szerda, szeptember 01, 2010

Kényes dallam (8)

Vasárnap nem járnak

Szobánk ablaka egy kopár hegyoldalra nézett. A kopár hegyoldalban naponta láttuk, amint egy helybéli osztrák férfi új kerítést épít, ássa a földet, döngöli a beton-oszlopok tövét. Egyedül. Egyszer Adolf  megszólal az ablak mellett : - Úgy látszik, ez az ember az egész oldalt be akarja keríteni. Lesz dolga elég, nagy a terület...
Miroszláv intett, hogy menjek véle. Mentem utána. Kiértünk a hegyoldalba, Miroszláv megállt az osztrák ember előtt, köszönt és azt mondta, nekünk semmi dolgunk nincs, szívesen segítünk. Az osztrák azt felelte, a fekete munka tiltva van. Miroszláv, mintha a saját kertjében lett volna, leült a földre és fölvett egy ott heverő faágat. Nagy kört rajzolt a porba azzal a faággal és azt mondta az osztráknak :

- Tegyük fel, ez  Bécs központja. Innen utak ágaznak el, terek és házak vannak mindenfelé. Mint a tenyeremet, úgy ismerem ezt a helyet. A Szőcs-brigádban dolgoztam. Egyik nap vízvezetéket raktunk le, másnap aszfaltot öntöttünk. Ács is vagyok és kőműves is. Ez a Szőcs- brigád csinált maguknak fővárost. Hogy legyen ahol járjanak a népek, és víz legyen a házakban. Feketén dolgoztam ebben a brigádban és nem egy eldugott helyen, mint ez a kopár oldal, hanem a központban. Sok mesterséget megtanultam, de főleg azt, hogy az ellenőrök vasárnap nem járnak.  Tudom, hogy tiltva van a fekete munka. Ezért nem volt nekem sokszor vasárnapom.

De Bécsnek minden nap vasárnapja van! Tessék megnézni, mi van vasárnapokon a főváros központjában ! Vigasság, szépen öltözött emberek és nyugalom. Az én fekete munkám is benne van ebben a nyugalomban. Kinek árt, ha eljövünk vasárnap többen ide és fölhúzzuk azt a kerítést ? Ausztriának biztosan nem. Mi nem akarunk rosszat ennek az országnak. A menekültek többsége számára ez az ország csupán egy megálló. És ha egy megállóban az eldobott cigarettavéget fölveszi valaki a földről, azzal bűnt követ el ? Ön is jól tudhatja, a menekült nem vállalhat munkát, míg nincs erre engedélye. A törvény szerint. De milyen törvény az, mely eltűri, hogy mi itt egész nap csak nézzük egymást és semmit ne dolgozzunk? Ne lopj. Értem. Nem lopunk. De hogy valakin  ne segíthessünk, az olyan törvényt betartani bűn ! Mi nem vagyunk bűnözők.

Az osztrák csak hallgatta Miroszláv érveit és azt mondta, sajnos, ez a helyzet, ő nem szegi meg a törvényeket.
-Ha nem szegi meg, akkor mi kikerüljük a törvényeket, hogy ne legyen, amit megszeghetnénk, - mondta Miroszláv.
-A törvények kikerülése is tiltva van, -mondta az osztrák.
-Jó, akkor nem kerüljük ki. Maga jelölje meg az oszlopok helyét és a többit bízza ránk. Vasárnap kész lesz a kerítés. Csak éppen ne járjon erre vasárnap. És jegyezze meg, mi ezt nem pénzért csináljuk, hanem azért, hogy ne szokjunk el egészen a fizikai munkától. Sportból, tetszik tudni, sportból, -mondta Miroszláv.

Az oldalon lefelé jövet mondom Miroszlávnak, nem lesz bajunk ebből, Miroszláv ? Még a végén törvénysértés miatt elküldenek haza. Hogy csak sportoljunk ott, ahonnan jöttünk, ne egy osztrák hegyoldalban.
-Nem. Nem lesz bajunk ebből, mert az a terület nincs bekerítve, bárki végigmehet rajta. Mi úgy megyünk végig, hogy közben fölállítjuk az oszlopokat. Meglátod, a helyük meg lesz jelölve. Az osztrák is ember...



Nincsenek megjegyzések: