Rend a legyeknek

 

          Rodin, Wikipédia

Olvastam, hogy vannak tudósok, akik hirtelen fölpattannak onnan, ahol éppen vannak, otthagyják a második fogást a legyeknek, elszöknek a mézeshetek napjaiban, félbeszakítják saját beszédüket, rohannak, papírt, ceruzát keresnek, leírják azonnal amit kitaláltak, másnap pedig unottan elballagnak a Nobel-díjért, hogy mégis legyen amiből kikérjenek egy féldeci pálinkát.

Mindannyian ki vagyunk téve annak, hogy valami eszünkbe jut.

Énnekem éjféltájban jutott eszembe egy roppant jelentős fölfedezés, gondoltam, követem a tudósok példáját, kiugrottam az ágyból, hogy papírt, ceruzát keressek, de sötét volt, fölpattintottam a villanyt, szúrta a szemem a nagy világosság, valami orvosi dolgot csöppentettem a szemembe, amitől aztán nem láttam semmit, csak kotorásztam a fiókban, kapnék írószert, kaptam, füzetet is, megigazítottam a széket magam alatt, kicsi piros párnát tettem a fenekem alá, hátha úgy jobban le tudom írni azt a roppant jelentős fölfedezést, nem fogott a pix, ki volt száradva, kerestem másikat, na, az fogott, el is gondoltam, rendet kell teremtenem magam körül, külön fiókban kell tartani a jó pixeket, a rosszakat pedig egyenesen bele a szemétkosárba, mikor csinálok rendet magam körül, ha nem éppen most, amikor figyelmeztetett a kifogyott pix, szépen elraktam mindent az asztalomról, kivéve a hamutartót, s a holnapra esedékes fölszólítást, mely szerint elzárják a gázt, ha ki nem fizetem, nem tetszik nekem ez a füzet, amit találtam a fiókban, gyűrött a sarka, az a roppant jelentős fölfedezésem megérdemli, új füzetbe írjam, legelöl, hol van egy új füzet, hová tettem, tegnap még láttam itt valahol azt a teljesen új füzetet, nincs rend, nem baj, most azonnal rendet csinálok, rakosgatom a dolgaim, átrendezem az összes fiókot, ide jönnek a régi följegyzések, oda a naplók, mit keres itt egy tízéves meghívó, eldobom, oda a ház közepébe, majd összeszedem, aztán fölveszem mégis, mert ha ez így megy, csak hajladozom itt a fölösleges dolgok után, ezzel a rozzant derékkal nem jó hajladozni, mit is kell bevennem derékfájásra, megnézem egy félreeső könyvben, írja tisztán, mit kell bevenni, majd előkerítem azt is, csak előbb rendet csinálok, megfőzöm a kávém, teszek cukrot belé, jól világít az asztali lámpa, kipróbálom a pixet, fog a pix, szép az új füzet, kemény a táblája, milyen gyönyörűen fog kinézni a fölfedezésem, előbb címet kellene adni neki, cím nélkül nem lehet csak úgy odavetni egy fontos fölfedezést, töröm a fejem a címen, már fáj is a fejem, beveszek egy rózsaszínű pirulát, épp, hogy ki nem esik a kezemből a nagy izgalomtól, minek is kell címet adni, mi a lényege annak a fontos fölfedezésnek, kiment a fejemből a lényege, hogy adjak címet annak, amire már nem is emlékezem, teszem föl magamnak a kérdést, odalett a fontos fölfedezésem, odalett, míg rendet csináltam magam körül, kellett nekem ez a rend, most nézhetem a rendet, bezzeg más, okosabb emberek hirtelen fölpattannak onnan, ahol éppen vannak, otthagyják a második fogást a legyeknek...

Rend

A tyúkketrec alapkövének ünnepélyes elhelyezése

Anyámnak volt egy beteges, örökké lábadozó, de jóravaló francia tyúkja. Akkor is tojt, amikor a falunkban minden tyúk megfeledkezett alapvető föladatáról. A francia tyúk nem feledkezett meg. Tojt rá a falunkbéli, ellustult tyúkokra. Betegeskedett, lábadozott, de mindig volt tojás a háznál. Mondta is anyám, nézd meg ezt a francia tyúkot! Ez az én utolsó tyúkom, mert én már ezután majorságot nem tartok. A ketrec is silány állapotban van...

Megvizsgáltam a ketrecet. Csakugyan silány állapotban volt. A lépcsőnek kialakított följáró sem volt különb a ketrecnél.

Egy napon elhatároztam, új tyúkketrecet építek a derék, francia tyúknak. Először tervet készítettem. Tudományos tervet, mely három alapvető pilléren nyugodott: módszer, szisztéma, rend. Én ezt egy bölcs embertől tanultam. De sokszor összekevertem a módszert a szisztémával, s a renddel is. Mert ez a három tudományos pillér nem erőssége a természetemnek. Azért elkészült a terv. Képzeletben. És elfogadhatónak ítéltem meg a tyúkketrec tervét. Azt mondtam, nem lesz nagy ez a ketrec, de egy tyúknak bőven elég. Miért ne lenne elég, hiszen  ez a tyúk beteges, örökké lábadozik, ki tudja, meddig él? És ha még sokáig él is, miért építsek nagy ketrecet egyetlen egy tyúknak? És miért ácsoljak cifrább ketrecet? Azért, mert a tyúk francia? Szóval, a saját tervemet elfogadtam.

Mielőtt hozzá kezdtem volna az építéshez, elképzeltem a tyúkketrec alapkövének elhelyezését. A hely adott volt, azon nem változtattam, mert azt a helyet már megszokta a francia tyúk. Legnagyobb gondot a ketrec fölavatásának körülményei okozták. Mert azt nem lehet megcsinálni, hogy egy jóravaló francia tyúk vadonatúj ketrecét egyszerűen letesszük a régi helyére és kész. Azt nem lehet megcsinálni. Nem azért, mert a tyúk jóravaló és ráadásul francia, hanem mert ő a mi utolsó baromfink az udvaronkon. Tehát az avatás eseménye történelmileg pontosan be volt határolva. Márpedig ha egy esemény történelmileg pontosan be van határolva, illik, hogy ünnepélyes keretek között végezzük az avatási ceremóniát. Föl is írtam egy puhafödelű noteszbe: a tyúkketrec alapkövének ünnepélyes elhelyezése. És alája, a meghívandó vendégek, követek névsorát.

A névsorral hamar végeztem, mert csak egy vendégre számítottam, Idukára, aki rokonunk, valamint egy követre, a szomszédasszonyra, akit a mi francia tyúkunk rokonszenvével mindig kitüntetett, ha végigment az udvarunkon.

Jóformán be sem csuktam a puhafödelű noteszt, jön anyám a szomorú hírrel, hogy a francia tyúk fel van fordulva, annak vége. És úgy is történt, vége volt a francia tyúknak.

Hanem a tyúkketrec ünnepélyes fölavatásának ezzel nem lett vége. Mert valahányszor végigmegyek az udvarunkon, nem is a francia tyúk jut eszembe, hanem az alapkő ünnepélyes elhelyezésének elmaradása.

Milyen szép lett volna az a nap, Istenem, milyen szép! Iduka azt mondta volna, jaj, te, mik jutnak eszedbe, alapkövet helyezni el egy szimpla tyúkketrecnek? Ilyen egy rokon: hibát mer találni bennem.

Éva, a követ- szomszéd pedig azt mondta volna, jól tette, biza, jól tette! Az a francia tyúk megérdemli, hogy ünnepélyes keretek között helyezzük el a tyúkketrec alapkövét. Már csak azért is, mert valahányszor végigmegyek a maguk udvarán, engem az a tyúk mindig hűségesen követ!

Most már se tyúk, se ketrec. Csak a tanulság maradt: módszer, szisztéma, rend.