csütörtök, december 10, 2009

Kacorbicska (Bözödi napjaim,7)



                                  Fotó : Adorján Zoltán, Káfé-Képtár




Kacorbicska


Most, hogy arra az egy esztendőre visszagondolok, amikor én főleg magasugrást és nagyszünetet tanítottam a bözödi iskolában, arra jövök reá, nem történt semmi említésre méltó esemény a nagyvilában. Semmi. Csak úgy megvolt a nagyvilág a maga teljesen hiábavaló dolgaival, amiképpen én is megvoltam a magam apró dolgaival. Néha bántott, ha végignéztem a tájon, s azt láttam, ez a falu pont olyan, mint egy összehajtott kacorbicska. Bizonyára nem volt semmi dolga ezzel a kacorbicskával a fönnvalónak, összecsukta, s betette egy félreeső zsebébe. És el is felejtette, hogy ott van. Sokszor jártam így én is a bicskáimmal. Ez a Bözöd nem azért volt így összekuporodva, mert szorongatták volna a környező hegyek, hanem azért, mert akit nem küldtek ide, nem volt amiért jöjjön. Hacsak nem volt valami dolga Gagyban. De ha valakinek dolga is lett volna Gagyban, s véletlenül autója is volt, inkább jó nagy kerülővel ment oda, olyan hitvány, suvadásos út vezetett Bözödön át, Gagy felé. Pedig szép falu volt ez a Bözöd. Állítólag a nevét is onnan kapta, valaki, erre járván egyszer megjegyezte, jaj, hogy itt minden be zöld ! Állítólag, mondom, mert én tudományos kutatásokat Bözödön soha nem folytattam, csak a magasugrás és  a nagyszünet érdekelt. Esetleg a kocsma, mert ott laktam a kocsmáros házában. Na és Bözödi Gyurka, akivel kiadósan el lehetett beszélgetni. Ha valamit nem tudtam, egyszerűen megkérdeztem Teréz tanítónőtől. Könnyű volt az életem Bözödön. De valamiért megúntam ezt a könnyű életet, alkalom is adódott az innen való elmenésre, s egy napon otthagytam Bözödöt. Pont Bukarestben kötöttem ki. Ott is a nagy sajtóház tizedik emeletén. Életem teljesen összegabalyodott a nagy forgatagban. Hivatalról hivatalra kellett járnom, körülvettek engem mindenféle teleírt, s megíratlan papírok. Füstös vonatokon utaztam messzi városokba, falvakba autón, szekéren, s mindenről beszámoltam, tehetségem szerint. És most, ha ezekre a mozgalmas évekre gondolok, arra jövök reá, ezidő alatt sem történt semmi említésre méltó esemény a nagyvilágban. Semmi. Csak úgy mozgolódott a nagyvilág, intézte a maga teljesen hiábavaló dolgait, amiképpen én is rakosgattam  fölösleges papírjaimat. Egyszer fölszólított a hatóság, számoljak el azzal az esztendőmmel, amit Bözödön töltöttem. Ezért Bözödre kellett mennem, hivatalos papírokért. El is mentem Bözödre. Kérdeztem a bözödieket, mi történt a faluban, mióta elmentem onnan. Azt mondták, nem történt az égvilágon semmi. Esetleg annyi történt, hogy a faluban megjelent egy idegen ember, akiről nem lehet tudni semmit. Állítólag szlovák az az ember, de a népszámlálás idején azt írták be a neve után, hogy ő „egyéb” nemzetiségű. Kérdem, hol kereshetném meg én ezt az egyéb nemzetiségű  embert, szeretnék beszélni véle. Azt mondták, azt az embert Bözödön még nem látta senki.  Beszélik, Erdőszentgyörgyön szokott krémest enni a kicsiny kávézóban, mert nincs a világon olyan finom krémes, mint abban a kicsiny kávézóban. Még a Szovátára igyekvő autóbuszok is meg szoktak állani, leszállanak a népek és mindenki vesz magának egy krémest, s csak azután indulnak tovább. Elmentem az erdőszentgyörgyi kávézóba, de nem találtam ott a szlovák embert. Nem is látták. Fölkutattam a város népességéről szóló irományokat, hátha megtalálom bennük azt a szlovák embert. Nem találtam meg. Pedig a 2002-es népszámláláskor beírtak mindenkit a városban. Az iratok szerint 5492 lakója volt akkor a városnak, ebből 1096 román,4149 magyar, 244 cigány, 2 német és egy más nemzetiségű. Még a számokat is összeadtam egy cigarettás doboz oldalán, hogy lássam, nem tévedtek-e a népszámlálók. Nem tévedtek. De az az egyéb, vagy más nemzetiségű ember nem került elő. Pedig én kizárólag erre az egy emberre voltam kiváncsi. Hogy miképpen került ő Bözödre, s csakugyan, szokott-e krémest enni az erdőszentgyörnyi kávézóban. Gondoltam, ha megtalálom ezt az embert, meghívom őt a bözödi kocsmába, elmeséljük egymásnak eddigi életünket, majd sétálunk egyet a bözödi zöld mezőkön. Még azt is elterveztem, megmutatom néki, hol tanítottam a magasugrást, a nagyszünetet, s megkérdem tőle, szerinte is olyan ez a Bözöd, mint egy kacorbicska ? Mert ha szerinte is olyan, akkor sokat nem tévedtem.



Nincsenek megjegyzések: