Hány költő jut egy hektárra?

Megint Hrabal

Puskás György fotója

„Tanárnő barátnőm kedvesen meghívott egy találkozóra, hogy beszélgessek el kolléganőivel. Menten őrjöngni kezdtem, és ráüvöltöttem: Most fejbe rúglak, bestia! És barátnőm ijedten nevetett: Miért pont fejbe? Heves mozdulattal felborítottam a kriglit, és ezt ordítottam: Mert ha seggbe rúgnálak, agyrázkódást kapnál, bestia!  Rémületesek ezek az író-olvasó találkozók…

Egyszer régen, évekkel ezelőtt kipenderültem a szatyrommal arra a híres-nevezetes udvaromra, s ott egy jól öltözött férfi állt, és élvezte, hogy megrémültem, amikor megláttam. Várt, gusztálta a riadalmamat és rettenetemet, aztán elővette rendőrjelvényét és bemutatkozott, hogy ő Rarach törzskapitány. Megöleltem és könnyes szemmel hálálkodtam, hogy csak a rendőrségtől jött, attól ijedtem meg, mondtam neki, hogy író-olvasó találkozóra akar meghívni…(Bohumil Hrabal)

A történet tovább már nem érdekes, csak eszembe jutott, mekkora felhajtás és készülődés övezi manapság az író-olvasó találkozókat! Hogy ki fogja énekével ékesíteni a felolvasást, lesz-e egy pirinyó kórus legalább és honnan hozzák a bort, a pálinkát? És otthon lesz-é a helybéli tiszteletes, hogy értékelvén az író érdemeit, s kitüntetéseit, ezzel is emelje jó magasra az ünnep hangulatát?

Nemrég, egy ilyen találkozó után azt kérdezte tőlem egy ottani, egyszerű gazdálkodó, kiszámította-e már valaki, hány költő jut nálunk felé egy hektárra, mert szerinte sok, nagyon sok, de a füvet maholnap nem lesz, aki lekaszálja...

A Hektár filozófiája

Hektárnak neveztem el azt a földet, mely három lépés hosszú és egy szűk lépés széles. Ott „terül el” a házunk előtt, ahová reggeltől estig odasüt a nap. Száznál több éves az a kicsi ásó, amellyel fölástam a Hektárt, száznál több éves karókat vertem a földbe, száznál több éves, hatalmas kalapáccsal.

Ezen az udvaron száznál több éves minden. Én is közeledem a nyolcvanhoz, anyám szerint a százat megérném, ha nem cigarettáznék olyan szorgalmasan. Ő már csak tudja, mi a hosszú élet titka,  a kilencvenkilencet épp most  tapossa. Na, de mi van a Hektárral?

Fölkelek éjjel, megnézem a Hektárt, nem kaparta-e ki valami tekergő macska a palántákat.  Szépek ezek a paradicsompalánták. Feleségem vette őket a piacon, de nem egy, hanem két helyről, hogy ha az egyik fajta nem válik be, akkor talán beválik a másik. Mert az nem lehet, hogy itt van három négyzetméternyi napsütötte föld, s ne teremjen semmit! Az nem lehet, akármilyen világ ez a mostani.

Jön a szomszéd, véletlenül elejt néhány elismerő szót, hogy nem árt az embernek a fizikai munka, aztán azt mondja:- azért szögezzük le, fölösleges és gyermeteg  agrikultúra, amibe maga itt belefogott. Fölösleges, mert amennyi paradicsom itt megteremhet, azt ősszel félkézzel hazahozhatná a piacról. Mégpedig válogatva. És gyermeteg, mert ilyen tenyérnyi helyen csak gyermekek ültetnek ezt-azt, csupa kíváncsiságból. Már meg ne haragudjon...

Nem haragudtam meg. Azt mondtam, hallgasson ide, szomszéd: ezt a talpalatnyi földet úgy hívják, hogy Hektár! Én neveztem így el. Mert szeretek mindennek nevet adni. Hogy legyen mindennek neve. Ha egyszer földről van szó, akkor nekem az a föld Hektár. Magának van egy csöppnyi igazsága, amikor azt mondja, hogy amit én most művelek, fölösleges agrikultúra. Mert amennyi paradicsom itt megteremhet, azt ősszel félkézzel hazahozhatnám a piacról. Mégpedig válogatva. Abban is igaza van, hogy ez gyermeteg munka. De tudja, hogy vagyunk mi, vének a gyermeteg munkákkal? Úgy, hogy valamiért illenek hozzánk. Még az is illik, ha erre a kicsi földre azt mondom, hogy Hektár!

Amiben nincs igaza, az az, hogy nem vette észre, mekkora gonddal készítettem elő azokat a hosszú, füstös, idétlen karókat a palántáknak! Félszáznál több lyukat fúrtam a karók oldalába, hogy a zsineget be lehessen fűzni tisztességesen, ne omoljék le a paradicsom, ha nagyra talál nőni. És azt sem vette észre, hogy ebben az egész agrikultúrában van egy kis filozófia. Látja, milyen magasak azok a karók? Azért olyan magasak, mert ezzekkel a magas karókkal adom a palánták tudtára, hogy bízom a növekedésükben. Ez a bizalom szerintem sokszor többet ér a kiadós öntözésnél is. Mert a növények hozzászoknak a szárazsághoz, de ahhoz nem, hogy lehetetlenségre vállalkozzanak. Maga értelmes ember, ezért mondanom sem kell, hogy ez nem csak a Hektár filozófiája...