Halasztás

 

Ugye, emlékszel, jöttél nagy sunyin,

lopakodva, eldugott kaszával,

hogy amint  annyi mást, csak megsuhints,

hát számítottam a számadásra.

 

Rossz időben jöttél, te is láttad,

nem ültem tétlenül és hiába,

épp egy falevéllel bíbelődtem,

ősz volt, lehullott oda, előmbe,

 

gyűrötten, sárga volt és piros, mint

himlős gyermeken a pattanások,

azt nézegettem, szokásom szerint,

fölfedeztem rajta arcvonásom.

 

Sajnáltalak akkor én téged is,

hogy e földön milyen sok a dolgod,

abba az ember is belefásul,

szomszédtól szomszédig kell loholnod,

eldugott kaszával ráadásul.

 

Akartam mondani, kvittek volnánk,

ne jöjj értem, nem vagyok adósod,

megfizettem, mit a sorsom rótt rám,

minden bűnöm már rég elmosódott,

 

tegyél velem most egy kis kivételt,

látod, vár reám a rőt macska is,

hogy enni adjak, semmit se vétett.