péntek, április 30, 2010

Egyszerű történetek (8)






Barátom, Alistar

Nagy és nehéz az íróasztalom. Nagy, nehéz írónak való. Nem nekem. Gondoltam, azért leülök ide, írok valami könnyű, légies történetet. Mondjuk, szájenszfiksönt. Az a divat. A kitalált történet. 
Semmit nem tudok kitalálni. Üres a fejem. Nincs benne gondolat, elképzelés. Bate vüntul, - mondaná ilyenkor a román. Fúj a szél...

Az udvarról besettenkedik a rőt macska. Megáll és néz engem, jöhet-e beljebb. Intek, most hagyjon magamra. Amint megfordul, a sarokban meglebben egy zászló. Egy kicsiny, északír zászló. Ott tartom, évek óta egy vázába téve. A sarokban. Nincs is északír zászló. Egy idő óta. Csak angol zászló van. Nem baj, máris alakul a könnyű, légies történet. Kitaláltam, legyen ez a lakás egy hajó. Egy elsüllyedt hajó. A tenger fenekén. És találgatják a tudós búvárok, miféle hajó lehet ez, tele kacattal, vázákkal cserepekkel. A sarokban megpillantják az északír zászlót. Egy vázába téve. Északír volt ez a hajó, állapítják meg a tudós búvárok a lakásomról. Szépen alakul a légies történet, mely ott kezdődik, a tenger fenekén. Igazi szájenszfiksön.
De okvetlenkedik a rőt macska, újra néz engem, jöhet-e beljebb. És kiejtem a kezemből a könnyű,légies történet fonalát. Maradok az igaz történetnél. Hogy miképpen került a lakásomba egy északír zászló. Ami egy idő óta nincs is. Csak angol zászló van.

Egy napon beállít a kicsi boltba egy férfi, a tizenéves fiával. Kézfogásra nyújtja a kezét, s mondja, az ő neve Alistar. Észak Irországból való. Én is mondom a nevem, s hogy Kelet Siménfalváról való vagyok. Mondom, szíveskedjék leülni abba a bőrfotelbe. Azt mondja, neki a leülés kissé körülményes, mert ő a húgyhólyagját a bokájára kötve hordja, de azért megpróbálja. –És sört, ihat-e, kérdem Alistártól. -Sört, azt igen, akármennyit, elfér a bokájánál, feleli Alistar.
A tizenéves gyermek nézegeti a polcokat. Egyszer azt mondja az apjának, né, milyen gyönyörű kavicsokat, köveket talált ! Ilyenek nincsenek Írországban. Alistár azt mondja a fiának, válasszon ki azokból a kövekből egy párat magának. A gyermek kiválaszt egy párat, s leteszi az asztalra.
-Mennyibe kerülnek ezek a szép kövek ? - kérdi tőlem Alistar. Mondom, semmibe. Ajándék a fiának. – Hogyhogy ajándék ? – kérdi Alistar. Mondom, én imádom az íreket. Különösképpen ezeket az íreket szeretem :

Jonatahan Swift, Bram Stoker, S. O’Casey, G. B. Shaw, W. B. Yeats, Oscar Wilde, Samuel Beckett, James Joyce.
Nézze, az Ulysses most is itt van az asztalomon...
-Akkor legyünk mi ketten barátok, mondta Alistar. – Legyünk, -mondtam Alistarnak.
Amíg sört nyitottam, benézett az ajtón egy asszony, kérdezte, van-e itt fénymásoló ? Mondtam, itt minden van, de fénymásoló, az nincs. És nem is lesz, mert egy ilyen gép drága.

Néhány hónap múlva jön Alistar négy kemény férfivel. Azt kérdi, hová tegyék a fénymásolót, mert amit hozott nekem, jó nagy és nehéz.
Így lett nékem fénymásolom. De zászlóm is lett. Északír zászlóm. Ami nincs. Mert csak angol zászló van. Az északír zászlót Alistar letette a fénymásoló tetejére.
Néhány hónap múlva ismét jön Alistar. Megpillantja az északír zászlót, amit bele állítottam, egy vázába. – Mi csakugyan barátok vagyunk, - mondta Alistar. Én pedig sört töltöttem Alistarnak.

Ezt a zászlót vázástól együtt áthoztam a kicsi boltból a lakásomba. Ahányszor bejön ide a rőt macska, mindig meglebben ez a selyemből való, északír zászló. És eszembejut róla barátom, Alistar.


6 megjegyzés:

Kávédaráló írta...

Le a kalapom, Frici...

Elekes Ferenc írta...

Már azt hittem, egy árva olvasóm sincs. De van. Egy.

Bölöni írta...

Kettőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőő!

És most mi lehet Alistárral?

Elekes Ferenc írta...

Azóta járt még nálam. Beszélgettünk a világ folyásáról.
Nagyon szereti az országát. Főleg a tiszta levegőt, a zöld mezőket és általában az északíreket. Van néki népe, van hazája !

sekele írta...

Azért én is figyelek! És mondd, mióta jár be a rőt macska?

Elekes Ferenc írta...

A rőt macska nem jár be. Épp csak benézett, hogy lefényképeztesse magát.És ment is tovább.