Farkas Árpád

 

                  

Az állomás vendéglője

Mesélték beavatottak, hogy amikor elkészült a város új vasúti állomása, egy magas vendégek számára kialakított, intim hangulatú teremben összegyűltek az építtetők vezetői, hogy megtárgyalják, milyen nevet is adjanak a vendéglőnek. A legfontosabb ember azt javasolta, legyen annak a neve Sirály.

Fészkelődött a puha, piros huzatú fotelekben az alacsonyabb rangú nép, de megszólalni sokáig nem mert senki. – Na, mi van? Valakinek nem tetszik az a név, hogy Sirály? – kérdezte a legfontosabb ember.

Gyámoltalan hang jött elő a sarokból, egy ember félve mondta: nagyon szép az a név, hogy Sirály, csak az a baj, hogy errefelé nincsenek sirályok, válasszunk inkább valami nálunk is honos madarat, minél szebb nevűt, csak azt az egyet ne, hogy varjú, mert a varjú fekete és lehangoló. Lehangolt állapotában senkinek sincs kedve betérni egy vendéglőbe, még akkor sincs, ha nagyon éhes. Szerintem, legalábbis…

– Igaza van,– mondta a legfontosabb ember, a névadást halasszuk máskorra. De addig is, fölszólítok mindenkit, törje a fejét, gondolkozzék!

Eltelt egy hét, el kettő, ismét összegyűltek az intim hangulatú teremben, s a legfontosabb ember föltette a kérdést: – Na, gondolkoztak?

Sorra álltak föl a meghívottak, mindenki mondott egy madarat. Csak a varjú nevét nem merte kiejteni senki.

– Hogy jut maguknak eszébe ennyiféle madár? Nem tud senki kitalálni egy megfelelő nevet? Egy szépet és találót?

Valaki fölállt és azt mondta, ő kitalálta. Legyen az, hogy Az állomás vendéglője. És írják oda románul is: Bufetul gării.

A legfontosabb ember összecsapta a tenyerét és azt mondta: – Jól van! Legyen az! Ennél jobb, ennél találóbb név nincs is. Köszönöm, hogy eljöttek, s ezt az ügyet  alaposan  megbeszéltük.

Ez a kis történet arról jutott most eszembe, hogy megláttam Cs.Nagy Ibolya Farkas Árpádról írott könyvét, melynek címe az, hogy Farkas Árpád.

Farkas Árpád

Farkas Árpád

Tudományos értekezés

egy családfa lehulló leveléről

Még mielőtt anyám betöltötte volna a száz esztendőt,

egy napon megkérdeztem tőle, mama, miféle rokonságban vagyunk mi a költő Farkas Árpáddal?

–Fiam, ezt már tisztáztuk egyszer. Most elmondom ismét, te pedig jegyezd le, hogy ne felejtsd el.

Én pedig lejegyeztem. Még címet is adtam neki, hogy biztos legyen:

FARKAS ÁRPÁD EREDETE

       

Farkas Árpád nagyapja Deák Elek.

A te nagyanyád Deák Ida.

Ida és Elek testvérek voltak.

Mondom mamának, mama, ez tudományos értekezés egy családfa lehulló leveléről!

–Az fiam, az! Ennyi maradt a mi tudományunkból, néhány sor emlékezés–felelte anyám, s ment, hogy valami zöldet aprítson a tyúkoknak.

A minap olvasom a Káfé fönix-című portálon, hogy Farkas Árpád Székelyudvarhelyen született ekkor, s ekkor. Azonnal írtam egy röpke levelet Cseke Gábornak, hogy itt nem stimmel valami.. Itt a levél:

Drága Gáborom,

A Káféban megjelent Magyari- vers végén ott az Antológia. Átolvastam néhány költő munkáit, s mit gondolsz, mit találtam Farkas Árpádról? Azt, hogy két helyen született! Először Udvarhelyen, aztán Siménfalván. Na erre varrjál gombot, ahogy mondani szokták!

Nem vagyok biztos abban, hogy valamelyiket ki kellene javítani vagy az egyikre, vagy a másikra. Ha már két helyen is lehet születni, az a költő kiváltsága. 

Az pedig a Te kiváltságod, hogy ilyen szépen és nagy gonddal összehoztad ezt az egész Antológiát!

Ha most írnám azt a levelet, azzal toldanám meg, hogy Farkas Árpádnak újjászületni is annyiszor lehet, ahányszor megteheti és kedve van hozzá!

Utószó a tudományos értekezéshez: Farkas Árpád és én a rokoni kapcsolatainkat szorgalmasan ápoljuk. Legutóbb, úgy negyven évvel ezelőtt, mentünk ketten egy autóval valamerre, s amint elhagytuk Sepsiszentgyörgyöt, azt mondtam, te, Árpi, azt a cigarettát nem kellene elhagyni? Állítólag árt az egészségnek... Ő azt felelte, hogy de. El kellene hagyni.

Nem tudom, azóta ő elhagyta-e, én ebben a pillanatban is szorgalmasan szívom. Megérdemlem, ma van a születésnapom. A nyolcvanegyedik!