Nem talál egy mondatot
Virágos orcával, lázasan aludt el a közelebbi szomszéd. A gyergyói. Semmit nem kérdezett tőlem, semmire nem kért meg engem. Arra sem, hogy meséljek neki valamit. Ilyen esténk még nem volt.
A nagy, piros ember hiányát is éreztem, mióta kiderült, hogy mesterségére nézve kőfaragó. Arra is gondoltam, átsétálok a folyosó másik végébe. Abba a kórterembe, ahol most valószínűleg a lovas ember beszél kiadós történeteket. A lovairól. Mert megmondta a terebélyes takarítónő, hogy a lovas embernek soha be nem áll a szája. Mindig a lovairól beszél a nagy, piros embernek, ha együtt vannak. Aztán lemondtam erről az átmenésről.
Eszembe jutott, miről beszéltek reggel az ápolónők. Azt beszélték, új beteget hoztak az ötvenkettes kórterembe, akinek holnap, vagy holnapután kicserélik a máját. Fiatalember. Költő. Kár érte, mondta az egyik ápolónő. Nagy kár, mondta a másik. Vele van a felesége is. A főorvos úr megengedte, hogy ott üljön a férje mellett ezekben a nehéz napokban. Rendes asszony ennek a költőnek a felesége. Rendes asszony..
Elsétálok az ötvenkettes kórterem előtt, hogy lássam a költőt. Látom. Nem ismerem. Ott fekszik az ablak melletti ágyban. Egy széken ül a felesége. Fogja a férje kezét.
Egy ismerős tanárnak tűnő, lábadozó beteg jön ki a kórteremből. Azt kérdi, ismerem-é a beteg költőt. Mondom, túlságosan fiatal hozzám képest, nem ismerem. – Képzelje, ez a beteg ember reggel óta még meg sem szólalt. Csak valami papírosakat rakosgat a térdén, s kezében egy ceruzát forgat. Itt valaki megkérdezte a feleségétől, miért nem beszélget a férjével, legalább elterelné a figyelmét a súlyos helyzetéről. A felesége azt válaszolta, az ő férjét nem érdekli a saját sorsa, nem törődik a súlyos helyzetével. Az ő férjét most csupán egy dolog foglalkoztatja. Az, hogy nem talál egy mondatot.
- Maga mit szól ehhez ? hallott ilyet ? Holnap kidobják a máját, s neki most az a gondja, hogy nem talál egy mondatot...Ebben a kórteremben mindenki csak arról beszél, mi a baja, hogy kezdődött a betegsége, meggyógyul-e egyáltalán, van-e remény, ő pedig nem talál egy mondatot. Olyan nagy költő lenne ez a fiatalember ? Hogy a saját életével sem törődik ? Már képzeletében el is készült a szobra ? Na, halljon oda, nem talál egy mondatot...
-Isten a megmondhatója, mi van egy költő fejében, -mondom, csak úgy, hogy én is szóljak valamit.- Sok költő volt a történelemben, aki már fiatalon leszámolt a saját életével. Miután nem talált egy mondatot...
Mielőtt lefeküdnék, kinézek a jégvirággal csipkézett ablakon. A kazánház kéményéből gőzfelhők szállnak a távoli, hűvös égbe. Mint valami imbolygó lelkek. Mögéjük sírköveket képzelek. Tégla formájúakat, egyszerűeket. Fehéreket és feketéket. Látok köveket, olajággal. Tetejükben angyal, vagy valami cifraság, amelyeket a nagy, piros ember faragott. A megadott rajznak megfelelően. Hogy legyen drága nercbundája a feleségének. És szinte hallom, amint a lovas ember végigbeszéli ezt az egész estét. Könnyedén. Mert megtalál ő minden mondatot.
7 megjegyzés:
Iszonyú ez a költősors. Beledöbbenek: hátha egyszer majd én is hiába keresem azt a hiányzó egyetlenegyet? És éppen májátültetés előtt... Ez már csak azért is izgat, mert kíváncsi vagyok, a másnapi műtétig megtalálja-e azt a fránya mondatot?
Magyarán: föltétlenül írd tovább, ne csigázz fölöslegesen!
A vicc az, hogy ez a fiatal költő-újságíró csakugyan nem törődött magával, s a mája sem érdekelte. Időnkint láttam, hogy fölüt egy könyvet, jegyez valamit, nem izgatta magát. Hihetetlen, de pontosan így volt ! Legjobban én csodálkoztam rajta. És nem tudom, mi lett a sorsa a továbbiakban.
Ez nem mentség, Frici, találj ki valamit, nem kell az éppen-éppen úgy legyen, ahogy történt, mert a sors útjai kiszámíthatatlanok. Mondjuk, nem találta meg a mondatot, csak ott a műtőasztalon és még sikerült elmondania egy asszisztensnőnek, az meg nem tudott mit kezdeni vele... Szóval, törd a fejed, ne hagyd magad!
Ahogy itt elnézem mgam, abból a kitalálásból nem lesz semmi. Nincs hozzá elég fantáziám. És nem is hiszek már abban, hogy vannak még az ember májánál is fontosabb mondatok. Olyat még nem hallottam, hogy valaki fölajánlotta volna legalább a fél veséjét egy mondatért.Vagy a fél manduláját. Vagy a fél vakbelét. Ez a költő eltúlozta a saját jelentőségét. Ilyesmire hajlamosak a költők. Az is meglehet, csak ilyesmire hajlamosak. Az ösztökélésedet azért köszönöm.
Azt a mondatot sosem szabad megtalálni. Sem a májátültetéses költőnek, sem Fricinek.
Agyonütné vele ezt a szépen megírt kisballadát.
Domi
Bolonia va dir ...
La frase mai es va trobar. Ni májátültetéses poeta, ni Fricinek.
Agyonütné amb aquest escrit kisballadát meravellosament.
Domi
2010 9 abril 7:00
Ez nem más, mint a Bölöni Domi megjegyzése. Katalán nyelven. A gép fordította le, mert én nem tudok katalánul. Csak bölöniül tudok. Anyanyelvi szinten. Tetszik nekem az a katalán szó, hogy "meravellosament". Az is tetszik, hogy Bölöninek tetszik ez a kisballada. Kár, hogy olyan kicsi.Észre sem lehet venni.Az egész csak egy körömnyi katalánság.És bölöniség. Ennyi a költő is. Semmi. A máját pedig azóta szétszedték a madarak a "semmi ágán", ahol a költők szíve is meg szokott pihenni.
Hm. Nekem is tetszett. Habár az irodalomhoz nem kell magyarázat, és nem is kell feltétlenül "pont" a szöveg végére (mi lenne úgy az olvasóval, ha nem tehetné hozzá a magáét), azért a hozzászólásokkal eléggé kontextusba lett az az elveszett mondat helyezve(ha addig akadtak is kétségek... bár szerintem nem voltak), világirodalmi és magyar irodalmi szinten is.
Szeretnék elnézést kérni, ha van miért... nekem sincs más mentségem, mint a skorpiónak abban a szakállas viccben... hogy ilyen a természetem. Emellett késztetést érzek, hogy megjegyzéseket írjak az írásaidhoz. Ahogy Máté Angi használja ezt a kifejezést... "moccantanak" bennem valamit.
Megjegyzés küldése