Virágok
Még élnek a virágok, amiket Gáborral hoztatok, Piroska naponta levágja sárguló száraikat legalul és öntözi őket kegyetlenül, ilyenkor, reggel, a nap is besüt az ajtón,valósággal megfürdetik magukat a fényben, mert később jön az árnyék, s az a megszokott, állandó sötétség, amelyben élnem adatott valameddig, tegnap berontott Karcsi is egy láda ásványvízzel, egy ölnyi olvasnivalóval, így aztán el vagyok látva mindennel, amire szükségem van, már megszoktam a tolószéket is vezetni, itt ténfergek le, fel, olykor a küszöböt is sikerül átgurigázni, jó dolgom van, ráadásul nagy a szabadságom is, éjjel, ha úgy van kedvem, fölkelek, ha pedig úgy van kedvem, nem kelek föl, ezt kell megszoknom, ezt a föl nem kelést, mert ugye, ebben rejlik a jövőm, jó, ha megszokja az ember a csöndet, épp elgondoltam az éjjel, milyen jól megy a halottaknak, lőhetnek keleten, délen, akárhol, masírozhatnak a tankok, hullhatnak bombák, őket ez nem zavarja, akárcsak a hírek, amelyekben csak robbantások vannak és fesztiválok, meg aztán a sok semmi beszéd, mert ez a dolguk a politikusoknak, ameddig értük is el nem jönnek a fekete lovak, a fekete autók, s koszorúkkal a fekete, kalapos népek, milyen egyszerű az élet, ha úgy vesszük, s miért ne vennők úgy, különösképpen az olyanok vehetik úgy, mint amilyen én is vagyok, "a tolószék utasa" vagyok.
