Az utolsó sárgadinnye
Kisétáltam a napipiacra. Idegességemben. Nem aludtam az éjjel. Ismerek ott a napipiacon egy zugot, ahol van egy patika. Gondoltam, hátha adnak egy nyugtatót abban a félreeső patikában. Nincs a világ szeme előtt, a központban, ahol azt is ellenőrzik, tiszta-e a cipőm. Még jártam régebben is ebben a patikában. Zsíroskalapú, vásottcipős, borostás emberek vásároltak ezt- azt, főleg főfájásra. S valami vitamint a sápadt gyermeküknek. Nem kértek itt receptet, semmit nem kértek, esetleg ottfelejtett egy pár murkot valami aszott, szerencsétlen öregasszony, hálaképpen.
Megvártam, hogy egyedül maradjak a patikus asszonnyal, ne hallja senki, mit kérek, mert tudom jól, tilos nyugtatót adni az ideges embereknek. Ahhoz recept kell, pecsétes, színes recept, meg minden. Odasúgom a patikus asszonynak, hogy én itt, helyben megbolondulok, ha nem ad nekem egy szem nyugtatót. Olyan ideges vagyok. Nem aludtam az éjjel. És idegességemben kopogtattam is ujjaimmal a tölgyfa asztal sarkán. Hogy lássa, mennyire ideges vagyok, nem viccelek. Azt mondja a patikus asszony, az a világ elmult, hogy adhassak magának egy szem nyugtatót, hiába kopogtatok a tölfa asztal sarkán. Tessék csak nyugodtan megbolondulni. Amint már említette. Akkor esetleg beviszik és ott adnak magának nyugtatót, amennyi kell.
Kisomfordáltam ebből az eldugott patikából. Úgy döntöttem, elhalasztom a megbolondulást. Veszek inkább egy sárgadinnyét. Ősz van, ökörnyál imbolyog a levegőben. Amiket látok, azok már az utolsó sárgadinnyék...
Ott ül a láda sarkán egy szomorú, távolbanéző, kicsi ember. Kérdem tőle, hol termettek ezek a dinnyék ? Olyan furcsa a színük...Ezek ? Ne is kérdezze. Hitványak mind ezek a dinnyék, nem érdemes egyet se megvenni. Kérdem, akkor miért árulja őket... Hát tudom én ? Valamit kell csinálni. Inkább megmondom magának, hol termettek ezek a hitvány dinnyék. Pontosan Valea Calugareascan. Ott termettek. A prahovai földeken.Tudja, hogy az hol van ? Mondom, hát éppen én ne tudnám ? Én annyi jó bort ittam ott, fiatal koromban, hogy ha ide azt most kiöntenék, elsodorná az egész piacot... Hát terem ott dinnye is ? Még terem ott ez-az, de ezek mindent tönkretettek, mondja a kicsi, szomorú ember. Mindent az égvilágon. Magának fogalma sincs, mennyire tönkretettek mindent. Engem is. Nézzen reám, egy roncs vagyok magam is. Egy roncs uram. Ezek engem is tönkretettek...
Mondom ennek a szomorú embernek, nézzen reám, én nem vagyok eléggé tönkremenve ? Annyira nem, mint én, mert annyira nem is lehet már tönkremenni, próbál vigasztalni ez a szomorú ember.
Nézem a dinnyéket. Van szép is közöttük. Mondom, akkor nekem nem adna egyet ? Magának ne adnék, aki annyi bort ivott mifelénk ? Pont magának ne adnék ? Adok, de tudja meg, ezek ott mindent tönkretettek...Tessék. Adok hozzá nájlonzacskót is. Ha akarja kettőt, mert könnyen leszakadhat a fogantyúja, s akkor nézheti magát. Lespriccolja a szép, fehér nadrágját. Mert ebben a dinnyében csak lé van, sárga lé, más semmi. Kár lenne a szép, fehér nadrágjáért...Nem éri meg a dinnye.
Kettőbe vágom otthon az utolsó sárgadinnyét. Azt mondja a feleségem, miután megkóstolta, ez igen ! Jól eltaláltad. Ilyen finom sárgadinnyét rég nem ettem...Mondom, akkor együk is meg az egészet, nehogy elromoljék. Hát öcsédnek nem hagysz belőle ? Mert ugye, mindjárt megérkezik Pestről, egyék ő is ebből a finomságból, mert ilyen jót még ott sem igen lehet találni...
Aztán meghagytam két cikket az öcsémnek, s a kicsi, piros fényképezőgépemmel le is vettem. Hogy megmaradjon örökre ez az utolsó sárgadinnye. Mintha már nem is lennék ideges. Meggyógyított engem ez a kicsi, tönkrement, szomorú ember...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése