Felülről nézve

Hegyibeszéd egy fa tetején

Mondanom se kell, hogy ezt a hegyibeszédet én fogalmaztam meg. Ott, helyben, a fa tetején. Az elképzelhető, legkényelmetlenebb helyzetben. Egyik kezemmel a rúd végébe kapaszkodtam, másikban egy összehajtott bankjegyet szorongattam. És leszóltam onnan, a magas rúd tetejéről az alant összegyűlt tömegnek, valahogy ilyenformán :- Mindent lehet ! Csak meg kell próbálni ! Aztán szépen lecsúsztam onnan, győztesnek éreztem magam, s egyben boldognak is.

Tizenegy éves voltam akkor, ezerkilencszáznegyvenhatban, a nagy szárazság idején. Nem volt semmink, csak egy Bimbó nevezetű tehenünk. Ő éltetett minket. És én őt. Fűzfalevéllel, amit naponta szedtem neki az Albapatak mellett. Férfiember kevés akadt a faluban. Aki életben maradt a háborúban, szibériai táborokból írt néha rövid, cenzúrázott levelezőlapot. Mondhatni gyermekek, s asszonyok lakták a falut, de fúrcsa módon az itthon hagyott, „selejtes” férfiakból, s a máshonnan ideküldöttekből mégis össze tudott állani a helybéli hatóság. Eléggé összetákolt hatóság volt az, de azért szervezni, azt tudott. Még dobost is nevezett ki, hogy a legfrissebb utasításokat eljuttassa a néphez. Most is emlékszem a hangjára, amint elkiáltja magát : közhírré tétetik !

Május elseje előtt egy nappal azt tette közhírré ez az érces hangú dobos, hogy óriási ünnepség lesz a nagy nap tiszteletére, mégpediglen a Jakabházy kastély udvarán. Zsákbafutást, lepényevést helyezett kilátásba, s főleg azt, hogy pénzbelileg óriási jutalomban részesül az az egyén, aki megnyeri a rúdmászást. Na, gondoltam magamban, a pénz jó lesz, aki megnyeri, az az egyén csakis én lehetek, mert kevés gyermek gyakorolta nálamnál többször a fáramászást. Egyszerűen azért, mert nem minden háznál maradt tehén, akinek fűzfalevelet kellett volna szedni.

Másnap korán keltem, siettem az esemény színhelyére, hogy lássam, mit kell majd nekem meghódítani. Ott feküdt a földön az erdőből frissen hazahozott hosszú, egyenes, sugárnövésű nyers fa, hatósági emberek vették körül és tanakodtak. Azt tárgyalták, miképpen lehetne elérni, hogy azt a bankjegyet, amit a tetejébe föltűznek egy szeggel, ne lehessen elérni. Kitalálták, hogy a fát meg kell hámozni, ne legyen kérge, úgy csúszósabb, nincs amibe belekapaszkodni. Azonnal meg is hámozták. Valakinek az az ötlete támadt, hogy ha jól be is szappanozzák, akkor arra lehetetlenség bárkinek is fölmászni. És az is a főcél, ne jusson ahhoz a pénzhez senki, mert eléggé tetemes összegről van szó, nehogy véletlenül azt egy hitvány gyermek csak úgy zsebrevágja ezekben a nehéz időkben. Amikor még az új világrend is alig áll a lábán. Amikor a beigért, szép jövőre kell gondolni, nem pedig a pénzre. A jövőt féltették tőlem, midőn azt a hosszú rúdat nagy igyekezettel szappanozták. Magát, a jövendőt féltették tőlem.

Amikor ott állt a rúd, vastagabbik vége földbe ásva, szappantól fényesen, csípőretett kézzel megállt mellette egy hatósági ember és azt mondta, na, van-e kedve valakinek a följutást kiopróbálni. Csak bátran, bátran, mondta. Jelentkeztek is lelkes legények, gyermekek, próbálgatták, de egy-két méternél magasabbra nem jutott senki. Reám került a sor és ma sem tudom megmagyarázni, miképpen, de oly könnyedén másztam fel arra a magas rúdra, mintha már százszor sikerült volna. A szeget is ki tudtam húzni, amivel a bankjegy volt odaerősítve. Azt ledobtam, s a pénzt föltartva elmondtam az én hegyibeszédemet, hogy nyomatékot, s jelentőséget adjak annak, amit véghezvittem, mindenki szemeláttára

.

Hegyibeszédnek azért nevezem, amit akkor onnan, fentől mondtam, mert úgy itélem meg, az a pár bizató szó azok közé hullott, akiknek a legnagyobb szüksége volt a biztatásra azokban a nehéz időkben, amikor az új világrend még jóformán meg se tudott állani a lábán és a beigért szép jövendőt is átláthatatlan homályosság vette körül. Mindent lehet, csak meg kell próbálni ! Ezek a szavak akkor hasonlatosak voltak a megváltás-ügyében elhangzott szavakhoz.

Amint szépen lecsúsztam a rúdról, amikor már győztesnek éreztem magam, s talán boldognak is, akkor ért engem életem legnagyobb csalódása. Mert engem körülvettek azok a hatósági emberek, és nem csodálkozással vettek körül, hanem azzal a követeléssel, hogy a bankjegyet pedig adjam vissza nekik, de azonnal, mert az én rúdmászásom nem érvényes. Volt, aki még ennél is pontosabban fogalmazott. Azt mondta, „ nem hivatalos keretek között „ másztam föl a rúdra, az ünnepségre csak délután kerül sor. Hogy most másztam föl, nem délután, az az én önfejűségemnek, meggondolatlanságomnak, mohóságomnak, sőt, az éppen most megbuktatott rendszerre nagyon is jellemző pénz után való sóvárgásomnak tulajdonítható, nem pedig a fáramászó tehetségemnek. A dobos is előkerült valahonnan, előmbe állt és azt mondta : - Hát nem kikiabáltam a tüdőmet a tegnapi doboláskor ? Hát nem beszéltem elég érthetően és világosan az egész falu népének ? Hát nem azt doboltam ki, hogy délután lesz az ünnepség ? Szóltam én egy szót is arról, hogy délelőtt is lehet fáramászni ? Vagy zsákbafutni ? Vagy lepényt enni ?

Egy félig-meddig rokkant, idősebb ember félve jegyezte meg, hogy ő hallotta, amikor elkészültek a rúd fölállításával, valaki direkt biztatta a fiatalságot, próbálja ki, aki akarja, lássuk, föl lehet-é hágni a tetejére...-Éppen maguk biztatták a fiatalokat,- mondta.

Egy idegenből jött hatósági ember közbeszólt : - Az csak vicc volt, hogy is képzeli valaki, törvényes keretek nélkül pénzhez jutni ? A törvényes keret ma a legeslegfontosabb tényező. Ez az új rendszer megmozdíthatatlan alapja. Ez tézis, emberek, tézis. Le van fektetve a jövendő könyvében. De úgy látom maguk azt sem tudják, mi az az tézis...Hogy én kik közé kerültem...

Valaki, ha jól emlékszem, éppen az a vezetőségi tag, aki a dobost kijelölte, meg is fenyegetett. Azzal, hogy az semmi, ha most visszaadom a bankjegyet. Aki annak a rúdnak a tetejéről azt levette, hát tegye is vissza ! Másszon csak föl oda még egyszer, hallja, fiatalember ?

-Szó se lehet róla, - hallatszott valahonnan, a patak felől, - szó se lehet róla ! Maguk direkt beszappanozták azt a rúdat, hogy ne lehessen a pénzt levenni. Abban bíztak, hogy senki nem tudja levenni. Hát ezután ne legyenek többé elbizakodva, mert elbizakodott emberekkel nem lehet a fényes jövőnket fölépíteni. Amit beigértek. Én ismerem a tézist, abban ez is benne van ! A szerénység !

-És az igazságosság ! – toldotta meg a szomszédja, a patak felől.

- Igaza van !- kiáltotta egy hang a kicsi fenyves irányából.-Igaza van ! Ez is benne van a tézisekben. De egy pillanatra sem szabad elfelejtenünk, hogy a szerénységnek is meg van a maga ideje. Hogy azt is csak bizonyos keretek között lehet gyakorolni. A törvényes keretek adják meg a társadalom alapvető rajzolatát. ! Szerénységgel nem lehet harcolni az osztályellenség ellen. Márpedig a most megszületett keretekben ez is benne van. A harc. Jól néznénk ki, ha a szerénységre bíznók az állandóan sunnyaszkodó ellenség fölszámolását. Azt a pénzt vissza kell tenni a helyére. Ott van a helye annak a pénznek, a rúd tetején. Ahogy jóváhagytuk. Ahogy a törvényes keretek előírják !

- Emberek ! Nem szép, hogy veszekedéssel kezdjük ezt a gyönyörű ünnepet. Amikor már kizöldült a fű és lombosodnak a fák. Itt nem a pénzről van szó. A pénznek teljesen más szerepe lesz abban a világban, ahová most elindultunk.-ütött meg egy békülékenyebb hangot, aki ott állt a szappanos rúd mellett, a fő szervező, de félbeszakították, meg se várták, hogy elmondja, mi legyen a bankjegy sorsa. Valaki így érvelt : - Az a rúd azért olyan magas, olyan síma és szappanos, hogy annak a tetejére csak a legjobb rúdmászó tudjon fölmászni. Most ezen van a hangsúly. Azon, hogy ki a falu legjobb rúdmászója. Hát most már tudjuk, hogy ki az. Akár van annak törvényes kerete, akár nincs, kiderült, most már mindenki tudja ki a legjobb. Én a maguk helyében az ő tehetségét tenném mindennek az elejére, nem a kereteket, a kizöldült mezőt, a lombokat, vagy azokat a téziseket. Éljen a falu legjobb rúdmászója ! De hogy mindenki megértse, képzeljenek el egy magasugró versenyt. Azért képzeljék el, mert tudtommal mára nálunk magasugró verseny nincs beprogramálva. Amikor a legjobb versenyző sem tud nagyobbat ugrani két méternél, s már eredményt hirdetnének, valaki föláll innen a zöld fűről és csak úgy, játékból átugorja ezt a kastéyt. Ami még húsz méternél is magasabb, ha jól saccolom. Mármost ki a jobb magasugró ? Az-é, aki a törvényes keretek között két métert ugrott, vagy az, aki keretek nélkül átugrotta a kastélyt ? Csak úgy, hogy megmutassa a népnek, ő is itt van...

- Ez csak egy kitalálás, mese, álmodozás,-legyintett egy jelvényes ember, s folytatta : Ilyen hülyeséget bárki kitalálhat. Még én is. Képzeljenek el egy futbalmeccset, aminek már vége van, sípjába fújt a bíró. És akkor jön valaki és berúgja a labdát a kapuba. Hát érvényes az a gól, vagy nem érvényes ? Ugye, nem érvényes. Erről nem is érdemes vitázni. Törvényes keretek nélkül semmit nem lehet jóváhagyni. Sem pedig véghezvinni. Minden, ami a törvényes kereteken kívül történik, csak ártalmas lehet a társadalomra. Azért vannak a törvényes keretek, hogy minden más azon belül történjen és ne azon kívül. Világos ?

Már a déli harangszó is elhangzott, amikor még mindig folyt a szappanos rúd körül zajló vita. Az emberek egyre gyűltek, talán a veszekedés híre is szétfutott a faluban, volt, aki abban reménykedett, egy kis verekedés is lesz a szóváltásokból, s attól szépen kikerekedik az ünnep. Én csak álltam a zsebemben lapuló pénzzel és hallgattam a nagyok beszédét.

- Persze, hogy világos, - hagyta jóvá egy helybéli , – de csavart egyet a jóváhagyásán : - Történt egy eset itt, a szomszéd faluban, valami szekeres népek igyekeztek hazafelé az erdőről, vagy honnan, elég az hozzá, az egyik lenyelt valamit, torkának baja lett, szuszogni is alig tudott. Az társa hirtelen elővette a bicskáját és átmetszette a gégéjét, hogy meg ne fulladjon hazáig. Mert az volt neki eldugulva. Valahol a katonaságnál tanulta ezt az eljárást, na, a fuldokló megmaradt, később maga az orvos dicsérte meg a bicskás embert bátor és okos tettéért. Ha az a fuldokló élve nem ér el az orvosig, akkor a bicskás embert bezárják. Így pedig megdicsérték. Mit szól maga ehhez a történethez ? Törvényes keretek között metszette el az a bicskás ember a másik torkát, vagy nem törvényes keretek között ? Beláthatja, hogy nem törvényes keretek között. Mindenki beláthatja. Vannak dolgok az életben, amelyekre nem érvényesek a törvényes keretek, mert azokkal nem érünk el semmit. Most itt van ez a rúdmászás. Büntessük meg ezt a gyermeket azért, mert jól tud fáramászni ? Szerintem ne büntessük. És ne is vitessük föl vele azt a nyavalyás pénzt a rúd tetejére. Ehelyett azt javasolom, legyen itt az a gyermek a délutáni versengésen is és ismételje meg a rúdra való följutást. Ha fölér a tetejére, megtarthatja a pénzt. Ha nem ér föl, akkor nem tarthatja meg.

- De már egyszer följutott oda, egy gólt sem kell kétszer berúgni, hát nincs igazam ? –volt egy ilyen meglátás is.

A délutáni rendezvényen ha nehezebben is, de följutottam a szappanos rúd tetejére. Azóta sokszor eszembe jutnak a törvényes keretek. Főleg a keretek, általában.