Nem köt az írás cementje
Kint voltam vasárnap az ócskapiacon. Szép, napsütéses idő volt, jó ilyenkor kimenni oda, ténferegni a sok lim-lom között. Szeretem azt a hangulatot. Flekken és mititei illatátt hordozza a tavaszi szél, teljesen ismeretlenek szólítanak meg, vegyek tőlük csavarhúzót, függönyrojtot, csillárt, cipőkanalat, kancsót, kerti törpét, műbajuszt, körömlakkot, patefont, dominót, mindent. Mert minden van itt, különösen ilyenkor, ezen a napsütéses, szép vasárnapon. Na, igen ! És vegyek könyvet. Azt mondja a nagy, feketekalapos ember, uram, lépjen már közelebb, válasszon könyvet, kedvére valót, biztosan talál valamit, ezek tele vannak tudománnyal és szép, szerelmes történetekkel, két szál cigaretta ára darabja. Két szál cigaretta ára egy könyv, mindegy, melyiket választja, de meg is vehetné az egészet, angróban. Olyan is van, hogy ki se nyította senki, mondhatni új az egész. Lépjen már közelebb...
Szót is fogadok neki, közelebb lépek. Egy teherautóra való könyv van ide kiöntve, egyik a másik hátán. Egy fiatal hölgy már talált is magának egyet, látom, aprópénzzel fizet. Odapillantok, mi lehet az az... Csecsemőgondozás. Vagy valami efféle. El is könyvelem magamnak, bizonyára kicsiny gyermeke van. Amint ott hajladozva nézegetem a címeket, megveregeti a hátam valaki. Egy majdnem barátom, irodalmár. Verseket is ír, nagy szorgalommal. Azt kérdezi, találtam-e valamit, mert ő már átnézte, de nincs abban a rakásban egyetlen jó könyv. Egy darab sincs. Pedig mennyi ismert szerző ! Szinte minden magyar író munkája itt van, ebben a rakásban. Egy egész házikönyvtárat hozott ki ez az ember. Azt sem tudja, mit árul. Nézz oda, az ott, állami díjas, többször kitüntetett munka, tanítják az iskolákban.Nem kell senkinek. Pedig mekkora író-olvasó találkozókat rendeztek a tiszteletére annak idején, virággal és díszes vacsorával...Egy vásott vakolókanalat könnyebb eladni itt, mint egy díjazott regényt, verseskötetet. Nem köt az írás cementje, ez az igazság. Csak azt nem értem, miért oly drágák mégis manapság a könyvesbolti könyvek. Csak sejtem. Azért, mert inkább ajándékba vesznek könyvet. Valamit csak kell venni ajándékba, s a könyv elegáns ajándék.
Járjuk ketten a piacot, mint akiknek lenne mondanivalójuk egymásnak a nagy rakás könyv láttán. Feszegetjük, miért nem köt az írás cementje... Mert nem köt. Itt a bizonyíték. Ezen a piacon. Végül az a kérdés is fölmerül, vajjon van-e értelme egyáltalán az úgynevezett szépirodalomnak ? Lett-e általa nemesebb, emberibb az emberiség, vagy nem lett ? Mert csecsemőgondozásra szüksége van egy fiatal anyának, amiképpen egy tudományos dolgozatra is annak, aki valameny tudományban akar elmélyülni. A tudomány halad. De vajjon, a szép, szerelmes történetekkel, emberek sorsával foglalkozó irodalommal épült-e az emberi lélek ? Mert hány olyan emberről hallunk, aki a világirodalomban roppant jártas, de lélekben bizony nem épült, nem lett jobb. Ármánykodó, önző, gonosz és elvetemült, mások iránt teljességgel érzéktelen maradt. Nehéz erre a kérdésre válaszolni. Nehéz és kényelmetlen. Sokszor tapasztalhatjuk, olyan egyszerű emberekről derül ki, hogy lélekben, magatartásban, önfeláldozásban, segítőkészségben azok fölött állnak, akik teletömték magukat szépirodalommal, holott életükben nem olvastak egy verset, egy novellát, egy regényt...
Az irodalom léleképítő hasznát manapság több jó író megkérdőjelezi. Az irodalom fölszámolásáról is beszélnek. Éppen a jó írók vetik föl ezt a kérdést, ami elgondolkoztató. Ezen talán még itt is érdemes töprengeni, ezen a vasárnapi ócskapiacon.
Fotó : Wikimedia Commons
