Ágyszélen ülve
Nem kell sietnem loholva,
cipőfűzőm, s más, ilyen fontos
gondom-bajom mind megoldva...
Ágyszélen ülök, mint az a bogár,
aki ma mélyen meghatott,
mozdulatlanságba menekül,
ha észrevesz egy gyanús mozdulatot.
Úgy vagyok én is. Hallgatok
lágy zenét,
viselem reádhullatott pillantásom
szégyenét.
Nincs érzékem a boldogsághoz.
A szerencse is, ha jön, féltőn
hiába szorít magához,
a vasárnapot megbánom hétfőn.
Nem nekem való ez az ágy,
a ház, a város, az ország sem nekem való,
s ez a világ se már, ez az itteni,
pedig hogy sietnek sokan,
hitvány sorsuk fényesíteni !
2 megjegyzés:
Utólagos engedelmeddel a Káfé elbitorolta ezt a verset is, az oda betévedők épülésére.
Ezeknek a verseknek és emlékezéseknek régóta (képes!) kötetben volna a helyük...
Damokléc
Megjegyzés küldése