Pusztai Péter fotója

Kisasszonyok

( Gocsovszkyné )

5.

Elgondolni is rossz, hogy ez a Gocsovszkyné, amikor nagy csöndben elment örökre, miképpen tudta magával vinni a kisasszonyokat is. A feledésbe. Mert most kérdezhetném bárkitől a faluban, mit tud a kisasszonyokról, nem tudna nekem válaszolni. Csak rándítana a vállán, legjobb esetben odatenné mutatóujját a saját orrához, megnyomná kétszer-háromszor, közben ismételgetné azt a szót, hogy kisasszonyok, kisasszonyok... És a végén azt mondaná, fogalma sincs, kik lehettek azok a kisasszonyok. Kivéve anyámat. De őt most hagyjuk ki. Nem nagyon szoktam őt kihagyni, amikor emlékezni akarok, de most hagyjuk ki. Eléggé megtárgyaltuk már, kik voltak ezek a kisasszonyok. És nem is érti, mit akarok én most ezzel a három kisasszonnyal, de különösképpen azt nem tudja fölfogni, hogy ezzel a Gocsovszkynével mit akarok. Mert őt már rajtam kivül meg sem említi senki.

A kisasszonyok ügyében ma reggel jó korán telefonált anyám, - na, lám, most sem tudom őt kihagyni ! – vigyázzak, mert valami még eszébejutott. Azt mondta a telefonba : - Ugye, abban maradtunk a múltkor, hogy ez a három kisasszony, vagyis Póli, Erzsi és Jolán a Marosi Lajos leányai voltak, s férjhez egyik se ment, sem pedig gyermekeik nem voltak. Na, ez a dolog változott, mert Jolán egy kicsit férjhezment volt Tóth Józsihoz, még gyermeke is lett, de hogy azután mi történt Tóth Józsival, s azzal a gyermekkel, azt már kideríteni nem lehet. Hogy ők is eltűntek, az biztos.

Ezt a változást most szépen elkönyvelem magamban, aztán az jut eszembe, hogy ez a Gocsovszkyné miért ott kereste az igazságot, ahol én azt a közepes murok nagyságú halat fogtam ? Miért nem ment át a kisasszonyokhoz ? Mert ott aztán rengeteg szép igazságot találhatott volna. A kisasszonyok gyönyörű könyveiben. Sok, szép igazságot és kitalált dolgot, vegyesen. Válogathatott volna kedve szerint. Hosszú, téli esték idején. Miért nem ment át hozzájuk néhanap, amúgyis nagyon magányosak voltak. Volt ott szép könyv elég. Sorjában, a polcokon. Ráadásul ez a Gocsovszkyné közelebb lakott a kisasszonyokhoz, mint én. Átmehetett volna hozzájuk bármikor. Én bezzeg át tudtam menni a kisaszonyokhoz gyermekkoromban. Gilisztát szedtem a kertjük alatt a halászathoz. Egyszer egy malacot is vittem nekik két gyönyörű kötésű könyvért. Kikunyeráltam anyámtól azt a malacot. Szép malac volt, a farka mintha meg lett volna csavarintva. Sajnáltam is.

Már hazafelé el kezdtem nyitogatni a könyveket. A fedőlapon ott volt Széchenyi István arcképe, belül pedig a Hitel, Világ, Stádium. És oda volt írva még a Lampel József neve, s az évszám, 1903. Én, bezzeg, átmentem ezekért a könyvekért, amikor még annak a szónak a jelentését sem ismertem, hogy stádium. Át tudtam menni. És át tudtam menni akkor is, amikor a kisasszonyok egy anyámnak való könyvet adtak, hogy azt vigyem haza neki. Tiszta ingyen. Ajándékba. Milyen szép könyv volt az is ! Jókai írta. Sárga tulipán volt a borítóján. A tulipánok levelei még kiállottak. Annyira, hogy éreztem a leveleket az ujjammal. Anyám nagyon szerette ezt a Jókai-könyvet. Én tudtam miért. Pedig nem mondta. Tele volt majdnem minden lapja szerelemmel és izgalmas történetekkel. Apám nem szerette ezt a könyvet. Nem volt benne tudományos dolog, azt mondta, amiben nincs tudományos dolog, az semmit nem ér. Az olyan könyv álmodozóknak való.

Úgy látszik, ez a Gocsovszkyné sem szeretett álmodozni. Azért nem ment át a kisasszonyokhoz. Vagy nem is tudott azokról a szép könyvekről. Azt hihette, ebben a faluban a népek nem is láttak könyvet. De a papról, Páll Dénesről csak kellett, hogy halljon valamit, ha ő, maga nem is járt templomba. Kellett, hogy halljon róla, mert híres ember volt ez a Páll Dénes. Főrendiházi tag ! Volt úgy is, eljöttek direkt érette, Pestről. Hogy mondja el a véleményét valamiről. Ő pedig bizonyosan jól el tudta mondani a véleményét akárhol, s akármiről. Nagytermetű, mélyhangú, kerekfejű, méltóságteljes ember volt ez a Páll Dénes. Ahová ő belépett, azonnal lehetett érezni, hogy fontos ember lépett be oda. Én, bevallom, nem szerettem ezt a Páll Dénest. Egyszer a körmömre ütött valami semmiségért az iskolában. Mert bejárt oda is néha, látni akarta a jövendő nemzedéket. Amikor a körmömre ütött, valószínűleg nem lehetett valami jó véleménye a jövendő nemzedékről.

Most már mindegy, én nem szerettem őt. Előfordulhat sok minden az életben, még az is, hogy ezt a Páll Dénest Gocsovszkyné sem szerette valamiért. De tegyük fel azt az egyszerű kérdést is, hogy egyáltalán szeretett-e valamit ez a Gocsovszkyné ? Az igazságon kivül ? Mert ha csak az igazságot szerette, mégpediglen kizárólag, akkor az sincs kizárva, hogy épp ezért ment az ő neve feledésbe. Szerette-é ez a Gocsovszkyné például a spenótot ? A kisasszonyoknál spenót is volt mindig. És volt ott mindenféle vetemény és apró állatok is voltak. Gazdálkodtak ezek a kisasszonyok. Pedig fiatalabb korukban arról volt szó a családban, mármint a Marosi Lajos családjában, hogy mind a három leánykát taníttatják. Legyen mind a háromból úriasszony. Ezért szerezték be jó előre azt a sok szép könyvet. Mégis, valamiért elhervadtak ezek a kisasszonyok. El, mind a hárman. Ezüst eszcájggal nem ettek, pedig volt nekik az is. Az udvarra sem szoktak szépen kiülni, mint az urak, különösen késő, nyári délutánokon, amikor már hajlik a nap. A szép, haloványkékre festett házukban sem gyönyörködtek, csak eljártak előtte, mintha nem is lett volna a saját házuk. Mintha nem nekik találták volna fel ezt a földi életet.

A kisasszonyok közül, ez a Jolán ugyan nekifutamodott a valóságos életnek, mert ugye, -amint anyám megtelefonálta,-

egy kicsit férjhezment Tóth Jóskához, gyermeke is született, de úriasszony nem tudott lenni belőle valamiért. Hát van nékem időm arra is , hogy ennek okát kiderítsem ? Van nékem annyi időm ? Nem elég nekem ez a Gocsovszkyné ? Mert még róla sem tudok semmit. De hogy legalább hű legyek Gocsovszkyné igazságkereső szelleméhez, s a pontosság kedvéért is azt mondom, majdnem semmit nem tudok róla. Hiába ténferegtem képzeletben szürke, unalmas állomásokon, hiába jártam körbe szomszédait, mert azok is eltűntek sorra, a múló idő ködében.