Talán még lesznek lovak is

Bortnyik Sándor munkája, forrás:Viragjuditgaleria.hu

A vasárnapi sakkmester elméletei

Épp a vasúti síneket ugrotta át, zuhogott a jó, meleg eső, párálltak a talpfák a lába alatt, nem sietett, csak a fejét húzta be kabátja gallérjai közé. Gondoltam, megkérdem, hová igyekszik ilyen komótosan, ma nincs semmi lejátszani való parti, kedd van, ráérünk beszélgetni.

A vasárnapi sakkmester azt mondja, jó ez az eső, legalább megmossa a ruháját villanyáram fogyasztása nélkül, s a mi a fő, ha megszárad a ruha, úgy áll rajta, mintha ráöntötték volna, nem kell vasalni, szárítani. Ezeket a praktikákat kizárólag neki találta ki a fennvaló, aki jól tudja róla, hogy a sakkfigurák tologatásán kívül semmivel nem szeret bajlódni.

Javaslatomra behúzódtunk az állomási eresz alá, cipőinket sorra levettük a lábunkról és kiöntöttük belőlük a vizet. Mondtam neki: Hallgass ide, mester, szép és nemes dolog a sakkjáték, de a bankrablás se kutya, ahhoz is rengeteg ész kell és rögtönzés…

–Ezt most mire föl mondod, mert jól tudod, én nem vagyok bankrabló!

–Hát csak arra föl mondom, hogy láttalak a minap egy bankautomata előtt és onnan valami papírokat szedegetettél ki. Nem mondom, hogy az bankrablás volt a részedről, de ahhoz nagyon hasonlatos volt, különösképpen a gyakorlott mozdulataid…Miféle papírok voltak azok, mert pénzt a kezedben nem láttam.

–Neked halovány fogalmad sincs a kifinomult élvezetekhez, nem tudod megkülönböztetni a bankrablást a mélyebb, de tisztességes, jogszerű, mondhatnám úgy is, az áhitatos álmodozástól.

–Mit jelentsen az, hogy áhitatos álmodozás? Ilyet még nem hallottam!

–Az áhitatos álmodozást én találtam ki, mégpedig akkor, amikor az utolsó fogamat is kiszedték. Kérdezte is az orvos, legalább egy-két fogamat ne hagyjuk meg?  Mondtam, ne. Egyetlen fogam se legyen, mert nekem amúgy sincs, amit megehetnék. Akkor minek nekem fog? Hogy legyen, ami begyulladjon? Csak a bajaimat gyűjteném meg. Ne hagyjon egy fogat se! És esztendők alatt megerősödött a foghúsom, azzal rágok, ha van mit. Teltek az évek, s én, ha éhes voltam, benéztem a vendéglők ablakain és nagy áhitattal álmodoztam csirkecombokról, füstölt karajokról, velős csontokról, sőt, még a spenótról is, ha az tükörtojással volt díszítve.

De maradjunk a banki papíroknál. Vannak, akik pénzt vesznek ki az automatából, de a nyugtát ott hagyják, arra szükségük nincsen. Ezeket szedem én össze. Szükségem nekem sincs rájuk, de áhitatos álmodozásra kiválóak!

Egyszer egy norvég alak nagyobb összeget vett ki, begyúrta a nadrágjába, s úgy ment el, vissza se nézett. Otthon megnéztem a nyugtát, eltűnődtem a nagy összegen, s azon, hogy ha ez a pénz mind az enyém lenne, mit csinálnék véle. Vegyek cipőt? Van cipőm, most kissé vizes, de van. Vegyek új kabátot? Minek, ha van. Felsüt a nap és megszárítja. Vegyek autót? Minek? Hogy üssek el véle valakit? Így, gyalogosan, ha spiccesen neki megyek valakinek, semmi baj, azt mondom, bocsánat, s megyek tovább az utamon. Utak. Na, jó, hogy eszembe jutottak az utak. Nem csoda, állomáson vagyunk. Figyelj csak oda! Jönnek, mennek a vonatok, az ablakokon emberek kihajolva búcsúzkodnak, aztán vigyázz magadra! Te s vigyázz, szívem, siess haza! Ez így megy naponta. Énnekem nem kell vigyáznom senkire, esetleg magamra. De ha mégis elütne egy vonat, akkor mi van? Hány okos embert ütöttek el vonatok? Hány tudóst, művészt, sakkozót! És még jó hogy elütötték őket, nem szándékosan feküdtek a mozdonyok elé! Mert abban nincs semmi grácia! Tudod te azt, hogy miben van grácia? Ha úgy élsz, ahogyan tudsz, vagy úgy, ahogyan éppen akarsz. És abban is grácia van, ha úgy halsz meg, ahogy a véletlen hozza. Semmi fölhajtás, semmi kórusi ének, semmi koszorúzás, semmi sírkő, semmi fekete népség. Csak a madarak. A madarak, s a szél. És nyomod sem marad ezen a sárból csinált, szomorú földön. De addig is, ha eljön a vasárnap, sakkozok. Mindegy, hogy kivel, mindegy, ha veszítek, az is, ha győzök. Egyedül a játék a fontos Ezt már sok nagy író megírta, nincs semmi új a nap alatt. Csak azok a lusta bástyák ne lennének a táblán! Se király, se királynö. Ezek mind haszontalan népség. A gyalogok, a futók, a lovak, azok igen! Azokat szeretem. Övék a tiszteletem, mert övék az érdem, övék az idők végtelensége. És hogy honnan tudom én ezt? Onnan, hogy ameddig ember él a földön, mindig lesz, aki gyalogol, aki elfut valahonnan valahová, s ha minden kötél szakad, lesznek lovak, talán még lesznek lovak is…