Fotó : Incze Domokos, Káfé-Képtár
A síplik-ügy kirobbanása
Dániel utóda, a testes asszony sokáig talpig feketében járta a bözödi, hitvány utakat. Többször lehetett látni, amint bemegy a néptanács, vagy a rendőrség épületébe. Mindig gondosan letisztította sáros cipőjét az ajtó előtt, s nagyokat köszönt a ki és bejáró népeknek. Egy napon egyenesen hozzám jött, az iskolába. Azt mondta, nagy bajban van, mert fönnakadt egy furcsa szó jelentésén, s szeretné, ha azt kikeresném valami lexikonban. Mert nekem vannak régi könyveim. Kérdem, mi lenne az a szó. Azt mondja, az a szó a síplik. Mondom, azt a szót hiába is keressük a lexikonokban, mert azt csak egy felsósófalvi tanítónő ismeri. És én. Más senki. Azt mondja, akkor ő jó helyen jár, mert a síplik-ügy éppen felsősófalván robbant ki. Mégpedig egy Éva nevezetű tanítónő ejtette ki a száján, egy évvel ezelőtt, amikor kinevezték abba a faluba. Mondom, szóval kirobbant az a síplik-ügy...Azt mondja, az ki. Annyira kirobbant, hogy most már a felsőbb szervek is foglalkoznak ennek az Éva nevezetű tanítónőnek az elejtett szavával. Mert egy fontos és megbízgató mozgalmi ember szerint a síplik nem más, mint egy titkos szó. És ez az Éva nevezetű tanítónő úgy tesz, mintha nem tudná, miről kérdezik. Csak naphosszat sír és hallgat, amikor behívják, hogy tisztázzák, mire vonatkozik ez a szó, hogy síplik. Nagy szerencséje van most magának, hogy az előbb bevallotta, nem titkolta el előttem, tudja, mi az a síplik. Mert a szerveink egyszer úgyis reájöttek volna az igazságra. A szálak pont ide vezetnek, Bözödre. Aztán kis fejtörés után azt mondja, keressünk magunknak egy csöndes zugot, ahol nem zavar minket senki. Mert ez az Éva tanítónő már nem aktuális, átlépett rajta az idő. Ez az egész síplik-ügy ettől a pillanattól kezdve áthelyeződött ide, Bözödre. És én vagyok az az ember, akit ez a dolog közvetlenül érint. Kérdem, hát miért pont engem érint ez a dolog, mi közöm van nékem a síplikhoz, életemben nem volt senkihez egyetlen titkos szavam. Könnyen találtunk magunknak egy csöndes zugot, ahol nem zavart minket senki, mert üres volt egy osztályterem. Leültünk oda, szemtől szembe. Azt mondja ez a testes asszony, miért állítom azt, hogy életemben nem volt nekem senkihez titkos szavam. Mert ő tudja, Felsősófalvára is büntetésből helyeztek engem. Írják a hivatalos papírok. Maguk ott, Kolozsváron forrongtak ötvenhatban. Annyira forrongtak, hogy a társai már rég a rácsok mögött vannak. És azt is tudjuk, hogy én miért nem kerültem a rácsok mögé. Mert én nem vettem részt a házsongárdi temetőben halottak napján, hanem elmentem egy börönd gyertyával Siménfalvára. Azt is tudjuk. Értse meg, hogy a szervek mindent tudnak. Csak azt az egyet nem tudják még, hogy mi a jelentése annak a titkos szónak, hogy síplik. Na, ezt magyarázza meg most nekem, nem hallja senki. Mondom, jól van, megmagyarázom. De előre megmondom azt is, hogy az én magyarázatommal a síplik-ügy nem lesz teljesen elintézve. Mert az egy roppant szégyenletes ügy. Az úgy volt, hogy amikor én Felsősófalvára megérkeztem, s jelentkeztem az iskolában az igazgatónál, két újonnan jött tanítónő épp indult szállást keresni. Mert nem volt ahol aludjanak és már esteledett. Azt mondta az igazgató, menjek én is velük, keressünk magunknak szállást. És nézzünk be először egy Katalin nevű tanítónőhöz, aki már néhány napja itt van és talált magának egy rendes szobát egy családnál. És elindultunk négyen, házról házra, hol lenne egy kiadó szoba. Több helyen azt mondták, üres szobájuk van, de nincs benne kályha, s jön a tél, ott lakni nem lehet. Márpedig ők kályhát nem vesznek, mert az az első szoba, ahová csak nyáron ha bemennek valamiért. Azért nincs is kilyukasztva a szoba mennyezete, mert ahová nem kell kályha, minek lyukasztanák ki a szoba mennyezetét ? Egyszer, egy háznál azt mondták, nekik van kiadó szobájuk, kályha nincs benne, de azt könnyen lehet venni. Ez az Éva nevezetű tanítónő fölnézett a szoba mennyezetére, összecsapta a tenyerét és boldogságában azt mondta, Istenem, micsoda szerencse, hát itt van síplik. Nem kell kilyukasztani a mennyezetet. És mondta, hogy ő máris megy a boltba, kályhát venni. Ez a síplik-ügy. És ez a síplik nincs benne a lexikonokban, mert ez az Éva a saját falujából hozta magával ezt a szót. Az ő falujában sípnak nevezik a kályhacsövet, s a lyukat, amit a mennyezetbe szoktak fúrni, azt pedig liknak hívják. És boldog is volt ez az Éva Felsősófalván mert kályhát vett magának, a kályhacsövet a házigazda fölnyomta a kész lyukba, s a szállás dolga el volt intézve. Abban az esztendőben sokszor emlegettük, milyen nagy dolog, ha egy frissen kihelyezett tanár, vagy tanító olyan kovártélyt talál magának Felsősófalván, ahol még síplik is van. Egy napon maga a tanfelügyelő jött el a faluba, érdeklődött, hogy érzik magukat a tanügyi káderek. Mi pedig elmeséltük, hogy jártunk a síplikkal. Ő pedig azt mondta, jelenteni fogja a felsőbb szerveknél, micsoda szégyen, ha egy faluban úgy várják a tanítót, hogy örülnie kell annak is, ha talál magának egy szobát, ahol ki van fúrva a mennyezet. Később síplik-ügy lett a történetből, de már úgy állították be az egészet, hogy államellenes, reakciós, sötét erők mesterkednek a faluban, azt terjesztik, hogy hitvány a rendszer. A testes asszony csak kopogtatta az asztal lapját egy piros ceruzával és hallgatott. Azt vártam, örül, hogy megoldódott a síplik-ügy, s le is zárjuk. De ő nem zárta le. Azt kérdezte, nekem mi a véleményem a rendszerről, eltekintve a síplik- ügytől. Hitvány ez a rendszer, vagy nem hitvány. Én is kezdtem kopogtatni az asztal lapját az elhanyagolt, hosszú körmeimmel. És hallgattam. Aztán ő szólalt meg. Okosan kitalált mondatot fogalmazott meg. Azt mondta, úgy veszi észre, hogy én most is legszívesebben elindulnék a falumba egy börönd gyertyával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése