Kényes dallam (9)

Afrodité

Amikor e sorokat írom, -a jó Miroszlávra emlékezve,- kiáltást hallok a kapu felől :

- Itthon van-e főúr ? Kaput nyitok, ott áll egy kalapos cigány.

-Nem ismer meg ?

-De. Megismerlek, csak egy kicsit megnőtt a pocakod.

-Emlékszik, hol találkoztunk mi évekkel ezelőtt ?

-Emlékszem. Bécs mellett, a táborban. A ruhák között, abban a nagy raktárban.

-Úgy van ! A ruhák között, abban a nagy raktárban. Járt azóta arrafelé ? 

-Nem jártam.

-Kár ! Most még nagyobb az a raktár.

-Mi járatban vagy ?

-Afroditét keresem.

-Nálam nincs semmiféle Afrodité. Csak a macskáimmal vagyok.

-Ó, ne mondjon ilyent, megmondta az az asszony a blokkból, aki éppen a csipkét rázta ki az ablakon, maga tudja, melyik az Afrodité bejárata. A főtér felől magasan ki van írva, hogy szépségszalon, hajfestés, pedikűr, ilyesmi. És valahol itt, hátul kell bemenni.

-Most már tudom. Az az ajtó, ott hátul. De te mit akarsz magadon szépíteni ? A bajuszod is fénylik...

-Én, magamon ? Az égvilágon semmit ! Lépjen egyet kifelé. Ott várnak az asszonyok, a szomszédaim, s a sok leánygyermek. Meg akarják festetni a hajukat. Mégpedig szőkére. 

-Azt a szép, hosszú, fekete hajukat szőkére ?

-Arra. Most küldték őket haza a nagyhatalmak, hogy ne ott legyünk náluk, hanem itthon. Repülővel küldtek.  Még pénzt is adtak, de abból már csak hajfestésre telik. Tudja, milyen a pénz. Csak fogy. Márpedig a hajukat meg kell festetni, mert úgy nem mehetnek vissza, ahogyan eljöttek. Vagyis a fekete hajukkal, mert akkor fölismerik, hogy már voltak ott és azonnal visszaküldik.

-Kik küldik vissza?

-Kik ? Hát a nagyhatalmak. De nagyot tévednek a nagyhatalmak, mert ezek a hajukat megfestetik. Szőkére. Ott, ahol ki van írva, hajfestés, pedikűr, na, hogy hívják, Afrodité.

Olyasmit is hallottunk már, hogy csinálnak nekünk déenest. Hogy könnyebben felismerjenek. De mi köpünk a nagyhatalmak déenesére. Csináltatunk magunknak más déenest. Amivel be lehet menni a nagyhatalmak országába.

-Annyira szeretitek a nagyhatalmak országát ?

-Annyira. Nagyon megszerettük. Tudja, ott tisztaság van, jó utak, jó ételek, sok fény, nem pedig szemét, mint errefelé. Szóval más minden. Na, lássuk, hol is van az az Afrodité...Aztán vigyázzon magára ! Még előfordulhat, hogy találkozunk valahol, mint akkor, abban a raktárban, a ruhák között...

Emlékszel, Miroszláv, mit kerestünk mi abban a raktárban, a ruhák között ? Munkaruhát kerestünk, hogy ne koszoljuk össze a rajtunk lévőt a betonkerítés fölállításakor, a kitűzött vasárnapon. Te vittél oda minket abba a raktárba. Hogy mi volt ott, Istenem, mi volt ott ! Hegyek, Miroszláv, hegyek, ruhákból. Te jól ismerted azt a raktárt, s az ottani rendet is. Hogy ott minden van, csak éppen rend nincs. A földön halomban hevert a sok bőrkabát, szőrme, pléd, paplan, farmer, bársony terítő, függöny, táska, lábbeli, tigriscsikos, gyíkmintás nadrág, hózentráger, tapodtuk a sokféle kreppet, pamutot, miseinget, cipőnkbe akadtak rojtok, bojtok, lepattantak a díszes gombok, pitykék a zöld mellényekről, selymeken léptünk át, tüllökön, béléseken, ez az Adolf nem bírt magával, röhögve próbált föl egy dekoltált menyasszonyi ruhát, vadászkalapot, bőszárú csizmát, filmezni lett volna érdemes az elszabadult tobzódást a szabadság, s bőség mámorában, te pedig rászóltál a fiúkra, csak lassan, fiúk, nem azért jöttünk, hogy lábbal tapossuk ami itt van a lábunk előtt halomban, nem azért jöttünk, keressetek magatoknak munkaruhát a kerítéshez, megigértük annak az osztráknak, én ajánlottam föl a segítséget.

Abban a raktárban láttam meg ezt a kalapos cigányt, aki ma, évek múltán bekiáltott a kapun, itthon van-e főúr ? Afroditét keresi hajfestés végett. Akkor nem is figyeltem rá, csak köszöntünk, most pedig azt mondja nekem, még előfordulhat, hogy találkozunk valahol, mint rég, abban a raktárban, a ruhák között. Furcsa az élet és furcsa a világ, ugye, Miroszláv...