Egyszerű történetek (17)

                           Siklódi Tibor festménye

Az ég vakolatja

-Az volt fiam, az volt Sántha Gábor is, meg ennek a mostani kovácsnak az apja, de főleg Fenyédi. A majdnem szomszéd. Ott, ahol az a szárnyas, nagy eperfa állott széttárt ágaival az udvaron, s oda potyogtak az érett eprek az útra, a ludak elébe nyaranta. Persze, hogy az volt ez a Fenyédi ! Ő volt a legnagyobb, s a legszigorúbb a többiek közül. Egyszer azt mondta a te apád Fenyédinek, hát miféle dolog odatenni a cséplőgépet a legjobban temő kert kellős közepébe ? Hogy szérű legyen ott, ne termés ? Hát nem találtak valami hitvány, köves helyet annak a cséplőgépnek ebben a faluban ? Na, tudod, mit mondott erre Fenyédi ? Azt mondta a te apádnak, most más világ van ! Hallj oda, más világ van... Milyen más világra gondolhatott ez a hitvány Fenyédi, miféle csavarintos ész foroghatott az ő fejében ? Nem lehet tudni. Hagyd békén immár ezt a Fenyédit. Nyugodjék.

-Hát ennek a Juliskának miért kellett elpusztítania magát,  olyan csúfosan ?

-Azt nem tudja öszerakni senki ebben a faluban. Nem, senki. Eleget próbáltam. Ugye, ott volt az ura. Az a daliás ember. Az a jó ember. Az a bogtalan lélek. Katonának is ő volt a legszebb. Elbúsulta magát. Ivott, s abba bele is halt. De hogy miért búsulta el magát éppen annyira, az egy nagy homály. És ott volt a fia. Hát nem önmagával végzett ő is ? Egyszer elvitték volt, mert puskát csinált magának, fapuskát, nem lehetett fölismerni, mi volt a kezében, de egy nyulat azért le tudott véle puffantani. Bevitték, hogy föl akarja fordítani az egész demokráciát azzal a fapuskával. Itt lézengett a faluban utána sokáig, de nyugtalan volt és örökké szomorú. Szép sírköve van a temetőben. Csak nézd meg, amikor arra jársz. Mondjuk, világításkor. Csak nézd meg. De hogy az anyja miért éppen olyan csúfosan végezte, az is egy nagy homály.

-Volt, akinek sikerült az élete. Az Incze fiának. Például...

-Annak lehet, hogy sikerült. Mert elment Amerikába. Ott sikerült az élete, nem itthon. Az anyja meglátogatta többször, de nem mesélte, mennyire sikerült ott a fia élete. Hetekig nem látni az udvarán sem. Nemhogy az utcán. Be van húzódva. Úgy él. Rendes népek. Pedig úgy jöttek volt ide Farkaslakáról. Ugye, emlékszel az urára, aki polgármester is volt, hát hogyne emlékeznél ?

-Rusnya emlékem van erről az Inczéről. Egy napon elmentem Vásárhelyen a kórházba, hogy egyik barátomat meglátogassam. Akiről tudtam, hogy hosszú ideje ott fekszik abban a kórházban. És kit látok egy kórteremben ? Ezt az Inczét. A polgármestert. Teljesen egyedül volt azon a vasárnapon abban az üres teremben. Ez a feszes tartású, egyenes járású, úrias viselkedésű, s beszédű ember ott ült egy vaságy szélén összeroskadva. Mint a collstok. Csak éppen a vakolat nem hullott a fejére a plafonról. Mert festés volt a kórházban, mindent fölfordítottak a festés és tatarozás miatt. Kérdem, hát mi van veled, Géza ? Azt mondja, velem most már semmi. Énnekem végem, Feri. Csak nem engem jöttél meglátogatni ?

Nem mondtam, hogy mást jöttem meglátogatni. Ráhagytam, gondoljon felőlem, amit akar. Rusnya ez az emlék. Hogy mivé lesz egy büszke ember, ha kicsúszik a föld alóla...

-Látod, ilyen nagy festések vannak a világban is. Csoda, hogy nem hull a fejünkbe az ég vakolatja.  

Kiderült, hogy király voltam (17)

17. Falusi királyság

A mi Idánknak az a javaslata, hogy legyek király, s őt udvari bolonddá léptessem elő, szép játéknak tűnt. És hasznos játéknak. Mert legalább így Idának is lett volna elfoglaltsága. Anélkül, hogy anyám irányította volna őt, mikor, mit kell elvégeznie az udvarunkon. Vagy a kertünkben. Éjjeleken át nem aludtam. Azon törtem a fejem, milyen is lehet a királyi mesterség. Ez a fejtörés játék volt ugyan, de én tudtam, nincs komolyabb dolog a játéknál. Először is abból indultam ki, hogy nem lehet nagyon nehéz a királyi mesterség, ha pédául Mátyásból király lett, amikor még alig töltötte be a tizenötödik életévét. Én pedig jócskán betöltöttem. De amikor arra gondoltam, hogy a királyság nagy ceremóniával jár, kissé megszeppentem. Mert honnan szerezzek magamnak bíbor palástot, fénylő ékszereket, szolgákat, a birodalmamat őríző, megbizható embereket ? Amikor nékem a ruházatom is eléggé pórias. Hogy ne nevezzem porosnak. Pedig az volt legtöbbször, poros. Ezt a dolgot egyelőre függőben hagytam és rátértem a köteleségeimre. Mert gyönge király nem szerettem volna lenni, ezt leszögeztem.  Gyönge királyokról épp eleget olvastam. Lelki szememmel arra tekintettem, hogy nékem ezután okos döntéseket kell hoznom. Nem követhetek el nagy tévedéseket, mert akkor széthull a birodalmam. Akármilyen kicsiny. Széthull. Amit tulajdonképpen nem is én szereztem, hanem örököltem. Az öröklött dolgokra pedig illik vigyázni, mert hamar megszólják az embert. Különösen faluhelyen. Aki eltékozolja szüleitől öröklött vagyonát, arra azt mondják, hitvány, tékozló ember. Még arra sem tud vigyázni, amit készen kapott. És meg is állapítottam, falun királynak lenni nehezebb mesterség, mint városon. És fölmerült egy ennél is komolyabb kérdés is. Az hogy tudok-e mindig helyesen választani az igaz és a hamis dolgok között. Ilyenkor Idára gondoltam, mert néki az ilyen dolgokban nagyobb tapasztalata volt, idősebb is lévén. És okos is volt a mi Idánk. És én éppen az Ida okosságában bíztam legjobban. Mert soha nem volt olyan király a történelemben, aki oktalan embert választott volna magának a király bolondja elnevezésű beosztásba. A jó királyok a legokosabb embert választották ki  és minden léhaságot és bolondságot megengedtek neki. És a király bolondja szemébe mondhatta a királynak, ha nem jól cselekszik valamilyen ügyben. És a kellemetlen igazságokat is bátran megmondhatta. Mert csak így tudhatta meg a jó király, mi az igazság az ő birodalmában.

Nagy nehezen régi könyveket szereztem és elbújva olvasgattam őket, hogy lássam, miben áll tulajdonképpen a királyi mesterség. Megtudtam, hogy ha egyetlen személy gyakorolja a hatalmat, akkor őt királynak nevezik. Vagy császárnak. Vannak még ezen kívül hercegek, szultánok is, de ezeket az elnevezéseket nem tartottam magamhoz illőeknek. De találtam egy olyant, hogy sah. A perzsáknál. Ez nekem kedvemre való lett volna, mert sakkozni elég jól tudtam. De perzsának lenni furcsa dolog lett volna az én falumban. Mert ott senki nem volt perzsa. És ha én beállok perzsának, akkor még jobban meggyűjtöm a bajomat. Mert egy igazi perzsa nem tűri el, ha fölötte nem perzsa király uralkodik. Valamelyik könyvben azt találtam, hogy vannak alkotmányos monarchiák is, de azokban a király hatalmát az alkotmány korlátozza. Márpedig az én birodalmamban csak gyönge alkotmányok voltak. Megroggyant állapotban volt az istálló, s a csűr is. Most honnan szerezzek jó alkotmányt ? És főleg miért, amikor én nem tudnám elviselni, hogy az én királyságomat korlátozzák. Szóval, már a legelején megsokasodtak a gondjaim ezzel a királyi meterséggel.