Century Gothic

Úgy felejtettem a rádiót, belealudtam a hírekbe, az időjárásba, s főleg abba, hogy sértegették a libamájat, kerüljem a zsíros ételeket, a sót, a cukrot, pont azt kerüljem, amit a legjobban szeretek, a libamájat, a sót, a cukrot, még jó, hogy a naplementét meghagyták nekem, azt nem mondták, kerüljem el messze a naplementét, mert szomorú lesz tőle az ember, még jó, s az is jó, hogy úgy felejtettem a kicsi rádiót a fejem fölött, most éjszaka van, kettő és három között, mint apró, féligalvó gyermek szája szélén az anyatej, szivárog reám Gershwin zenéje, egyedül vagyok nagyon, nincs, akinek elmondjam, hogy fáj mindenem, naponta százszor el szoktam mondani, mi fáj, koncertre ment Pestre a feleségem, „túrnézik” éppen, jegyet vettek neki, vitte Erzsikét is, a féligmeddig-rokont, találgatom, hány napra ment el, hány napig nem lesz, akinek panaszkodjam, kérdeztem ugyan, míg vártuk a buszt, de nem tudták megmondani, honnan is tudták volna, hány napra mennek, ez a koncert össze lesz kötve azzal, hogy számbavegyék, mennyit fejlődtek az unokák, mármint Dorka és Panna, vagyis a csőcselék, miként egyszer véletlenül elneveztem őket, na, s Ilonka, a nagynéni hogy viseli az életet kilencven fölött, fölkelek, megnézem, hány napra ment el a feleségem, könnyű megtudni, kinyítom a mélyhűtő ajtaját, megszámolom a vajszínű, margarinos dobozokat, azokban szokta kiporciózni nekem az ennivalót, reájuk van írva kékszínű piksszel, töltöttkáposzta, tokány, bécsiszelet, hét van belőlük, tehát egy hétre ment el, jól van, eltelik valahogyan az a hét úgy is, ha nincs kinek panaszkodjék az ember, elmenőben még szólt nekem, vegyek tojást, azt meg tudom főzni reggelire, mondtam, jó, veszek és piskótát is mamának, a meggy túlérik, mire hazakerülsz, mondtam ezt is, mindig baj van a meggyel, maholnap kidől a meggyfa, megúnta már, hogy hiába terem, mindig olyankor hiányzol, amikor épp érik a meggy, most már mindegy, vigyázz magadra, nehogy elüssön valami autó, még a megállóban is elüthetik az embert, bemondta a rádió, kávét ne felejts el hozni, hitványak mind az itteni kávék, jó, hozok, mondta, s hogy pihenjek, hagyjam a francba a sok nyüsletést, ne keressek elvégezni való dolgokat, s a ciga...itt megállt, tudja jól, a cigarettát nem vagyok képes elhagyni, s nem is akarom, bár ideje lenne elhagyni, értelmes ember nem dohányzik, bemondták ezt is számtalanszor, s a dobozokra halálfejet festettek, koromtól fekete tüdőket, ki tudja, milyen lehet az én tüdőm is, na, hová tettem az este a cigarettám, megvan, most főzök magamnak kávét, abból a hitványból főzök, ami még van, leülök ide a gép mellé, holmi mondatok jutottak eszembe, ütögetem a gombokat, nem szeretem ezt az Arial-nevű betűt, olyan szürke, olyan jellegtelen, mint az a szomszéd, aki naponta hozza zörgő fazekakban a kantinbéli kosztot, olyan jellegtelen, unalmas betű, karcsúbb, formásabb betűk kellenének most nekem, ezen az éjjelen, ide hallszik még mindig a Summertime, valamit akartam mondani, azért ültem a gép elé, nem jut semmi eszembe, ez a néhány sor is olyan röhejes lesz, mint a vének szerelme, kész röhej, pedig szép betűket választottam ki, ezekkel a betűkkel érdemes lenne szerelmes levelet írni, de minek, valamit elrontunk mindig a szerelmes levelekkel, például megtörténhet, okmánybélyeget ragasztok a borítékra, aztán megette a fene az egészet, pedig milyen szép ez a betű, ez a Century Gothic, milyen szép betű...