Haramiák
Emeletes, komor alkotmány a központi tábor épülete. Olyan, mint amilyeneket régi metszeteken lehet látni porosz laktanyákról. Előtte hektárnyi kert, vastagtörzsű, odvas fákkal, csoportosan tanyázó, sötét tollazatú madarakkal. Itt-ott szögesdrótok is megcsillannak a napsütésben, de értelmüket nehéz kivenni. Békés kert ez, a bejárat mellett fegyveres őr, tovább hírdető oszlopok, táblák, tele ragasztva papírokkal.
Aki valamilyen ügyben eligazodni akart, jobban tette, ha a hirdetéseket, a friss felszólításokat, közleményeket futotta át, s nem az őrt faggata. Még az információs irodában sem volt értelme a kérdezősködésnek. Ha nem volt kedve egy hivatalnoknak, a kiváncsiskodónak azt felelte, az udvaron ki van függesztve, olvassa el.
Akik régebben jöttek, s már kint laktak valamelyik átalakított kastélyban, szállodában, bejártak ide, hogy megtudják a fejleményeket, főleg a sorsuk alakulását.
Bejártunk mi is, hetente legalább kétszer.
Déltájt érkezett a Miroszláv-csoport, ki-ki a maga reményével, hogy megtud valamit a befogadásokról.
Már a kapuban kiabálást hallottunk. Belépve csődület fogadott. Miroszláv egyenesen feléjük tartott, hallván, hogy szerbül vitatkoznak.
-Ne közeledjen senki ! Csak az jöjjön ide, aki jól tud szerbül, - parancsolta egy őr.
-Hát nem ismer meg ? – kérdezte Miroszláv.
-Ki maga ?- kérdezte az őr.
-Még érdeklődtem is a múltkor a családja felől, van-e egészség otthon, éppen a térképet nézegettük.
-Beszél maga szerbül ?
-Persze, Miroszláv vagyok.
-Haramiák. Azok jöttek az éjjel Koszovóból, haramiák. Még ablakot is betörtek a cigarettáért. És isznak. Nem lehet velük szót érteni. Mit mondott, hogy hívják, Miroszláv ?
-Miroszláv, persze, hogy Miroszláv, engem mindenki ismer...
-Menjen közéjük, ha van bátorsága, és csináljon rendet, Miroszláv. Haramiák ! Maguk pedig húzódjanak félre, nehogy valami bajuk essék.- figyelmezetett bennünket az őr.
Messziről figyeltük a lázongó csoportot. Csakhamar középre került Miroszláv és mint valami átszellemült, nyugodt karmester, karjával gesztikulált. Szavaiból semmit nem értettünk.
-Ezek még itt nekünk agyonverik a mi Miroszlávunkat, -mondta Adolf.
-Agyon, amilyen a kinézetelük, - mondta Zoli.
-Azt nehezen, s még itt vagyunk mi is, - mondta Lóri, a favágó.
Még el sem szívtuk a cigarettánkat, a lázongó csoport lecsöndesült. Láttuk, amint Miroszláv kifordítja a kabátját és mutatja, hogy az milyen gondosan van kibélelve. És láttuk, amint Miroszláv után a társaság lassan elindul a ruhás raktár felé.
Két borzas idegen nem követte Miroszlávot, jött egyenesen felénk.
-Most mondja ez a spicli, hogy ti magyarok vagytok, -szólal meg magyarul az egyik.
-Adtok egy cigarettát ?
-Hát persze, -mondja Lóri. Adott neki cigarettát és tüzet is.
-Miért nevezed spiclinek a mi barátunkat, amikor nem spicli, -kérdi a kissé részeg idegentől Adolf.
-Hát mi legyen az ilyen, akire az őr is reábízza sorsunkat ?-mondja az idegen. És folytatja, a füstöt jó mélyen tüdőre szíva:
-Tudjátok, miket mondott nekünk az a spicli ? Mert látszik rajta, hogy spicli. Azt mondta, itt minden hozzá tartozik. Hogy ő a raktár felelőse. Jó gúnyák vannak az ő raktárában, mindenkit felöltöztet. Hogy baráti viszonyban van az őrrel, s annak családjával. És olyanokat mondott, hogy ő fontos tényező volt Koszovóban és ismeri az ottaniak természetét. Hogy az ő vallása olyan, mint a koszovóiak vallása. Hogy ők három dolgot imádnak, a cigarettát, a pálinkát és Istent. De az Isten ott kuporog megszeppenve a lelkük fenekén, s jól tennék, ha beszélgetnének véle, ne unatkozzék. Mert ő templomjáró ember és orgonán játszik a templomokban és zsoltárokat énekel és könyveket olvas. Most kérdem én, nem spicli az ilyen ? Hogy lehet valakinek három olyan vallása, amelyben az egyik csak Isten, a többi cigaretta és pálinka ? Ugye, hogy nem lehet ? Csak ha spicli. És még azt is mondta, kastélyban lakik és három autója van. És hogy őt mindenki ismeri.
-Igazat mondott ez az ember, a mi barátunk, Miroszláv,- lépett kettőt előre Lóri. –
-Annyira igazat mondott, hogy csakugyan kastélyban lakik. Még Sziciliában is kastélyban lakott. Három nagy kapun lehetett bejutni arra a birtokra, ahol a kastélya állt. Ott is mindenki ismerte. Sziciliában ! És ő templomjáró ember. És orgonán muzsikál a templomban és zsoltárokat énekel és könyveket olvas és nagy tisztelője a harangozó, s maga a pap is. És ha akarod tudni, Miroszláv bejáratos a zsidók központjába, az ausztrál nagykövetségre, továbbá osztrák családokhoz, akiknek nagy földjeik vannak a hegyoldalakban, s Miroszlávnak köszönhetik, hogy van kerítésük, nem járnak be a vadállatok a birtokukra. És jól vigyázz, mert Miroszláv, a mi barátunk nem csak Koszovóban volt tényező, hanem Prágában is az volt. Egyszer majdnem kitüntették. Mégpedig Lenin renddel akarták kitüntetni, de hűtlen volt hozzá a szeretője, Olga, s ő mérgében nem fogadta el a kitüntetést. Mindenki ismeri őt Prágában, s Bécsben is. Majd, ha szerencséd lesz, te is megismered és akkor másképpen beszélsz róla.
-Hagyd már abba, haver, tudjuk mi jól, hogy tele van spiclivel az egész tábor, köszi a cigarettát, -mondta az idegen és sietett a ruhás raktár felé.
Otthon, villanyoltás után azt kérdeztem Miroszlávtól:
-Miféle népek voltak azok a hangoskodók, akiket az őr nem tudott békességre bírni, de a te szavaidtól mégis megszelídültek, Miroszláv ?
-Rendes, jóféle népek, -felelte Miroszláv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése