Fekete (18)

          Fotó : Hegedűs Zsolt, Káfé-Képtár

Fekete autó

Eljött az első boldogabb napja is ennek a gyergyói embernek, mióta itt fekszik a háromágyas kórteremben. Meglátogatta a leánya.

-Na, most nézzen végig rajtam ! Egy ránc nincs az ágyamon, elsimította szépen ez a gyermek. Mennyire más a leánygyermek ! A fiú csak állana az ágyam előtt, esetleg megkérdezné, kivánom-e a pálinkát. Mind bolond az a férfiú, aki nem leánygyermeket akar magának, mind bolond, nem gondol öreg napjaira, sem pedig beteg állapotjára. Jóravaló leány ez az enyém, az, jóravaló. Maga észrevette, milyen szépen integetett az ajtóban, amikor búcsúzott tőlem, s biztatott, csak tartsak ki, jóra fordul minden. Csak éppen bírjam ki. Milyen szépen integetett, Istenem, milyen szépen...Most már nyugodtabb vagyok. Aztán mondjon nekem még valami érdekes történetet, amikor kedve van hozzá, mondjon még valamit...

- Csakugyan szépen integetett a leánya magának, így csak leánygyermek tud integetni. Erről jut eszembe egy történet arról, hogy egyszer én is tanulgattam az integetést. De én nem a beteg apámnak integettem, hanem egy egész országnak. Legalábbis sok város és falu népének integettem, Bukaresttől egészen Sepsiszentgyörgyig. Egy nagy, fekete autóból. A főtitkárt utánoztam abból a nagy, fekete autóból, amit Király Károlynak küldtek, mert ő lett Szentgyörgyön az elsőtitkár. Egy tapasztalt sofőrt küldtek az autóért, aki jól ismerte az én Lazics nevű munkatársamat. Azt mondta Lazicsnak ez a ember, kisérje el, ne unatkozzék hazáig. Lazics azt mondta a sofőrnek, ő szívesen elkiséri, ha engem is elvisz, mert mi mindenfelé együtt szoktunk járni. Az igazság kedvéért jegyzem meg, hogy abban az időben mi csakugyan mindenfelé együtt szoktunk járni. Mert ha nekem azt mondta Lazics, fizessek neki egy sört, akkor én soha nem utasítottam vissza, s nem róttam föl, ha a sör mellé még kért három deci erős pálinkát.

Úgy is indultunk neki az útnak, sörösen és pálinkásan. Ploiestiben azt mondja Lazics, a fekete mercedesből a főtitkár integetni szokott a népeknek, úgy illik, mi is kövessük az ő példáját. És fölállva, üdvözlő mozdulatokat tett az úton járó emberek felé. De nem sokáig, mert a pálinkától vissza is esett a bőrülésre. A tapasztalt sofőr figyelmeztette Lazicsot, hogy ilyesmit mi nem engedhetünk meg magunknak, ebből baj lehet, maradjunk szépen  a fenekünkön. A népeket ezzel a sajátságos integetéssel üdvözölni a főtitkár kiváltsága, még maga Király elvtárs sem engedheti meg magának az efféle gesztusokat. Olaj volt a tűzre ez a figyelmeztetés, Lazics kijelentette, Predeálon álljon meg az első kocsmánál, ő leszáll ebből a fekete autóból, ha nem integethetünk a népeknek. A tapasztalt sofőr azt válaszolta, rendben van, de csak az integethet közülünk, aki józanabb és ritkábban esik vissza a bőrülésre. Így maradt rám az a nagy föladat, hogy a közismert karlendítéssel buzdítsam a reánk tekintő gyalogjárókat, csak tartsanak ki, jóra fordul minden, csak éppen bírják ki. Mint ahogyan a maga jóravaló leánya is kifejezte magát búcsúzásakor az ajtóban. Én pedig úgy belejöttem a főtitkári integetésbe, hogy megérkezvén Sepsiszentgyörgyre, ezzel a mozdulattal léptem át a Sugás vendéglő küszöbét. A főpincér azzal fogadott, hogy telefonon már értesítették a szerveket, miféle banda érkezik a fekete mercédesszel, de Király elvtárs lecsillapította a jelentőket. Azt mondta, jól ismeri azt a két részeges újságírót, nem veszélyesek a társadalomra, csupán politikailag képzetlenek, majd ő beszél a fejükkel, különben is egy Király tarthat magának két ártatlan bolondot. Lazics erre kért egy sört és hozzá három deci erős pálinkát.