Úri beütések

Úri beütések

( Gocsovszkyné )

12.

Te, Emma, hol van a lavór, kérdezte apám csípőretett kézzel egy vasárnap, templomozás előtt. Erre anyám azt mondja, hát itt, né, te Ferenc, soha semmit nem találsz, ott van a szemed előtt ! Fogta a mosdótálat és letette apám elejébe a hokkedlire. Még vizet is öntött belé. Langyos vizet. És szappant is tett oda egy hasznavehetetlen tányérocskára. Később, mikor már láttam, hogy van egy szusszanásnyi ideje, kérdem anyámtól, miért mondja apám a mosdótálnak lavór, mikor azon jól látszik, hogy mosdótál ? – Ó, te, fiam, mikkel foglalkozol, vannak apádban ilyen úri beütések. Brassóból hozta ezeket a lavóros beszédeket. Ott tanulta annál a szász embernél, Blősz Károlynál, ahol az asztalosságot tanulta. Sok ilyen beszédet hozott onnan apád , nem hallottad elégszer, hogy cegrám és sfukfanc ? Ezeket is onnan hozta, nem tud megszabadulni tőlük, s nem is akar. Vannak apádban ilyen úri beütések...

Csakugyan voltak apámban úri beütések. Mert nem volt elég, hogy megvette Jakabházy doktor lerobbant Chevroletjét a múlt század harmincas éveiben, s szétszededte darabokra. Ma is látni az udvarunkon abból az autóból alkatrészeket. Ha most valaki a csűrkapunkat akarná kinyítani, meg kell fognia annak a Chevroletnek a gyújtógyertyáját. Mert abból van a fogantyú csinálva. Tehetett volna apám fából fogantyút, vagy bármilyen más vasat helyette. De nem, az a Chevroletből való kellett, hogy legyen. Emlékeztetőül. Hogy ne múljanak el jövőtervező évei nyomtalanul. Kézzelfogható bizonyíték az a két gyújtógyertya, hogy úr volt apám valamikor. Igazi úr. Legalábbis a maga ura.

Most, hogy otthon jártam, szétnéztem az első szobában, mint máskor. Fiókokat szoktam kihuzogatni, lám, nem került- e valamelyikbe olyasmi, amit még nem láttam eleddig. Mert mindig találok azokban egy-két nagyon eltett, fontos semmiséget. De most nem volt semmi fiókhuzogatás. Az a színes, cifra váza vonta magára figyelmemet, ami ott van, amióta fölépült az a ház. Ott, az apámcsinálta, barna szekrény tetején.

Nézem ezt a vázát. Távolról és hosszasan. Mint fényes vendéglőben vacsorázó, csokornyakkendős karmester aranyos mandzsettagombja, aki könyökölve várja a tizedik fogást, oly kihívóan fénylik ez a váza. Lám, mamában is volt valami úri beütés ! Ez az egyetlen váza. Bukarestben szolgált, nagy uraknál, mint más idevalósi leány, onnan hozta. Bertanénémnél is ilyen váza volt, de cifrább. Ő minisztereknél szolgált Bukarestben, nem csak holmi szimpla uraknál. És Annanéném is hozott onnan valami cifraságot, de arra én már nem emlékszem.

Ez a szegény Gocsovszkyné ! Az ő kicsi, süppedő házában ! Talán nem is látott életében ilyen úri fényességet. Erre gondolok, míg nézem azt az aranyló vázát, mely ott büszkélkedik, a barna szekrény tetején. Amit eddig jóformán még meg sem csodáltam..