Találj ki egy aggmenházat!

Azt mondja nékem Lukács Ede egy clevelandi postán, miután letettük a nagy, nehéz csomagot a földre, s ketten közrevettük : ebben a csomagban patefonlemezek vannak. A Tóth Erzsi lemezei. Még frissek. Törékenyek. De mi nem írtuk rá, hogy törékenyek. Patefonlemezt az Államokból Kanadába bevinni engedély nélkül nem szabad. Nekünk nincs erre engedélyünk. Ahhoz pénz kell. Te jól tudod, hogy nekünk pénzünk nincsen. Annyi sincs, hogy a lemezeket föltehessük a postára. Azért hoztuk ide ezt a csomagot, hogy mégis, próbáljunk szerencsét. Találj ki egy aggmenházat, egy kanadait, akármit. És magyarázd meg ennek a hülyének, hogy csomagnak holnapra oda kell érnie Torontóba...

Lehet, más kitalálnivalót is fölsorolt volna nekem, de ekkor a hosszú asztal mellől előlépett egy fekete férfi. Olyan százhúsz kilós forma. Orcájáról izzadságcseppek gurultak alá. Meleg volt a posta épületében. Azt mondja Edének ez a nagy, fekete ember, mégpedig magyarul : uram, megértettem mindent. Hallottam az utasításait. A barátjának nem kell kitalálnia semmi aggmenházat. A csomagot pedig elküldöm ingyen, bérmentve. Csak arra válaszoljon, miért nevezett engem hülyének ? Mert rajtam kívül itt most senki nincs a teremben, másnak nem mondhatta. Miért ?

Álltunk ott, a nagy fekete ember előtt, szinte megdermedve. Nem tudhatom, Edének mi járt a fejében, nekem az, hogy most mindjárt belénk lő ez a nagy, fekete ember, s jogosan. Belénk lő, mondtam magamban, s már el is képzeltem a vértócsát a patefonlemezekkel teli csomag körül.Nem kell kitalálnom egy aggmenházat. Nem kell nékem már többé kitalálnom semmit. Vártam. Ede bátrabb volt, szétnézett, mintha keresne valamit és halkan, kérdőleg, így szólt : ilyesmit mondtam volna ? Nem is ismerem magát, tudja, annyi hülye emberrel találkoztam mostanában...

A nagy, fekete ember nem nyúlt a zsebéhez, hogy előkapja pisztolyát. Legyintett. Ez a legyintés fölért egy jó, csattanós erkölcsi pofonnal, de némileg megnyugtatott. Ede is beszédesebb lett. Mégkérdezte, honnan tud magyarul ?

Azt válaszolta erre a nagy, fekete ember, hogy ő jobban tud magyarul, mint angolul. Olyan családban nőtt fel, satöbbi. Így hozta a sorsa, mondta. És még azt is mondta, Edének teljesen igaza van. Ő is sok hülye emberrel találkozott mostanában. Aztán a hosszú, postai asztalról levett egy fényes papírdarabkát. Ráköpött és fölragasztotta a csomagunk tetejére. Az volt ráírva : törékeny.

Talán mondanom is fölösleges, a nagy csomag másnap ott volt Torontóban.