Farkas Árpád

 

                  

Az állomás vendéglője

Mesélték beavatottak, hogy amikor elkészült a város új vasúti állomása, egy magas vendégek számára kialakított, intim hangulatú teremben összegyűltek az építtetők vezetői, hogy megtárgyalják, milyen nevet is adjanak a vendéglőnek. A legfontosabb ember azt javasolta, legyen annak a neve Sirály.

Fészkelődött a puha, piros huzatú fotelekben az alacsonyabb rangú nép, de megszólalni sokáig nem mert senki. – Na, mi van? Valakinek nem tetszik az a név, hogy Sirály? – kérdezte a legfontosabb ember.

Gyámoltalan hang jött elő a sarokból, egy ember félve mondta: nagyon szép az a név, hogy Sirály, csak az a baj, hogy errefelé nincsenek sirályok, válasszunk inkább valami nálunk is honos madarat, minél szebb nevűt, csak azt az egyet ne, hogy varjú, mert a varjú fekete és lehangoló. Lehangolt állapotában senkinek sincs kedve betérni egy vendéglőbe, még akkor sincs, ha nagyon éhes. Szerintem, legalábbis…

– Igaza van,– mondta a legfontosabb ember, a névadást halasszuk máskorra. De addig is, fölszólítok mindenkit, törje a fejét, gondolkozzék!

Eltelt egy hét, el kettő, ismét összegyűltek az intim hangulatú teremben, s a legfontosabb ember föltette a kérdést: – Na, gondolkoztak?

Sorra álltak föl a meghívottak, mindenki mondott egy madarat. Csak a varjú nevét nem merte kiejteni senki.

– Hogy jut maguknak eszébe ennyiféle madár? Nem tud senki kitalálni egy megfelelő nevet? Egy szépet és találót?

Valaki fölállt és azt mondta, ő kitalálta. Legyen az, hogy Az állomás vendéglője. És írják oda románul is: Bufetul gării.

A legfontosabb ember összecsapta a tenyerét és azt mondta: – Jól van! Legyen az! Ennél jobb, ennél találóbb név nincs is. Köszönöm, hogy eljöttek, s ezt az ügyet  alaposan  megbeszéltük.

Ez a kis történet arról jutott most eszembe, hogy megláttam Cs.Nagy Ibolya Farkas Árpádról írott könyvét, melynek címe az, hogy Farkas Árpád.