 |
| Albert Camus sírja. Forrás, Wikipédia |
Camus
A mai napon, február 4-én
szomorú hír jött anyámtól: elromlott a tévéje, s a rádiója sem megy. Ez pedig
nagy baj, mert ködös, egyhangú, szomorú az idő odakint, egyedül van, unatkozik
és szégyelli magát, hogy ilyen sokáig élt.
–Miért kell az embernek ilyen sokáig élni,
amikor annak már semmi értelme nincs, nekimentem a századik esztendőmnek, -
mondja a telefonba mama.
Mondom, ha van egy kis
türelme, mondanék én is magának valamit, mama.
A mai napon, február 4-én, ötvenhárom
évvel ezelőtt, szomorú hír futott be Párizs városába: meghalt a világhírű,
Nobel-díjas író, Albert Camus, aki nem a századik, hanem csak a negyvenhetedik
évének ment neki, s egy fának, az ő drága autójával. És tudja, mi az érdekes
ebben, mama? Az az érdekes, hogy maga is l913-ban született és ez a Camus is
1913-ban született. Egy kis szerencsével, s a fönnvaló kegyelmével most is
élhetne ez a világhírű író, mint ahogyan él maga is, mama. Nem gondolja, hogy
kivételes helyre maga került az emberi élet hosszúságát tekintve, nem pedig ez
a híres ember?
És tudja, hogy még mi az
érdekes? Ez a híres író sem becsülte sokra az életet, éppen úgy, mint maga.
Olyasmiket mondott, hogy ennek az életnek sok értelme nincsen, az sem biztos,
hogy érdemes végigélni egy egész életet. Hogy nem éri meg. Mármint azt a sok
fáradozást. Ilyesmiket mondott.
De azért meghalni fiatalon, azért
ő sem akart, véletlenül ment neki egy fának.
De maga a koporsóját húsz,
vagy talán harminc évvel ezelőtt megcsináltatta, ott van leterítve az
istállóban, tudja jól, mama! És még tudja, hogy mi az érdekes, mama? Sokszor
gondolok arra, hogy maga is egy olyan fajta teremtmény, mint ez az író, aki
filozófus is volt. Maga is jó filozófusnak született, csak senki nem tud róla.
Persze, rajtam kívül, mama! Mert én tudom, hogy maga jó filozófus!
-Ha ilyen sokat beszélsz, nem
marad pénzed a mobilodon, - mondja mama.
-Hát maga most is a mobilomon
lévő pénzre, nem pedig az élet értelmére gondol, mama?
-Arra hát! Az élet értelméről
nem érdemes sokat tűnődni, az elrendeződik magától, az egyik ember ennyit él, a
másik annyit, ebből áll az egész, mit kell ezt annyit firtatni, ha egyszer nem
reánk tartozik?
-Azért még mondanék magának
egy érdekes dolgot, mama! Magától többet tanultam, mint egy rakás nagy írótól
amennyit összeszedtem. Mert maga egyszer az mondta nekem, az élet értelme, hogy
amikor mész ki a házból, előbb nézz széjjel, van-e valami, amit ki kell vinni a
házból. És amikor az udvarról be akarsz jőni, akkor nézz körül az udvaron,
van-e valami ott, amit be kell vinni a házba. Hogy ne járkálj ki és be teljesen
fölöslegesen.
Na látja, ez egy jó és igazi
filozófia, aminek sokszor vettem hasznát, s ezt magának köszönhetem, nem másnak,
mama!
-Na, jól van, holnap még
beszélgetünk, most dolgom van,-mondta és letette a telefont.
Ködös, egyhangú, szomorú idő van odakint. Maradtam egyedül, Camus
könyveire, s az anyámmal való beszélgetésre gondolva. Aztán együltömben
elolvastam a Közöny-című Camus-regényt, hátha valami olyat találok benne,
amitől elterelődnek gondolataim az élet értelméről.
Ez a rész maradt meg bennem:
„... a nyaktilóval baj van,
éspedig az, hogy nem ád helyet semmiféle szerencsésebb eshetőségnek. A páciens
halálát egyszer és mindenkorra megpecsételi. Ez végleges elintézést, határozott
megoldást jelent, s olyan teljes egyezményt, amelyről kár tovább vitatkozni. Ha
a dolog esetleg egyszer valahogy mégsem sikerülne, akkor újrakezdenék. Így
aztán az a bosszantó, hogy az elítéltnek is kívánni kell, hogy a gép jól
működjék.”
Még nem volt alkalmam elítéltnek
lenni. Ezt a beosztást eddig véletlenül még nem osztották rám. De át tudom
érezni a helyzetet: engem is bosszantana, ha sokáig vacakolnának velem. Talán
kívánnám is, hogy a gép jól működjék.
A könyvet letettem. De nem
tudtam elaludni. Túlságosan tömény, sűrű volt nekem mindenféle filozófia, ami az élet értelmére vonatkozik.
Véletlenül találtam rá egy
Jonathan Swift-től származó mondatra:
„Az, aki meg tudja csinálni,
hogy két szál búzakalász, vagy két sarjú fű nőjön azon a rögöcskén, melyen
eddig egy nőtt csak: nagyobb szolgálatot tesz az emberiségnek és hazájának,
mint a politikusok minden pereputtya.”
Ezt a mondatot bár igaznak,
de nem nekem való, cukrozott, jóllaktatott mondatnak találtam. Maradok mégis
Camus mondatainál…
