A rosszul letett pohár
Most, így utólag elgondolom, milyen jó karikatúrát csinálhatott volna a háromágyas kórteremről kora reggel egy művész. Ha mondjuk, elrejtőzött volna a nagy, piros ember éjjeliszekrénye mögé, hogy onnan figyelje az eseményeket. Amikor belépett a terebélyes takarítónő, én épp be voltam bújva az ágyam alá, ő csak a fenekemet láthatta.
– Maga mit keres az ágy alatt,- kérdezte csodálkozva a szigorú asszonyság, kezében egy seprűt tartva.- Beesett oda valami ?
- Éppen azt nézem, beesett-e ide valami,-válaszoltam, s a rák mozdulataival igyekeztem onnan kijönni. -A minap is tele volt ez a kórterem mindenféle papírgalacsinnal, érthetetlen, maguk itt mit művelnek...
-Azonnal megmagyarázom, csak éppen kerüljek ki innen, - mondtam, illedelmesen. Itt jegyzem meg, hogy a kórházi ágyak alól olykor nehéz kibújni a régi, agyonhasznált ágybetétek lelógó rugói miatt. Ezt én már rég tapasztaltam a kórházakban.
– Nézze, kedves asszonyom, mi itt nem művelünk semmit. Mert amint látja, egyedül maradtam. A szobatársaimat már egy órája elvitték valahová, tolószekérrel. Egyedül vagyok, teljesen egyedül. Még az az ócska, rosszul letett pohár is eltörött, valószínűleg leszédült az asztalról, vigyázzon a lépéseire, tele van ez a kórterem üvegszilánkkal. És ha lehet, legyen hozzám türelmesebb. Én is türelmes voltam ahhoz az ócska pohárhoz. Verset írtam róla, verset, asszonyom ! Ha akarja, fejből elmondom magának :
„Ketten maradtunk a kórteremben, én, s egy rosszul letett pohár, kinek gazdáját elvitték örökre, még a hét elején. A rosszul letett pohár intett, hogy ég velem, leszédült a vasszekrényről, s e baljós mozdulattól elért a félelem.”
Ezt a verset írtam. De egy szó nem tetszett nekem ebben a versben, összegyűrtem, s elpöccintettem valahová. Gondoltam, írok helyette mást.
- A papírgalacsinok sokszor nagyon fontos titkokat rejtenek, mondta a terebélyes asszony. Megmondom magának tisztán, én gyűjteni szoktam a papírgalacsinokat. Nem dobom őket a szemétkosárba, hátha jók lesznek még valamire...
- Volt itt egy költő az ötvenkettes kórteremben. A sokágyasban. Azt beszélték róla, kiveszik a máját, s azt, hogy ő ezzel men törődött. Csak egy mondatot keresett. Legalábbis így mondta a felesége. Mit tud erről a költőről, mi lett a sorsa ?
-Ameddig itt volt, annak a költőnek állandóan fogta a kezét a felesége. Ott ült az ágy szélén és nem nézett semerre. Csak a férje szemébe. Hallgattak. És néztek egymás szemébe. Nem is zavarta őket soha, senki. Ameddig itt volt az a költő. De az ő ágya körül soha nem láttam eldobott papirosokat.
- Köszönöm, hogy türelmes volt hozzám, - mondtam a terebélyes asszonynak. -És azt is értékelem, hogy nem dobja el a papírgalacsinokat. Még jók lehetnek valamire. Amit én az imént az ágyam alatt kerestem, az egy vers volt. Eldobott vers. Ennek a szegény költőnek a feleségéről írtam. Aki fogta a férje kezét és a szemébe nézett. Rövid ez a vers. Ennyi :
„ Vetkőztess meztelenre,
minthogy szó nélkül nézz a szemembe.”
Ha véletlenül talál itt egy összegyűrt, eldobott papírt, amelyen ez a két sor olvasható, kérem, ne dobja el. Hátha jó lesz még valamire...
-
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése