hétfő, május 28, 2018

Cioran

       


A teremtés tervezése            
                                                                                   

Vannak napjaim, amikor nincsenek se isteneim, se papjaim, csak a csönd van, s valami bágyadt üresség, jó lenne nem lenni már, odáig jutottam, mint Jeszenyin, vagy a többiek, a sokak, akik amikor látták, minden egyre megy, eldobták magukat, mint egy barackmagot, lehet, volt köztük olyan is, aki kacagott elmenőben, nem csoda, kacagva menni el elegáns dolog, megható, ó, mennyi fölöslegesség van minden mozdulatban, mennyi tétovaság, mintha csupa semmiségek jelentenék az életet, bár ha jól meggondolom, azok is semmiségek mind, amik körülveszik az embert ameddig él, mi van, ha elüt egy autó, semmi, ugyanaz, mintha fejedre esne egy cserép, volt egy barátom, ki csak a szívéhez kapott, mi kell egy halálhoz, hogy biztos legyen, mi kell ahhoz, hogy ne csak a véletlen döntse el a sorsodat, ki tudja, milyen erők és hatalmasságok vannak még, amikről nem is tudunk, mert nem figyelünk oda?

Vannak napjaim, amikor a teremtés tervezése foglalkoztat, mert hibát találok a teremtésben, azt látom, a teremtés némely részlete el van fuserálva, föl is sorolhatnék egy csomó, szerintem elhibázott dolgot a világból, de ilyenkor eszembe jut az okos Cioran, aki szerint „A Teremtés bármely parányi részének az elutasítása is az isteni végtelenség dezintegrációjával egyenérték. A Teremtés tervében nem szerepel az anarchia.”

Persze, ha élne, most megkérdezném Ciorantól, hogy ő ezt honnan veszi, főleg miért hangsúlyozza, tudnivaló, minden tervezésből hiányzik az anarchia, nincs semmi elutasítanivaló, sem pedig szétszednivaló a tervezésben, legföntebb meggondolnivaló van. De magában, a teremtett világban, ott bőven találunk, elég, ha Brehm leírását nézzük, monjuk, a százlábúakról. Mi szüksége lehetett a teremtőnek a százlábúakra, amikor ezerlábúakat is teremtett? És miért félünk a százlábúaktól, amikor ők voltaképpen gyáva teremtmények, még a kétlábúaknál is gyávábbak? Kész röhej, hogy a százlábúak mennyire gyávák!
“A százlábúak éjjeli rablók, amelyek kövek alatt, földrepedésekben, fakéreg alatt vagy más sötét rejtekhelyeken járnak zsákmányuk után, vagy az éj félhomályában kóborolnak zsákmányra éhesen, nappal azonban nem merészkednek ki a világosra. Fabre azt gondolta, hogy ezeknek a gyilkos állatoknak a hímje fél a nőstényhez közeledni és a felfalástól való félelmében megelégszik azzal, hogy a szilárd töltényszerű tokokba zárt ondóját a nőstény közelében leteszi és azután gyorsan kereket old.”

Ugye, ismerős ez a gyávaság, tele van a világ gyáva férfiakkal, akik a legfontosabb helyzetekben kereket oldanak, menekülnek, el akárvová. Különösen gyávák az erőszakos férfiak, akik úgy vannak megtervezve, hogy vagy támadnak, vagy menekülnek, ez a jellemvonásuk. Ez pedig nem más, mint tervezési hiba, úgy jelentkezik, mint valami törvényszerűség, a véletlennek általában nincs jelentősége.
Az isteni végtelenségben igaz, nincs anarchia, de nehéz megbékélni azzal a gondolattal, hogy a teremtés bármely parányi részének elutasítása, vagy megkérdőjelezése egy teremtmény részéről nagy hiba lenne, amikor annak értelmét föl sem foghatja. Mert éppen ez az értelmi gyöngesége jogosítja föl arra, hogy azoknak a parányi részeknek vizsgálatához bátorságot merítsen, belátható, hogy ez a bátorság és vizsgálódás messze van a teremtés dezintegrálásától. Éppen fordítva igaz: nem az anarchia megléte, vagy hiánya érdekli az embert, hanem maga, a kész teremtett viág, s főként annak megtervezése, vagyis a szempont, ami eleve mindent meghatározott. És ez a fölismerés azért fontos, mert ahol nincs anarchia, ott szigorú szempontok vannak.
Fényes fők hiába bizonygatják, hogy megbukott a filozófia, mert amire vállalkozott, azt képtelen volt telejsítenie, nem tudta megmagyarázni a világot.
Azért egészen nem bukott meg. Ha nem is a teremtett világot, de annak tervezését, kivitelezésének szempontjait úgy illik, hogy kutassa. Nincs is egyéb dolga...

1 megjegyzés:

Muzsi Attila írta...

Innen akkor az a jelző, hogy csúszómászó féreg... azért lehet száz kicsi lába, hogy azokkal sűrűn lépkedve és csendben tudjon lopakodni...