jamaicai órásmester mindent el tud intézni. Magának csak annyi lesz a dolga, hogy szépen összeessék. Ahol szükségünk lesz rá.

Mondom, azért ezzel a dologgal baj van. Mert én nem akkor esem össze, amikor akarok, hanem amikor a szervezetem úgy diktálja. És miért pont most menjek én Jamaicába ? Nem lehetne ezt az utat elhalasztani ? Hogy meggondoljam a részleteket és fölkészüljek egy újabb utazásra.  Különben sem venné semmi hasznomat, ha magával mennék Jamaicába. Mert én  nagyon nem értek az órás mesterséghez...

Erre kissé ideges lett a bicegő ember. Mondta is, hogy ő évek óta nem volt ideges.

– Tudja mit ? Ha maga ilyen körültekintő az utazásban, akkor az életben körülményes és halogató. Ez nem jó szokás. Így maga soha nem fogja látni Jamaicát. Kár. Tudja, hogy ott a fagylaltot is úgy adják az ember kezébe, hogy közben énekelnek és táncot lejtenek ? Mert Jamaicában vidámság van. És jó élet. Könnyű élet. Gondtalan élet. Nézzen rám ! Lát az arcomon egy ráncot ? Nincs az én arcomon semmi ránc. Mert én nem körülményeskedem, nem aggódom semmiért. Vidáman élek. Mint a madár. Ahogyan ezt ki szokták fejezni. Azt mondja nekem, hogy maga nem ért az órás mesterséghez. Mit gondol, én értek ? Csak annyit értek, hogy le tudom venni egy karórának a hátlapját. És ki tudom cserélni az elemet az órában. Annyit értek. Ma már nincs szükség órás mesterségre. Sokan még az elemet sem cserélik ki, hanem eldobják az órájukat. Ha megáll.

-Tessék mondani, Jamaicában meg lehet élni abból, hogy valaki le tudja venni a karórának a hátlapját ? És ki tudja cserélni az elemet az órában ? –kérdeztem kiváncsi ábrázattal.

- Meg. Ha valakinek van esze hozzá. Akkor meg lehet élni, - válaszolta a bicegő jamaicai órás. -Uram én Pesten nőttem fel. Pontosabban a Váci utcában. Tudja, hol van a Váci utca ? Szóval, tudja. Aki ott nőtt fel, meg tud élni Jamaicában. Most figyeljen ! Kimegyek a reggeli napsütésben a tengerparti strandra. Ott fekszenek a homokban a szebbnél szebb jamaicai lányok és asszonyok. Vagy idegenek, turisták. Amelyiknek óra van a csuklóján, ahhoz bizalmasan lehajolok és így szólok: -Szíveskedjék megmondani, hány óra a pontos idő ?

Teljesen mindegy, hogy mit válaszol. Megkérdezem, véletlenül nem késik az órája ? Ha késik, megkérem, engedje meg, hogy kicseréljem benne az elemet. Mindig hordok a zsebemben óraelemet. Mindenféle méretben. Ha nem késik, hát akkor nem cserélem ki. De már beszélgetünk. És a beszélgetésből előbb-utóbb kialakul valami.

Ha nem beszélget az ember, abból semmi nem alakul ki. Most már érti ? A lényeg az, hogy Jamaicában meg lehet élni. Most pedig figyeljen nagyon ! Maga nálamnál is jobban meg tudna élni Jamaicában. Csak annyit tanuljon meg, hogy akkor essék össze, amikor akar. És amikor szükség van rá. Mert van úgy, jól jön az embernek egy kis összeesés. Ugye, a svájci röptéren is jól jött ! Ezért utazhatott elsőosztályon. Luxus módon kiszolgálva. Legjobb összeesni Jamaicában. A tengerparti  homokban. Valaki csak bespricceli az orcáját...

Kiderült, hogy király voltam (26)

26. Meg kell bolondulni

Látod-e Ida, mondtam Idának, látod-e, miket beszélsz. Nem te mondtad, mekkora ereje van annak a szónak, hogy bolond ? És hogy azt nem szabad kiejteni, még akkor sem, ha úgy érezzük, csakugyan megbolondulunk. És nem te hoztad fel azokat a kimoshatatlan foltokat, amelyek előjönnek a ruhákból száradás után ? Ebben a faluban a népek többször ejtették ki a szájukon azt, hogy meg kell bolondulni, mint ahányszor a Miatyánkot. Egyebet sem hallottam anyámtól, ha valamibe belebotlott az életünk, csak azt, hogy meg kell bolondulni. Én most ebbe a játékból kitalált királyságomba botlottam bele, s te azt mondod, ismered a járást. Hogy kiutat találsz a reménytelen helyzetből. Miféle járást ismersz Ida, amikor te évtizedeken át ki sem tetted a lábad a kapunkon ? Csak sétáltál a kertben , az udvaron, s lehajoltál a fűszálakért és virágokkal foglalatoskodtál. A túlélés szépségéről beszélsz, amikor néked csupán a bolond életed leélése volt az egyetlen és mindennapi dolgod. Azt sem tudod, mi a munka. Arról pedig fogalmad sincs, mit jelent a hiába való munka. Amikor semmi nem sikerül és mindent újra kell kezdeni.

Mit tudhatsz te azokról az időkről, amikor anyám gyönge, beteges asszony létére füstös vonatok tetején utazott Bukarestbe, kölcsönkért pénzen vett disznólábat vitt , hogy azt eladja ott és kenyeret vegyen nekünk ? Hogy éhen ne haljunk. Mert nehéz idők jártak akkor. És mit tudsz arról, hogy a Férde nevű dűlőben gyermeki erőmmel szedtem össze és hordtam el onnan a nehéz és nagy kövek sokaságát. Hogy teremjen ott valami. És mit tudsz Középlábról, ahol csak sás volt azelőtt és azt apámmal termővé tettük. És nem tudhatod, hogy őszök idején bejártuk a mezei utakat mind és azoknak köves martjairól lekaszáltuk az otthagyott, megvénült füveket. Amiket levágni is nehezen lehet. Hát arról, hogy cséplések idején házról házra jártunk kalákába és mi, gyermekek cipeltük a nehéz zsákokat. És amikor örülnünk kellett volna a termésnek, akkor jött a hatóság és elvette tőlünk a termést.

De a hatóság a kezét sem tette rá a zsákokra. Nekünk kellett azokat cipelnünk a kijelölt helyekre is. És amikor termővé tettük földjeinket, elvették a földjeinket. Mit tudsz te ezekről a dolgokról, hogy azt mered mondani, ismered a járást ? És miféle beszéd az, hogy időnkint egy kicsit meg kell bolondulni ? Mert szerinted ez a kiút, az egyetlen megoldás. Énnekem nem kellett sokat forgatnom a történelmi könyvek lapjait ahhoz, hogy tudjam, mi az a túlélés. És itt vannak a véletlenül életben maradt, örökké üldözöttek. Akik a saját bőrükön tanulták meg a túlélést. Nem a könyvekből.

Nekik is azt a tanácsot adnád, hogy időnkint egy kicsit bolonduljanak meg ? Hogy a véletlenül megmaradt életüket vidámabbá tegyék ? Hát tudd meg, nem fognak megbolondulni. Egy kicsit sem. Látom őket, nyugodtak és bölcsek lettek. Megtapasztalták a túlélés módozatait.  De ezt most ne vegyük elő. Mert ezt a témát ezer esztendőkön át tárgyalhatnók, végére soha nem jutnánk.

Azt mondod, nem vagy hozzászokva az egyszerű élethez és az egyszerű élet nem is tetszik néked. Mit gondolsz, ki van itt ebben a kitalált birodalmunkban hozzászokva az egyszerű élethez ? Senki. Sokszor még arra sem volt időnk, hogy megnőtt körmeinket levágjuk a lábujjainkról. Igaz, erre nem is volt szükség. Mert drága zoknijainkat nem lyukasztották volna ki a megnőtt körmeink.

Emlékezz arra, mit mondtál, amikor nehéz kérdéseket tettem föl néked a normális és a bolond emberekről. Azt mondtad, a bolond ember  a valóságról sokkal többet tud, mint amennyit a normális emberek tudnak. Mert a normális emberek egymásnak mindent nem mondanak el. Ezt akkor én igaz beszédnek ismertem el. De te azt is mondtad, hogy jó bolondnak lenni. Mert a normális emberek többet ártottak a világon, mint a bolond emberek. Akkor most arra felelj, te milyen birodalmat képzeltél el magunknak, hogy arra felé menjünk. Ha már ismered a járást. Amiképpen magad mondtad. Normális emberek birodalmát hozzuk-e tető alá, vagy pedig bolond emberek birodalmát ? Mert én azon nem tudok eligazodni, hogy éljünk is túl mindent, de időnkint egy kicsit bolondok is legyünk. Még akkor sem tudok ezen eligazodni, ha arra gondolok, ezt a birodalmat most játékból találtuk ki.