Hangyák útja

Hangyák útja

( Gocsovszkyné )

15.

A lábát vakaró ember ott állt a vaskerítésen belül. Reá volt könyökölve a vaskerítésre. Egészen pontosan a vaskerítésnek arra a részére, ahol az be volt hajlítva. Úgy képzelhette el ezt a kerítést, aki csinálta, hogy lehessen néhány helyre reákönyökölni, ha valaki az utcára akar kitekinteni, ne legyen minden része hegyes és szúrós, mint amilyenek általában a vaskerítések szoktak lenni. Ez a lábát vakaró ember fölfedezte a vaskerítés készítőjének jóindulatát és pontosan oda is könyökölt, ahol kényelembe helyezhette a könyökét. Leleményes volt ez a lábát vakaró ember. Csak állt ott, nézte a járókelőket, s az egyik lábának fejével súrolta, vakargatta a másik lábát. Föltűnt nekem ez a leleményes, lábát vakaró ember. Nem tudtam úgy elmenni mellette, hogy meg ne dicsérjem. Mondom neki, jól kitalálta, hová kell könyökölni, mert egyebütt szúrós az a vaskerítés...

- Az. Szúrós. De jó helyen van begörbítve. Embernek való magasságban. Hanem ezt a nagy házat, itt a hátunk megett nem jó helyre építették. Pont a rablók útjába esik. Ezért van minden ajtó bezárva. Többszörösen. Egyszer ugye, a főajtó van ellátva mindenféle biztosságos találmánnyal, s aztán külön-külön, mindenkinek a saját lakása is jól be van zárva. A rablók miatt. Nem is értem, miért építették a rablók útjába ezt a házat... Mert ugye, megfigyelte, a hangyáknak is meg van a maguk útja. S a méheknek is. Ha a mezőn az ember oda ül le, a hangyák útjába, nézheti magát, mert teljességel ellepik a hangyák. Maga nem szokott soha leülni a mezei földre ? Mert ha nem, akkor magának tiszta hiába mondom a hangyák útját...Szóval, szokott... Akkor maga nem idevalósi. Az én édes testvérem már annyira idevalósi, hogy hiába is magyarázom neki a hangyák útját. Nem érti. Pedig igazgató.

Azt mondja nekem az én édes testvérem, aki most már igazgató, te, János, eljönnél-e velem Pestre ? Mondjuk, néhány napra. Mondom, el én, szívesen, ha elviszel, s haza is hozol. Ebben meg is egyeztünk nagy hirtelenjében, de kiderült, hogy kaszát is kell hozzak magammal. Hogy ha már eljövök néhány napra, vágjam le ezt a füvet itt, ezen a belterületen. Úgy mondják a nagy, közös kertnek, hogy belterület. Legalábbis itt, a Normafa körül így mondják. Na, ez most mellékes. A lényeg az, hogy azt a kaszát otthon, Sófalván széjjel kellett szedjem, másképpen összekarcolta volna az én édes testvérem vadonatúj autóját. Itt raktam ösze, a belterületen, hogy ezt a füvet levágjam. Széjjel is hullott a kaszám. Meglazult az ék. Itt ülhet a fű, levágni nem tudom, amíg haza nem jő az én édes testvérem a hivatalából. Mert itt nincs akitől egy kalapácsot kaphatnék. Úgy be vannak zárkozva. Most állhatok itt, a vaskerítésre könyökölve. Lehet, estig is. Ki tudja, mikor kerül haza az én édes testvérem. Itt még egy valamirevaló, formás követ sem találtam, hogy azt az éket rendesen beverjem. Nem jó helyre építették ezt a házat. Odatették pont a rablók útjába. Ezért kell itt a népeknek olyan erősen bezárkozni. A rablók miatt. Pedig azt legalább megtanulhatták volna, nem jó leülni a hangyák útjába...

Hallgattam ezt a lábát vakaró embert. Nem szóltam közbe. Szívesen hallgattam volna estig is. Ha nem éppen sörért küldtek volna engem abból a házból, mely oda van építve a rablók útjába.

Régi ez a történet. Akkor még jobban érdekelt engem a sörhozatal, mint ez a szegény Gocsovszkyné. Most már csak azért veszem elő ezt a lábát vakaró embert, mert ő jut eszembe róla, ez a szegény Gocsovszkyné. Milyen jó helyen volt az ő süppedő háza ! Amely nem is volt az övé ! Ott, a patakunk mellett...Nem esett a rablók útjába. Mindennek meg van a maga útja. A hangyáknak, s a méheknek is. Amint elmondta nékem az a lábát vakaró ember.