Pizsama

                       Pusztai Péter fotója

Külföldi pizsama

Volt nekem egy barátom, Pogacsán. Olyan jó barátom nékem soha nem volt, mint ez a Pogacsán. Amikor a kórházban feküdtem, Nagy András doktor úr azt mondta Pogacsánnak, ne jöjjön hozzám látogatni, jó messzire kerülje el a kórházat, mert könnyen elkaphatja tőlem a tüdőgyulladást. Épp a tegnap halt meg egy erős szervezetű, húszéves legény, mert valószínűleg tőlem kapta el a tüdőgyulladást. Nagy András doktor úr türelmes ember volt, behívta magához Pogacsánt és elmondta neki, vannak olyan tüdőgyulladások, amelyeket nem lehet gyógyítani, s az enyém épp ilyen tüdőgyulladás. Pogacsán azt mondta Nagy András doktor úrnak, hogy teljesen mindegy, milyen természetű az én tüdőgyulladásom. Ha halálos, akkor halálos, de ő meglátogat engem, ha megengedi, mert én az ő barátja vagyok. Pogacsán bejött hozzám a kórterembe, homlokomra tette a kezét és azt mondta, forró. Románul mondta, mert Pogacsán román és a nagyon fontos dolgokat a saját nyelvén szerette kimondani. Általában mi ketten mindig magyarul szoktunk beszélgetni. Pogacsán elment haza, s mondta az anyjának, hogy én milyen beteg vagyok. Pogacsán anyja összeszedte az összes törülközőt és lepedőt, ami a szekrényükben volt és azt mondta, ezeket vigye magával a kórházba, s el ne mozduljon mellőlem. Pogacsán éjjeleken át ott ült mellettem a kórteremben és ezekkel a száraz törülközőkkel törölgette a hátamat és a homlokomat. Az anyja utasításai szerint. Amikor meggyógyultam, s mentem ki a kórházból, egy ápolónő figyelmeztetett, becsüljem meg Pogacsánt. Mert olyan jó barátja senkinek nincs ezen a világon, mint amilyen nekem van.

Abban az időben külföldre nem járhattunk. Csak kívánkoztunk külföldre. És találgattuk, milyen lehet külföld. Abban az időben valamiért verseket irogattam és azok a gyönge versek teljesen érthetetlen módon egy budapesti író, Fábián Zoltán kezébe kerültek. Egy napon hivatalos meghívót kaptam Fábián Zoltántól, hogy őt látogassam meg. Azt válaszoltam, örömmel meglátogatom őt, ha kiengednek a hatóságok, de csak azzal a föltétellel, ha vihetem magammal az én legjobb barátomat is. Pogacsánt. Mert külföldön ő sem járt soha és tudom, hogy oda ő is nagyon kívánkozik. Aztán megérkeztünk Pogacsánnal külföldre. Fábián Zoltán végighordozott minket Budapesten, mi pedig megállapítottuk, hogy szép város Budapest. Még jó borokat is ittunk egy meghitt hangulatú, budai vendéglőben. Itt elmeséltük Fábián Zoltánnak, hogy mi éveken át tanakodtunk azon, miképpen tudnánk legalább egyszer az életben külföldre eljutni. Hogy lássuk, milyen külföld. Estefelé azt mondta Fábián Zoltán, hogy most pedig elmegyünk Leányfaluba. Mert neki ott van a lakása, ott lesz a mi szállásunk. Amint megérkeztünk Leányfaluba, Pogacsánnal egyetértésben megállapítottuk, hogy szép helyen van Leányfalu. Fábián Zoltán megkérdezte tőlünk, van-e valamilyen különösebb kivánságunk. Mert ha van, s ő azt teljesíteni tudja, szívesen teljesítené. Azt mondtam Fábián Zoltánnak, nekem lenne egy nagy kivánságom. Az, hogy ha egy mód lenne rá, találkozni szeretnék M. György íróval, akinek több könyvét olvastam, s ha már idáig eljutottunk, őt élő valóságában is szeretném látni. Már csak azért is, mert majdnem egyidősek vagyunk. Fábián Zoltán telefonon beszélt M. György íróval, s abban egyeztek meg, hogy másnap találkozhatunk. Ha már annyira kiváncsiak vagyunk az ő szeményére. Azt mondta, legyünk a Hungária kávézóban, vár bennünket reggel tízkor. Boldog voltam nagyon. És az volt Pogacsán is. Hogy láthat egy élő, magyar írót. Lefekvéskor azt mondta Pogacsán, nagyon jól érzi magát külföldön. Jó dolog külföldön lenni, mondta Pogacsán. Hajnalban keltünk, hogy el ne késsünk a nagy találkozóról. Hajnalban azt mondta Pogacsán, soha ilyen jól nem aludt az ő pizsamájában. Mert most már, hogy itt vagyunk külföldön, rajta a pizsama is külföldi pizsama. Csak nézte az ő, megszokott pizsamáját, s többször megjegyezte, milyen érdekes, itt még a saját pizsamája is jobban tetszik neki, mint otthon. Mondom Pogacsánnak, igyekezzék az öltözködéssel, most ne a külföldi pizsamájával foglalkozzék, mert tízkor nekünk Pesten kell lennünk, s nem szeretném, hogy elkéssünk a megbeszélt találkozásról. Amikor beléptünk a Hungária kávézóba, azonnal fölismertem M. Györgyöt. Láttam már őt fényképeken. Ott ült, a megbeszélt asztalnál. Bemutatkoztunk. Azt mondta M. György, rendelhetünk konyakot, kávét, amit akarunk, ő kifizeti, de velünk nem maradhat egy percet sem. És semmiféle beszélnivalója nincs velünk. Mert mi pontosan két percet késtünk. És ő olyan alakokkal nem áll szóba, akik két percet is késnek. Ha tízóra volt leszögezve, akkor az legyen tízóra. És fölállt az asztal mellől M. György és minket otthagyott. Talán még annyit mondott elmenőben, hogy mi többé nem találkozhatunk. A két perc miatt. Csak néztünk egymásra Pogacsánnal. Megnéztem az órám. Három percet is késtünk. Nem csak két percet. Aztán mondtam Pogacsánnak, menjünk haza külföldről. De mielőtt elindulnánk külföldről, utazzunk vissza Leányfaluba, köszönjük meg Fábián Zoltánnak a szíves vendéglátást. Pogacsán erre azt mondta, jó, különben is ott van a pizsamája. Hazafelé jövet nem beszélgettünk. Húsz éve nem láttam Pogacsánt. Pedig itt él a városban. Többször érdeklődtem felőle. Azt mondják, ha nem muszáj, ki sem teszi a lábát hazulról. Szerintem föl sem veszi soha a külföldi pizsamáját.