Álnéven (Bözödi napjaim, 18)

                                                  Piroska

Álnéven fázósabb az ember

Jön az én elrajzolt asszonyom, a testes. Azt mondja, hideg van. Mondom, hideg. Végigmér, s csak úgy megjegyzi, maga duplán fázik. Mondom, duplán. Egyszer azért fázom, mert hideg van, másodszor pedig nem is öltöztem föl ma eléggé. Azt mondja, ő egészen másra gondolt. Mert eléggé föl vagyok öltözve. Arra gondolt, hogy személyemben két ember fázik. Vagyis  Ferenc, akivel eddig sokat tárgyalt egy csöndes helyre elhúzódva, most pedig egy Artur is fázik. Az én személyemben. Aki most éppen itt ül, véle szemben. Mert most már az is kiderült, hogy én álnéven élek Bözödön. Ezt hogy tetszik érteni, kérdem az angyalos asszonytól. Ezt úgy értem, mondja fontos ábrázattal, hogy maga álnéven lövöldözött a felsősófalvi határban, álnéven hajkurászta a verebeket a templomban, Bözödön pedig álnéven tanította a nagyszünetet, a magasugrást. És még azt a két templomot is álnéven rajzolta föl a táblára a tálész-féle mértanórán. Ideológiai szempontból helytelenül. Amihez ráadásul nem is volt képesítése. Mondom erre, ez a tiszta igazság. Még azt a közös budit is álnéven csapkodtam. Amikor javítottuk a rozsdás szegekkel. És ahhoz sem volt semmi képesítésem. És ebben a pillanatban álnéven fázom. Mégpedig duplán. Mint Ferenc és mint Artur.  Mert most olvastam el a Piroska legújabb levelét, amit Kolozsvárról küldött, s abban úgy kezdi a mondanivalóját, hogy Drága Artur.  És én azt is bevallom, hogy álnéven fázósabb az ember. Két név, két fázás. Ezek összeadódnak. Ha összeadjuk a dolgokat, azok általában összeadódnak.

A testes asszony előveszi a nagy, piros füzetét és azt mondja, válaszoljak néhány kérdésére, mert az életrajzomban most már minden össze van zavarodva. Ki az a Piroska, akinek én Artur vagyok ? Az-e, akinek én valami Aba Sámuelről írtam egy nagyon hosszú levelet. Mondom, az. Piroska pedig egy gyönyörűséges leányka. Kicsi kontyot visel. És síma hajat. Nem bozontos hajat. Az egész leányka egy ékszer. Legjobban azt a mozdulatát szeretem, ahogyan a kilincset fogja meg, amikor kinyitja az osztályterem ajtaját a egyetemen. Tudja, volt nekem egy barátom, Nagy Sanyi, akivel minden szünetben ott ólálkodtunk a lépcső mellett és figyeltük a felmenő leánykákat. Hogy melyik lenne nekünk való. Feleségnek. Mert amikor egy leányka megy fel egy lépcsőn, annak minden mozdulata roppant beszédes mozdulat. Egyszer megpillantottam ezt a kontyos leánykát a lépcsőn, s mondtam Nagy Sanyinak, na, ez lesz az én feleségem.  És fölmentünk mi is a lépcsőn, s megtudtam, hogy a kontyos leánykát Piroskának hívják. És én mondtam Piroskának, hogy jól vigyázz magadra Piroska, mert te leszel az én feleségem. Befejeztem az egyetemet, s amint látja, itt vagyok Bözödön, s mi azóta állandóan levelezünk. Azt mondja a testes angyal, hogy tudja, mi a szerelem, ő is volt fiatal, de most arról van szó, miért vagyok én Artur ennek a kontyos Piroskának ? Előtte is eltitkoltam az igazi nevemet ? Mondom, én a nevemet nem titkoltam előtte, mert beszélgetni is keveset beszélgettünk. De amikor mi egyszer kiadósabban társalogtunk, azt mondta Piroska, pont olyan a kinézetelem, mint annak a színésznek, akit egy orosz filmben látott. És annak a színésznek Artur volt a neve. És ő ettől fogva Arturnak szólított engem. Azóta, valahányszor levelet kapok Piroskától, mindig Arturnak szólít engem. És én is annak érzem magam. Arturnak. Most is. Amikor duplán fázom. Ennyi az én álnevem története. Azt mondja az elrajzolt asszony, ez csak nekem tűnik egyszerűnek. Mert azt a postástól kezdve, fel a központig többen tudják, hogy én Artur is vagyok. Márpedig nehezen hihető, hogy Siménfalván valakit Arturnak kereszteljenek. A falusi embernek bőven elég, ha valaki Ferenc. Csak úri házaknál szokás a gyermeknek olyan idegen hangzású nevet is adni, mint például Artur. Itt valami nincs rendben. Még maga, Kulcsár elvtárs is nagyon elcsodálkozna, ha meglátná a maga papírjait, s abban ez az úri név is szerepelne. Arról nem is beszélve, hogy valaki föltehetné a kérdést, honnan tudja a postás, magának hány neve van ? Mert minálunk a levéltitok száz százalékban biztosítva van. Honnan tudná ? Vagy maga az Artur nevét is szokta lobogtatni a bözödi gyermekek előtt ? Mondjuk, amikor a magasugrást gyakorolják ? Szólítja valaki magát Bözödön Artúrnak ? Ugye, nem szólítja. Mert ha szólítja, akkor azt is ki kell deríteni, miért szólítja. Ez pedig egy újabb kutatást vonna maga után és neki már elege van belőlem. Mondom, itt engem senki nem szólít Artur néven. Mert azt a nevet én sehol a világon nem szoktam lobogtatni. De ezen könnyű segíteni. Mert én még a mai napon megírom Piroskának, hogy máskor ne szólítson engem Artúrnak a leveleiben.  Na, ezt az egyet nem teheti meg, figyelmeztet a testes asszony. Mert akkor ez a maga Piroskája véglegesen lemond magáról és nem ír több levelet. Márpedig ha őt feleségül akarja venni, akkor nem szabad akadékoskodni olyan semmiségek miatt is, hogy magát miképpen szólítsa meg. És vegye figyelembe, hogy a házasság intézménye fölött őrködnek a mi törvényeink. Úgy, amiképpen a levéltitok fölött is őrködnek. Mondom, milyen szép dolog, hogy ilyen jól meg vannak alkotva a mi törvényeink. Mindenre kiterjed a figyelmük a mi törvényeinknek. A nagy, piros füzetét becsukta a testes asszony, s megkönnyebbülten mondta, ezt is tisztáztuk valamennyire. Mielőtt elment volna, azért megkérdezte, milyen kinézetűnek festette le az én Piroskám azt a filmbéli orosz színészt, akinek Artur volt a neve. Szép embernek-e, vagy pedig olyan közepesnek, s aprónak, mint amilyen én vagyok. Mondom, nagyon szép embernek festette le. Kékszeműnek és magasnak. Én pedig sem kékszemű, sem pedig magas nem vagyok, azt láthatja. Azt mondja, ő azon is sokat tűnődött már, hogy egy ilyen alacsony termetű ember, mint amilyen én vagyok, miért választotta pont a magasugrást bözödi tantárgynak. Mert a magasugrást kizárólag magas embereknek találták föl. Mondom, erre is pontos választ tudok adni. Azért szeretem én a magasugrást, mert középiskolás koromban rajoni bajnok voltam ebben a sportban. Ennek pedig az a magyarázata, hogy aki nálamnál magasabbra tudott volna akkor szökni, annak a verseny előtt kibicsaklott a lába. Erről a bajnoki címről még diplomát is kaptam. Egyszer a színes diplomámnak a hátára föl is írtam azt a három betűt, hogy RMB. Ez azt jelentette, hogy rajoni magasugró bajnok. Úgy láttam, ezen a napon nagyon meg volt elégedve velem ez a testes asszony. Mert azzal búcsúzott el, hogy felőle immár viselhetek akárhány álnevet, ő tudja, mi az igazság, de azért ebben a nagy hidegben csakugyan viselhetnék melegebb ruhát. Mert hideg van. Mondtam, az van. Hideg. És minél több neve van az embernek, annál inkább fázik.