Lehet feljebb ?

 

Páll Lajos neve után teljesen fölösleges odaírni, hogy festő, vagy költő. Vagy azt, hogy Korond. Mindez magától értetődik, ha nevét valamiért leírjuk. Én most leírom, valamiért. Azért írom le, mert ő mesélte el sok évvel ezelőtt, hogy filmet vetítettek Korondon, úgy negyven évvel ezelőtt. Abban a filmben volt egy jelenet. Abban a jelenetben pedig volt egy szépformájú leányzó, akinek egy árnyalattal feljebb volt csúszva a szoknyája, mint ahogy illett abban az időben. A korondi legényecskék minden este elmentek megnézni azt a filmet. Nem is azért, hogy  többször megnézzék azt a szépformájú leányzót, hanem inkább kiváncsiságból, hátha egyik napról a másikra még egy árnyalattal fönnebb csúszik a szoknyája. Nem csúszott fönnebb. Annyira volt fölcsúszva az a szoknya minden áldott este, mint amikor legelőször vetítették azt a filmet. Ez számomra szép és tanulságos történet.

 

 Azért jutott most eszembe ez a régi eset, mert  épp ma olvastam Cseke Gábor blogját, ( urszu2 ) amelyben Kiszely István könyvéről írja a következőket : „mostanig többször elolvastam, egyes passzusokat oldalszámhoz is rögzít már az emlékezetem, de azért csak úgy járok vele, mint annak idején, gyerekkoromban az Egri csillagok-kal, amihez azért tértem minduntalan vissza, mert azt reméltem, hogy netán szerencsésebb fordulatot vehet a szívdobogtató történet megannyi kritikus helyzete. (És keserűen kellett tapasztalnom, hogy a dolgok változatlanul, mindig éppen úgy estek meg, ahogy az író egyszer már papírra vetette őket. De azért sokáig reménykedtem...)”

 

Szóval így van az ember gyermekkorában. A szoknya se csúszik feljebb, a történetek pedig maradnak úgy, ahogyan megírták. De azért mi sokáig reménykedünk.

 

Ebből a két szép kicsi történetből ezennel kilépek, s csak úgy, a magam számára azt a következtetést vonom le, hogy az a sokat emlegetett emberiség is voltaképpen még  gyermekkorát éli. Olyan dolgokban reménykedik, amelyekről a felnőtt emberiség  első látásra tudná: megismétlődhetnek sokszor, de meg nem változnak soha. Ez a világ nem úgy van teremtve, létrehozva, összerakva, hogy az ember kénye-kedve szerint tovább formálja, alakítsa, akár a korondi fazekasok a szófogadó agyagot. Az emberiség ameddig reménykedik, addig nincs is semmi baj. Ha elviselhető a gyermekkora.

Pusztai Péter fotója