kedd, november 13, 2018

Jakab Jóska




A bog

Jakab Jóskát megkímélte az első világháború, csak annyira vitték el katonának, hogy valamennyire megtanult oroszul, és adtak neki egy jó bakancsot. Egy jézusi élettel majdnem azonos ideig minden nap kiült a kicsi háza elé, nyáron a forró kövekre, télen a hideg kövekre. És nézte a bakancsát.

A második világháborút lóháton hozta el az utcánkba egy jókedvű, orosz katona. Ez a jókedvű, orosz katona leugrott a lováról, megállt Jakab Jóska előtt és azt mondta Jakab Jóskának, hogy a bakancsát azonnal húzza le, mert neki arra szüksége van.
Jakab Jóska azt felelte a jókedvű orosz katonának, hogy azt a bakancsot nem lehet lehúzni a lábáról, mert a fűzőjét olyan szorosra kötötték az eső világháború idején, nincs ember a világon, aki azt a bogot ki tudná oldani.
Erre a jókedvű orosz katona csóválta a fejét és azt mondta Jakab Jóskának, hogy ő életében még ekkora hazugságot nem hallott. Elő vette a géppuskáját és Jakab Jóska felé tartotta.

– Szóval maga az első világháború óta, a mai napig ezt az egy bakancsot hordja? Abban is alszik, abban a bakancsban?
– Abban, – felelte Jakab Jóska.
– Az ilyen hazudós népeket nem lelőni, hanem fölakasztani kellene, mind egy szálig, –mondta eltűnődve a jókedvű, orosz katona. Aztán körülnézett, hol van a közelben egy akasztásra alkalmas fa.
–  Ne keresgéljen, sok akasztásra alkalmas fát talál itt, a szomszédban, ahol a méhkaptárok vannak.
A jókedvű orosz katona fogta a géppuskáját és ripityára lőtte mind  a huszonnégy méhkaptárt, amiket reám hagyott apám, amikor elvitték a második világháborúba.

Szép napunk volt: lépes méz folyt le a kerítéseken, csapatokban jöttek a darazsak, tele volt az utca a méz illatával.
Jakab Jóska megúszta az akasztást, ennek fejében fölajánlott a sok lépes méz mellé egy kövér disznót is, holott az a kövér disznó nem is volt az övé.
Estére összegyűltek a közben megérkezett éhes orosz katonák és a parázson sülő pecsenye mellett énekeltek.
Jakab Jóska csak ült egymagában a kicsi háza előtt egy lapos kövön, abban reménykedve, hogy neki is jut majd abból a pecsenyéből. Mert miért csinálják a háborúkat mindenfelé, tette föl a kérdést saját magának. És felelt is rá: hát a pecsenyéért...

Hogy mi lett a Jakab Jóska bakancsának sorsa a továbbiakban, arról már részletesen beszámoltam. Jakab Jóskát nem lőtték le, föl se akasztották és a bakancsa is megmaradt. Főleg az az örökre megkötött bog, amiért ezeket a sorokat most leírtam.

1 megjegyzés:

Muzsi Attila írta...

Boldog Új Évet Frici!