Nem tudja

 

Az ifjú írót keményen faggatják a rádióban. Azt kérdik, mivel magyarázza, hogy legújabb könyvét lefordították angolra. Azt válaszolja, nem tudja. Azt kérdik, mitől lesz sikeres egy könyv a nagyvilágban. Nem tudja. Mégis, milyen társadalmi réteget célzott meg a művével, amikor azt megalkotta ? Nem tudja. Csak úgy, megírta. És mi a könyvében az az újdonság, amiért sikere van külföldön is ? Nem tudja. Saját életéből merítette-é a történeteket, vagy a mások életéből ? Nem tudja. Mi az a szokatlan stílus, ami véleménye szerint ma egy könyvet sikeressé tehet, annak tartalmától függetlenül ? Azt nem lehet tudni, válaszolja. Jónak tartja-e az angol fordítást ? Nem tud angolul, de a barátja, aki lefordította, tud angolul. Csak azt nem kérdezik meg tőle a rádióban, hogy miért írta meg legújabb könyvét, hiszen már írt néhányat, azok nem voltak jók ? De ezt nem kérdezik meg, mert ez a poén már elhangzott a kabaréban. Minden esetre, az ifjú író válaszait szépen megköszönték és kifejezték ama reményüket, hogy máskor is elfogadja meghívásukat. Akkor is, ha mindenre azt válaszolja,  nem tudja.

 

Én sejtem. Tegnap ugyanis tiszta szórakozásból megpróbáltam kitölteni egy kérdőívet, amelynek alapján tagja lehetnék egy nagy társaságnak. Olyan társaságnak, melyben nincs helye politikának, fajgyűlöletnek, egyszóval semmiféle hitványságnak. Nézzük, mi érdekli ezt a társaságot : nevem, korom, testsúlyom, szemem és hajam színe, szexuális beállítottságom, hol lakom, tömbházaban, kastélyban, lakókocsiban? Az a kérdés föl sem merül, hogy esetleg az állomáson laknék, vagy egy szemeteskukában, vashídak alatt, van-e mit ennem. De az igen, hogy iszom-e, s ha igen, milyen márkájú sört, bort, égetett italokat, szeretem-e a puncsokat, a koktélokat, csak úgy, magamba öntöm-e a sokféle üdítő italt, vagy szívom azokat szalmaszálon, van-e autóm, s ha van, milyen márkájú, milyen ruhát viselek, melyek a legkedveltebb ruhamárkáim, kik azok az énekesek, akiket imádok, kiket gyűlölök, kikkel találkoztam mostanában, akik számítanak, akik menők manapság, hol szeretek nyaralni, telelni, tavaszozni, melyik volt a legszebb élményem egész életemben, hol vétettem el egész életemet, cigarettázom-e, s ha igen, milyen márkájú cigarettát kedvelek, milyen tévéműsort nézek, ha látok egyáltalán, milyen zenét hallgatok, ha hallok egyáltalán, mit olvasok szabadidőmben, ha van szabadidőm, unatkozom-e, s aha igen, milyenkor szoktam legjobban unatkozni, este,  reggel, vagy éjnek idején.

 

 Föl sem merül olyan kérdés, hogy dolgoztam-e életemben, vagy most épp van-e valamilyen elvégeznivaló munkám, szoktam-e gondolkodni a világ sorsa felől, céloztam-e meg a Nobel-díjat nagy titokban, vagy érdekelnek-e engem egyáltalán a tudományok, szenvedtem-e valamikor tévesnek itélt fölfogásaim miatt. Hogy járok-e bulikba, s ha járok, milyen bulikat kedvelek, az érdekli őket. Nagyon. Fölsorolni is valóságos kínszenvedés, hogy mik érdeklik ezt a társaságot.

 

Azt mondtam, sejtem, amit ez az ifjú író nem tudott, amikor faggatták. Az az igazság, hogy csak sejtem, pontosan én sem tudom. Nem nagyon értek ehhez a puncsos világhoz.  Csupán gyanítom, hogy az emberiségnek ehhez a rétegéhez szólott. Mert úgy veszem észre, az emberiségnek épp ez a rétege az, amely legszívesebben mindenre büszkén és sejtelmesen azt válaszolja, hogy nem tudja.   

 

 Pusztai Péter fotója