péntek, február 13, 2009


 

 

kopirájt : Elekes

Eltiltom magam a közügyektől

 

Úgy járok megint a téren, aprókat lépve, szinte lopva, félve. Föl se nézve. Úgy járok, bizonytalanul, akár egy új elmélet. Mert hányszor

 megbukott már, midőn kilépett a porondra megannyi új elmélet. Megjárta számtalanszor. 

Amint találkozott a gyakorlattal, gyorsan semmivé lett. Mondom, félek. Nem mástól, magamtól félek. Túlságosan beleavatkozom a közügyekbe. Olyan dolgokkal foglalkozom legszívesebben, amelyekben nem vagyok Illetékes. Amelyek nem tartoznak énrám. Még mandátumom sincsen. Megbizatásom, hogy azokkal törődnöm kellene. És én mégis örökösen ilyen ügyekkel foglalkozom. Úgy teszek, mint aki ért a közügyekhez. Spekulálok. Mint valami vézna, csökött, kis da Vinci, polihisztorkodom. Most, amikor ez már nem divat Pedig voltaképpen semmihez sem értek. Van úgy, szétszedek egy zsebórát. Nem azért, hogy megnézzem, mi ketyeg benne, hanem  mert kiváncsi vagyok, össze tudom- e rakni. Máskor verset írok. Játszom a szavakkal. 

Vagy fölkapok egy golyóstollat és hírtelen rajzolok valamit. Mintha tudnék. Az imént például három másodperc alatt lerajzoltam magam. Egy fekete golyóstollal. Nem néztem tükörbe. Régi önmagam rajzoltam le. Aki voltam talán, régen. Harminc évenkint szoktam valamit rajzolni. Ez nem az én mesterségem.  Énnekem nincs is mesterségem. Ha van, akkor azt nem gyakorlom. Pályafutásom sincs. Mint sok jeles embernek szokott lenni. Ezt már egyszer meg is jegyeztem. Egy versben. Úgy látszik, elszaladt mellettem a pályafutás. Észre sem vett engem. Most pedig én megyek el mellette. Igaz, már aprókat lépve, szinte lopva, félve. Föl se nézve. Bizonytalanul. Amint mondtam. Akár egy új elmélet.  

 

Ime, most megint kiteszem magam mindenféle gúnyos megjegyzésnek. Hogy jól föl van vágva az írói vénám. Hogy én magam volnék az új elmélet. És da Vinci. Satöbbi. Jól van.

 

Okos emberek rég megfogalmazták, mi az elmélet . Az elmélet a gyakorlat eszmei általánosítása. Jól van. Azért van jól, mert az új elmélet, amivel most előállok, voltaképpen annak a megfigyelésnek az eszmei általánosítása, amit a gyakorlatból vettem. Amit tapasztaltam. Naponta, szinte. A magyarságról beszélek. A magyarok szeretik egymást. Jól van. De a magyarok egymást általában szeretik, külön-külön nem. Vagy ritkán. Egyik magyar a másik magyart nehezen viseli el. Ami ebből következik, az jól kilátszik a magyarok történelméből.  És a jelenből is jól kilátszik. Messziről.

A minap találkoztam egy barátommal. Az utcán. Tudom róla, tudományos dolgozatokat ír a magyarságról. Valósággal harcol a magyarságért, mindent megtesz érette. De mi még ketten, egy asztal mellett, soha nem beszélgettünk. Épp ezért mondtam el néki, mi az én elméletem a magyarságról. Ott mondtam el,  a nyílt utcán. Meghallgatta és azt válaszolta, bizony, ez pontosan így van. Annyira így volt, hogy amint jóváhagyta elméletem igaz voltát, azonnal otthagyott a nyílt utcán. Sietett valahová. Lehet, épp harcolni ment a magyarságért. Lehet. Elszólította tőlem a kötelesség. Jól van, mondtam magamban, legalább elismerte gondolatmenetem helyességét. Mármost azt is kijelenthetem, az ő elismerése által tantételnek, azaz teorémának is nevezhetem az én szerény elméletemet. Egyszerűen azért, mert azt igaznak elismert tételből vezetem le.

 

Most itt vagyok megint egyedül. Aprókat lépve járok a téren. Itt vagyok, ezt a teorémát forgatom fejemben és nem tudom mit kezdjek véle. Mert valamit kezdeni kellene. Pedig hányszor elhatároztam már, eltiltom magam a közügyektől. Úgy, általában harcolni valamiért, nincs semmi kedvem.  


2 megjegyzés:

fotós írta...

Ez ide jól be lett téve, s milyen jól mutat! Még rajzolj valami hasonlókat máskor is. Most láthatod, mitől, milyen játéktól fosztottad meg magadat éveken át!

miviana írta...

"kopirájt : Elekes" - tehát ezt Te rajzoltad, Feri?
Hányszor álltál sorba tehetségért az Úristennél?!
Jó neked! Üdv: Viviana