Szakmai képzés a túlvilágon
Valahol itt lakik a közelben egy furcsa ember, akit időnkint látni lehet, amint végigmegy az utcán egy hosszú léniával. Jól ismerjük egymást. Ha találkozunk, nem beszélgetünk. Ez a furcsa ember azért nem szól hozzám, mert néma. Én azért nem szólok hozzá, mert ez a furcsa ember süket. Egészen néma és egészen süket ez a furcsa, léniás ember. Azért jól megértjük egymást. A füle mögött mindig ott van egy lapos plajbász. Zsebében rongyos notesz. Leírja, ha valamit szeretne nékem mondani. Nemrég csak annyit írt a noteszébe : lépcső ? Odaírtam a lépcső alá : perfekt. Ettől a perfekttől kivirult az arca, intett a fejével, hogy jól van és ment is tovább azzal a hosszú léniával. Szóval, megbeszéltünk mindent.
Mesterségét tekintve ács ez a furcsa ember. Jó ács. Azért perfekt a padlásra vezető lépcsőm.
A minap, hogy találkoztunk, intett, hogy valamit szeretne mondani. Azt írta a noteszébe : nemsokára meghalok. Alája odaírtam : én is. Egy lapot fordított, s írta : hallottam, maga már meghalt egyszer. Odatettem : meg. Ő folytatta : van-e szakmai képzés a túlvilágon ? Odaírtam nagy betűkkel : ott minden van. Ennek a furcsa embernek most is kivirult az arca, intett a fejével, hogy akkor jó és ment is tovább azzal a hosszú léniával.
