A légy árnyéka
-Sok igazság van abban, hogy mindent meg kell szervezni, - mondtam jóváhagyólag a nagy, piros embernek. -Mert ha jobban megszervezem a nikkeles ételhordó kocsi szemlélését, nem maradok reggeli nélkül. Már az elején mindent elrontottam..
- Csókolom a bársonyos kezét, milyen jól tetszik kinézni ezen a reggelen is, - efféle szavakkal kellett volna fölszereljem magam, amikor elindultam a konyhai asszony felé. Ezzel kellett volna kezdenem a kannák közötti kutakodást. Nem azzal, hogy nem látom, van-e valami könnyű étel, mondjuk aludttej, kis méz, ilyesmi. Mit gondol erről, persze, politikailag, kérdem a nagy, piros embertől.
- Erről azt gondolom, valahogy így kellett volna kezdeni. De a „bársonyos” szó nélkül. Mert maga nem láthatta, milyen keze van a konyhai asszonynak, bársonyos-e, vagy repedezett. A fehérnépek szeretnek mindent másképpen értelmezni. Most már teljesen mindegy. Gyakorlatilag. Az a jó politika, ami beválik gyakorlatilag . Ha csak annyit mond, csókolom a kezét, ennyi bőven elég. Az a „bársonyos” dolog olyan nüanszot vitt volna bele a kézcsókba, ami nem illik egy beteg emberhez. Ugye, érti, miről beszélek ? A nüanszról...Az a legfontosabb a politikában. Az árnyalat.
A nagy, piros ember az órájára pillantott és azt mondta, lekéste a legfrissebb híreket. Félretette a mobiltelefonját, fölült az ágyában és előre hajolva folytatta :- Olvasta maga azt a könyvet, hogy Ulysses ? Mondom, olvastam. Nem is egyszer. Mert azt a könyvet nem elég egyszer elolvasni. Nehezen érthető.
– Ha azt a könyvet többször is elolvasta, akkor mondja meg nekem, van abban olyan mondat, hogy egy légy nézi a saját árnyékát a falon ?
- Ilyen mondatra nem emlékszem. Maga olvasott benne ilyen mondatot ?-kérdeztem, minden tapintat nélkül. Mintha vizsgáztatni akarnám az Ulyssesből.
-Én azt nem tudhatom, van-e benne ilyen mondat, mert nem olvastam. Csak a födelére emlékszem. Nagy, sárga betükkel volt ráírva a címe, hogy Ulysses. Egy nyáron ott vagyunk a feleségemmel a görög tengerparton. Oda szeret járni a feleségem. A görög tengerpartra. Sétálunk ketten a parti homokban. És milyen a véletlen..., ott fekszik a feleségem barátnője, a tanárnő, a parti homokban. Sütteti a hátát a görög nappal. És látom, hogy ezt a könyvet olvassa.
Csak úgy, megkérdeztem tőle, miről szól az a könyv, amit olvas ? Izgalmas dolgok lehetnek benne, gondoltam, ha magával hozta, a görög tengerpartra. Azt felelte ez a tanárnő, most éppen ott tart az olvasásban, hogy a saját árnyékát nézi egy légy a falon. Erre én megjegyeztem, jó kis könyv lehet az... Amit magával hozott, ha benne egy légy nézi a saját árnyékát a falon... Na, ebben a megjegyzésemben ott volt egy végzetes nüansz. „Jó kis könyv lehet az”, így mondtam. Az a „kis”-szó volt a végzetes nüansz. Mert ez a tanárnő azóta nem áll szóba velünk. Úgy fogta föl a megjegyzésemet, hogy becsmérlem azt a könyvet, amit ő nagyra tart. Ha csak annyit mondtam volna, hogy jó könyv lehet, amit olvas, akkor lettem volna én jó politikus. De nem vettem figyelembe egy árnyalatot.
Ezt most csak azért hoztam föl, hogy lássa, miért nem tartom helyesnek, ha a „bársonyos kezét” említi a konyhai asszonynak. Csak azért hoztam föl.
De ha már idáig jutottunk, azt mondja meg nekem, miért tartja olyan nagyra az Ulyssest ez a tanárnő ? Hogy nem áll szóba velünk ? Mert én nagy hülyeségnek tartom, ha egy író azzal foglalkozik, hogy a saját árnyékát nézi egy légy a falon... Hát kit érdekel a légy árnyéka ?
- Azt én sem tudom megmondani, kit érdekel a légy árnyéka. Azért mégis érdekes megfigyelésnek tartom, ha valaki észreveszi, hogy egy légy nézi a saját árnyékát a falon. Mondtam magának, azt a könyvet én már többször elolvastam. De ezt a legyet nem vettem észre benne. Pedig bizonyosan ott van, ha már az a tanárnő említette. Ki sem találhatta volna ott, a görög tengerparton a saját árnyékát néző legyet. Mert ez roppant éles megfigyelésre vall. Tudja, milyen részletre emlékszem abból a könyvből legjobban ? Valaki azt állítja benne, hogy az Úristenen kivül legtöbbet egy Sekszpír nevű író alkotott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése