Fotó : Wikimedia Commons
Szergej Jeszényin
A tehén
Kivénült már, a szája csorbás,
szarván a kérges agg-kor is,
ütötte, verte durva csordás,
ha rétre űzte, akkor is.
Most nyugtalan, s ha messzi zugban
egér rág, az is zavarja,
eszébe jut a néma búban,
fehérlábú, tarka borja.
Elvették tőle, rég, egy nyáron,
akit még most is úgy szeret,
míg zsenge bőrét nyírfa-ágon
cibálják, tépik gyors szelek.
Köles, ha érik, nemsokára,
e sorssal ő is szembenéz,
hurok szorul öreg nyakára,
levágni hajtja fürge kéz.
De míg a szarva bús panasszal
a szürke földbe szánt, s törik,
ő bomló-bimbós, szép tavasszal,
füves mezőkkel álmodik.
Fordította Elekes Ferenc
Mert egy idő óta, minden őszön reágondolok.
