szerda, június 20, 2018

Elkésett levél



Kányádi Sándorhoz

Mit gondolsz, mégis,
van Isten, Sándor? 

Kell, hogy legyen,
ki nézne be kend
háta mögé is?

Gondolom, néha
leülsz padodra - ha már van, -
merengőn, ebben a nyárban,
beérik-e a zab,
virágzik-e még a cseresznyefa,
zsenge tavaszban.
Mert ha ellátogatsz haza,
csak úgy jössz, mint egyén,
nem mint poéta.

Mi hír a hatos villamosnál,
mit lát Európa ablakainál,
ki tíz mázsa verset összerostált,
míg járt a fák hegyén?

És ugye, tudod,
hát hogyne tudnád,
minálunk gyűl, aki másít,
s kit vesz elő a féreg?
Hát éppen Tamásit,
mert tőle meg nem férhet.

A világ ma más itt,
elmentek rég a kényes-testű
szászleánykák,
kendervető-fáták
dojnákat felejtve,
Spanyolhont bejárták.

Mi hír most arrafelé,
hol furcsa nevük van
a faluknak?

Ha elmennénk mind oda,
tudnánk-e álmodni otthont

még magunknak?

péntek, június 01, 2018

Gyermeknap

                                                      Kép forrása: Ladymagazin


Maga süket, tata?          




Gyermeknap. Nem rendes gyermeknap, hanem gépesített, kollektivizált, fesztiválos, agyonszervezett, követelőzős, szülőt sanyargató gyermeknap. Ilyenkor kínozzák a világot az orrukat piszkáló, kényes gyermekek, akiknek minden kell.
De most, azonnal.
–Először is kell egy oroszlán, na, hol találunk egy élő, ordító oroszlánt? Az állatkert unalmas, menjünk a hegyekbe, de melyik autóval, én a nagyobbikkal akarok! És kell egy szökőkút, amelyikből színes víz szökik, nem ez a megszokott! És kell egy tenger! Nem ez a miénk, hanem valami távoli tenger, ahol még nem jártunk. És kell egy óriáskerék, de nem az, amelyik a Práterben van, annál nagyobb! És kell egy vízesés, egy barlang is kell, de nem ez a parajdi, hanem valami más, ahol még nem jártunk!

Az egyik azt mondja nekem a téren, fogja meg nekem azt a fehér galambot tata, hogy tekerjem ki a nyakát, mert amikor bele akartam rúgni, a nyavalyás elfutott. Fogja meg nekem tata, nem hallja? Maga süket, tata? Ha nem fogja meg nekem azt a fehér galambot, hívom a testvéremet, s magának szépen kiparittyáza a szemét. Mind a kettőt, tata!

A véletlen műve, hogy ott ülve a padon, épp arra gondoltam, holnap elmegyek Jeremiáshoz, csináljon nekem szemüveget, mert kezdek homályosan látni, zavarosan, ha lenézek a morzsákat szedegető galambok közé, a képek összefutnak a fejemben, meg se tudom különböztetni az apró gyermeket egy vaskosabb galambtól. Hát ha a galamb nyakát kitekerni akaró gyermek csakugyan hívja a testvérét, s kiparittyázza mind a két szememet, Jeremiásnak velem nem lesz semmi dolga.
Mert gyermeknap van.
Nem rendes gyermeknap, hanem gépesített, kollektivizált, bőgős, követelőzős, szülőt sanyargató gyermeknap. Ilyenkor kínozzák a világot az orrukat piszkáló, kényes gyermekek, akiknek minden kell.
De most, azonnal.

Pedig én a gyermekeket nagyon szerettem valamikor. Legjobban azt a gyermeket szerettem, akinek szólt az anyja, fiam, kerüld ki azt a szennyes tócsát, új a cipőd, a nadrágod, vigyázz rájuk, el ne rontsd ezt a szép napot. És fogta magát a gyermek, mint egy huszár, végigment a szennyes tócsa közepén, csupa sár és mocsok lett mindene, nézte az anyját, nézett engem, mosolyogtunk és valamennyien boldogok voltunk.
Azon a szép napon...


hétfő, május 28, 2018

Cioran

       


A teremtés tervezése            
                                                                                   

Vannak napjaim, amikor nincsenek se isteneim, se papjaim, csak a csönd van, s valami bágyadt üresség, jó lenne nem lenni már, odáig jutottam, mint Jeszenyin, vagy a többiek, a sokak, akik amikor látták, minden egyre megy, eldobták magukat, mint egy barackmagot, lehet, volt köztük olyan is, aki kacagott elmenőben, nem csoda, kacagva menni el elegáns dolog, megható, ó, mennyi fölöslegesség van minden mozdulatban, mennyi tétovaság, mintha csupa semmiségek jelentenék az életet, bár ha jól meggondolom, azok is semmiségek mind, amik körülveszik az embert ameddig él, mi van, ha elüt egy autó, semmi, ugyanaz, mintha fejedre esne egy cserép, volt egy barátom, ki csak a szívéhez kapott, mi kell egy halálhoz, hogy biztos legyen, mi kell ahhoz, hogy ne csak a véletlen döntse el a sorsodat, ki tudja, milyen erők és hatalmasságok vannak még, amikről nem is tudunk, mert nem figyelünk oda?

Vannak napjaim, amikor a teremtés tervezése foglalkoztat, mert hibát találok a teremtésben, azt látom, a teremtés némely részlete el van fuserálva, föl is sorolhatnék egy csomó, szerintem elhibázott dolgot a világból, de ilyenkor eszembe jut az okos Cioran, aki szerint „A Teremtés bármely parányi részének az elutasítása is az isteni végtelenség dezintegrációjával egyenérték. A Teremtés tervében nem szerepel az anarchia.”

Persze, ha élne, most megkérdezném Ciorantól, hogy ő ezt honnan veszi, főleg miért hangsúlyozza, tudnivaló, minden tervezésből hiányzik az anarchia, nincs semmi elutasítanivaló, sem pedig szétszednivaló a tervezésben, legföntebb meggondolnivaló van. De magában, a teremtett világban, ott bőven találunk, elég, ha Brehm leírását nézzük, monjuk, a százlábúakról. Mi szüksége lehetett a teremtőnek a százlábúakra, amikor ezerlábúakat is teremtett? És miért félünk a százlábúaktól, amikor ők voltaképpen gyáva teremtmények, még a kétlábúaknál is gyávábbak? Kész röhej, hogy a százlábúak mennyire gyávák!
“A százlábúak éjjeli rablók, amelyek kövek alatt, földrepedésekben, fakéreg alatt vagy más sötét rejtekhelyeken járnak zsákmányuk után, vagy az éj félhomályában kóborolnak zsákmányra éhesen, nappal azonban nem merészkednek ki a világosra. Fabre azt gondolta, hogy ezeknek a gyilkos állatoknak a hímje fél a nőstényhez közeledni és a felfalástól való félelmében megelégszik azzal, hogy a szilárd töltényszerű tokokba zárt ondóját a nőstény közelében leteszi és azután gyorsan kereket old.”

Ugye, ismerős ez a gyávaság, tele van a világ gyáva férfiakkal, akik a legfontosabb helyzetekben kereket oldanak, menekülnek, el akárvová. Különösen gyávák az erőszakos férfiak, akik úgy vannak megtervezve, hogy vagy támadnak, vagy menekülnek, ez a jellemvonásuk. Ez pedig nem más, mint tervezési hiba, úgy jelentkezik, mint valami törvényszerűség, a véletlennek általában nincs jelentősége.
Az isteni végtelenségben igaz, nincs anarchia, de nehéz megbékélni azzal a gondolattal, hogy a teremtés bármely parányi részének elutasítása, vagy megkérdőjelezése egy teremtmény részéről nagy hiba lenne, amikor annak értelmét föl sem foghatja. Mert éppen ez az értelmi gyöngesége jogosítja föl arra, hogy azoknak a parányi részeknek vizsgálatához bátorságot merítsen, belátható, hogy ez a bátorság és vizsgálódás messze van a teremtés dezintegrálásától. Éppen fordítva igaz: nem az anarchia megléte, vagy hiánya érdekli az embert, hanem maga, a kész teremtett viág, s főként annak megtervezése, vagyis a szempont, ami eleve mindent meghatározott. És ez a fölismerés azért fontos, mert ahol nincs anarchia, ott szigorú szempontok vannak.
Fényes fők hiába bizonygatják, hogy megbukott a filozófia, mert amire vállalkozott, azt képtelen volt telejsítenie, nem tudta megmagyarázni a világot.
Azért egészen nem bukott meg. Ha nem is a teremtett világot, de annak tervezését, kivitelezésének szempontjait úgy illik, hogy kutassa. Nincs is egyéb dolga...

csütörtök, május 10, 2018

A Merkúr hatalma



 Ismét egy kis Hrabal

http://szakkonyvkeres.unas.hu
Vannak az életben nehéz helyzetek, amelyekből a legegyszerűbben lehet csak kikerülni. Hrabal születése előtt fél évvel történt a következő eset, amit Jaroslav Kladiva jegyezett le:
„Egyik vasárnap Maria hazament és bejelentette a szüleinek, hogy gyereket vár, az udvarlója viszont nem akarja feleségül venni. A hirtelen természetű Tamás nagypapa előkapta a szekrényből a puskáját, kizavarta az udvarra Mariát, ott ordítozott vele: Térdelj le, most lepuffantalak! Katerina nagymama kimerte a bablevest, utánuk ment az udvarra, s odaszólt nekik: Maradjatok  már nyugton, és gyertek enni, mert kihűl”…
Katerina nagymama ennél egyszerűbb és tökéletesebb megoldást nem is találhatott volna a kialakult helyzetre. l914 tavaszán a lánya, Maria fiút szült. Ebből a fiúból lett Bhumil Hrabal.
Följegyezték, ez március 28-án, egy szombati napon történt, éjfélkor az égbolton az uralmat a Merkúr vette át…

csütörtök, április 26, 2018

Menjen el külföldre

Képtalálat a következőre: „gyűrött bankjegy”
Fotó: nicelife.hu

                                                    





Gyűrődés                                     


Megyek valamit kifizetni, mert ugye, mindent ki kell fizetni, jól van, benyúlok a zsebembe, kiveszek egy marék gyűrött papírpénzt, ahogyan szoktam, a pénztáros asszony nagyot nyel, látom rajta, ideges, egyszer megszólal, s azt mondja, maga így tartja a pénzét a zsebében, összegyűrve, miért nem vesz egy szép tárcát magának, s tartaná abban a pénzét, kisimítva, nem tudja, hogy külföldön el sem vennék a gyűrött pénzt magától, lehet, el is zavarnák a kasszától, hogy menjen szépen haza és vasalja ki, ha egyáltalán van magának vasalója, de ha mégis kivasalja, soha ehhez a kasszához vissza ne hozza, mert akármit csinálhat a gyűrött pénzzel, látszik azon a gyűrődés, tudja, hogy milyen a gyűrődés, na, nézzen csak szét a világban, ami egyszer össze volt gyűrve, azon meglátszik a gyűrődés, legyen az egy arc, legyen az egy akármi, egy ország is lehet, vagy maga az emberi lélek, amit egyszer összegyűrtek, az össze van gyűrve, hiába tuszkolja zsebébe az összegyűrt emberi lelket, ugye, látszik rajtam az idegesség, ez is a maga gyűrött pénzétől van, hát megéri nekem ez a semmi kis pénz, hogy a tenyeremmel kivasaljam, hát tudja meg tőlem, nem éri meg, nincs az a pénz, hogy megérje, ha nem hiszi, menjen el külföldre, vegye elő a zsebéből azt a nyavalyás gyűrött pénzét, majd meglátja, mit szólnak hozzá, hát azt szólják hozzá, hogy el sem veszik, ehelyett megvetően néznek magára, s a kijáratra mutatnak, maga meg szépen kimegy onnan, ha megtalálja a forgóajtót, kint aztán tűnődhet a világ folyásán, most az egyszer elnézem magának ezt a nagy hanyagságát, mert ha nem veszem el a maga gyűrött pénzét, akkor csak a bajomat gyűjtöm meg, hogy miért nem vettem el, kevés a pénz a kasszában, ki is rúghatnak a maga pénze miatt, ugye, megértett engem, látja a gyűrött arcomat, látja a gyűrött tenyeremet, ilyen vagyok most belül is, a lelkem is ilyen, csupa gyűrődés vagyok, menjen csak el külföldre, vigyen nekik egy kis gyűrött pénzt, s ha kirúgják magát emiatt valahonnan, üljön le egy padra, s gondolja végig, amit magának mondtam, ami egyszer össze volt gyűrve, azon meglátszik a gyűrődés, legyen az egy arc, legyen az egy akármi, egy ország is lehet, vagy maga az emberi lélek.   

péntek, április 13, 2018

Mikor kell kiváltani a horgászengedélyt?



Bohumil Hrabal - Alchetron, The Free Social Encyclopedia

        Kép:Wikipédia                            Hrabal

  Eléggé hülye helyzet, hogy most épp abban a korban vagyok, mint Hrabal, aki nyolcvanhárom éves korában lépett ki egy kórház ötödik emeleti ablakából. Azért nem szeretem ezt a helyzetet, mert én is nemrég egy kórház ötödik emeleti kórtermében feküdtem, pont egy ablak alatt, félholtan, súlyos műtét után. Tudom, ebből nem következik, hogy nekem is jobb lett volna kilépni az ablakon, már csak azért sem, mert az ágyból felkelni sem tudtam volna. És különben is gyáva vagyok az ilyen végleges kilépésekhez. Még a temetéseket sem szeretem, mióta apám egy unalmas temetésen azt súgta fülembe, fiam, azért nagy túlzás, hogy ez a mi papunk minden sírhantnál azt mondja, szeretett testvérünk ezennel leszállt az élet vonatáról. Hát van az életnek vonata?

De térjek most vissza Hrabalhoz: önéletrajzi írásaiból tudjuk, ő gyermekkorában valósággal imádta a temetéseket, mindegy volt neki, kit temetnek, szerette végignézni a gyásznépet, az elhunytat szállító fényes lovakat, meghallgatta a papok búcsúztatóját, megfigyelte a sírókat és szipogókat és temetés után nagy élvezettel nézte, amint a cseperedő fiúk a kocsmában valósággal kinyalják a megüresedett pálinkás poharakat.

Ebben a hülye helyzetben, amelyben most vagyok, egyedül Hrabal történetei adnak némi reményt és megkönnyebbülést, mert ezek nélkül nem tudnám elképzelni sem, mit tartogathat számomra az a kicsi idő, ami még talán hátravan.
Íme, egy gyönyörű levél részlete, amit Hrabal írt barátjáról, Jaroslav Kladiva professzorról:  Jarulinek barátomnak, aki a gyászmenet élén haladt és gyászbeszédet mondott Palach sírjánál, azzal hálálta meg az Ég a Palach sírjánál mondott gyászbeszédet, hogy halálos rákbetegséget szabadított rá, ő viszont azzal védekezett az Ég ellen, hogy kiváltotta a horgászengedélyt, pedig már a Károly téri kórházban feküdt és ágyhoz szegezte a haldoklás…
Hogy ebből a történetből mi igaz és mi nem, azt nem tudhatjuk. Csak azt, hogy szép. Csak azt, hogy megnyugtató.
Amikor már nyilvánvaló, hogy nincs tovább, amikor mindennek vége, akkor ki kell váltani a horgászengedélyt!



szerda, április 04, 2018

Írás




                            

                                                                   Brueghel. Kép forrása:Wikipédia

Az írásról

Disztópikus társadalmakban minden helyzet kilátástalannak tűnik. Ilyenkor lehangoló dolgokat lehet írni, amelyekre semmi szüksége nincs az embernek, sem pedig a társadalomnak. 
Sokan öngyilkossággal kisérleteznek.Van, akinek ez sikerül, van, akinek ez se. Akinek nem sikerül, vonszolja magával a rossz hangulataít és másokat is megszomorít. Ha pedig a kedvnélküli ember kényszerűségből jó képet vág a világhoz és vidámkodik, akkor minden jó tulajdonságát elveszíti és nevetségessé válik, akire nem érdemes figyelni. Ennél szomorúbb látvány nincs. Esetleg az, ha valaki a saját humortalanságán próbál nagyokat röhögni.
Utópisztikus társadalmakban minden  jó és szép. De ilyen társadalmak csak könyvekben vannak, ezért úgy tűnik, jobb olvasni, mint írni.

péntek, március 23, 2018

Pipinyákok




Kik azok a pipinyákok?

Legalább ötven éve kutatom, kik lehetnek a pipinyákok.
Most már tudom, kik azok a pipinyákok! Ne feszítsük a húrt, megmondom:
Az előző rendszerben, ha egy idegen államfő érkezett az országba, a pipinyákok szerint nem repülővel jött, hanem ezüstös gépmadárral.
A pipinyákok valósággal utálták az egyszerű szavakat, mindent kifestettek, amit ki lehetett festeni, hogy a hatóságok kedvébe járjanak.
A mostani rendszerben, ha a törvénybírók valamit mondanak, akkor azt a valamit nem a törvénybírók mondják, hanem a taláros testület mondja. Az. A taláros testület! Így fogalmaznak a mai pipinyákok. Hogy miért? Egyszerűen azért, mert azt hiszik, így elegánsabb.
Roppant elegánsak a mai pipinyákok!
Nincs az a rendszer, amelyben ne tudnák föltalálni magukat a pipinyákok…

hétfő, február 05, 2018

Ritkságok könyve



BEKAMERON

Sokféle kacatot gyűjtöttem eddig, köztük értékes bankjegyeket is. Innen tudom, hogy a hibásan nyomott bankjegyek értékesebbek a helyesen nyomott bankjegyeknél, mert a hibásak ritkaságoknak számítanak… Most látom a MEK-ben, hogy nekem milyen ritka, értékes könyvem van, mert a tartalomjegyzéke nincs megszámozva. Valamiben csak ki kell tűnnie egy könyvnek, tárgyában, stílusában, megfogalmazásában. De ha erre írója nem képes, akkor legalább tévedjen a számozásban!

A BEKAMERON erre a nagy, piros címre kattintva lesz olvasható, teljes terjedelmében. Csak a címlapot kell megcélozni, s ott lesz a szöveg.
Mindezt azoknak jezem, akiknek a könyvből egy valóságos példányt nem tudtam adni, mert nem maradt belőle. 




csütörtök, november 30, 2017

Mindenki legyen akadémikus


          Kezdetben vala a Szempont!




Maholnap az lesz a legnagyobb szégyen, ha valaki nem akadémikusnak születik, hanem csak úgy, egyszerűen, mint általában az ember: véresen, mocskosan, sírva.
Gondolom azért, mert ez az új divat, mely valahol fönt, bizonyos szempontok szerint meg van írva. 
Ennyi babért és koszorút emberi főkre hatalom még nem font. 
És nem igaz, hogy kezdetben vala az Ige. Ez már nem igaz. 
Kezdetben nem volt semmi. 
Csak a Szempont.