A tömlec igazgatója

A tömlec igazgatója

( Gocsovszkyné )

25

Amióta leírtam azt a felelőtlenséget, mely szerint a siménfalvi tudományos elit sorbaállításakor apámat nyugodtan kihagyhatom, nincs nekem nyudodalmam. Mert apámat nem hagyhatom ki. Még akkkor sem, ha az ő tudományossága messze átnyúlik a határokon, s az ő nevét jól ismerik még Szibériában is. Ez olyan lenne, mint ha egy hatalmas lexikonba odaírnák valamely tudós nevét, s alatta megjegyeznék, hogy nem írnak róla semmit. Mert már tulságosan sokat írtak róla mindenfelé, tele vannak a könyvek az ő nevével. Hogy csak nyugodtan ugorjuk át annak a tudósnak a nevét, s inkább nézegessük helyette az apróbb tudósokat. Ez nem lenne helyénvaló. Már csak azért sem, mert soha nem szóltam apámnak egy olyan furcsa és hasznos találmányáról, amely szerintem őt a siménfalvi tudományos elit legelejére helyezi.

Az például szinte semmi, hogy ez a Celsius kitalálta a hőmérőt. Mert miért olyan nagy dolog, ha az ő találmányát az ember beteszi a hóna alá, s az megmutatja, van-e lázunk, vagy nincsen ? Ezt úgy is megtudhatjuk, ha a tenyerünket a homlokunkra tesszük.

Ki az a tudós, aki olyan műszert talált volna ki ezen a földön, amivel egy lépésnyi távolságból meg lehet állapítani, hogy például valaki tömlecigazgató, vagy pedig szimpla bűnöző ? Nincs a földkerekségen ilyen tudós. Ismereteim szerint. Márpedig ilyen műszert szerkesztett az én apám. Reá sem kell tennünk a tenyerünket valaki homlokára, hogy megtudjuk, miféle emberrel van dolgunk. Olyan érzékeny műszer az én apám találmánya.

Vannak fölfedezések, amelyeknek a lényegéről kevesebbet írnak a könyvek, mint a történetéről. A röntgen is ilyen. Csak odaállunk, átmegy rajtunk valami láthatatlan sugár, s látszik a tüdőnk. Ez a lényege. De annak a sugárnak a felfedezéséről vastag könyveket írtak. Még magát a véletlent is előkelő helyre tették. Hogy mekkora szerepe volt a véletlennek, mely által azt a sugarat fölfedezték.

Illik, hogy az apám találmányának történetéről is szóljak valamit. Legalább futólag. Ez a szegény Gocsovszkyné is bizonyára helyénvalónak találná, hogy szóljak erről valamit.

Készültünk a tengerre, hogy megfürödjünk benne. Mint más. Ott rakosgattuk a tengeri nyaralás fölszereléseit a siménfalvi udvarunkon. Nem sorolom föl, mi mindent raktunk belé az autóba, mert tudnivaló, mi kell a nyaraláshoz. Apám ott ült a kerek kőasztal mellett és nézte, miképpen szorgoskodunk. Amikor már készen voltunk a pakolással, becsaptam az autó ajtaját, nehogy a búcsúzás ideje alatt megszökjék valami onnan. Mondjuk kiessen a termosz. Nagyokat cuppantottunk szüleim arcára, ők pedeig figyelmeztettek, vigyázzunk magunkra. Vezessek lassan és nyugodtan, sok baleset történik az utakon. A tengerbe se menjünk be messzire, mert kiszámíthatatlan a tenger. Ezt apám mondta, mert anyám nem látta még a tengert. Csak ült itthon, mint ez a szegény Gocsovszkyné, mialatt apám járta az északi tengereket, hadifogolyhoz illő kényszerűségből.

Amikor be akarunk ülni, hát nem nyilik az ajtó. Rángatom, nem nyilik. A kulcs bent maradt. Az autóban. Mondom apámnak, nagy hiábavalóság volt ez az egész búcsúzási ceremónia, mert mi itt vagyunk maradva. Most törjem be az ablakot ? Hogy lehet betörött ablakkal akkora útra elindulni ?

Apám föláll a kerek kőasztal mellől, s azt mondja, mindennek van megoldása, csak reá kell jőni. S hogy reajöjjön a megoldásra, elindult az advaron hátrafelé. Egyszer csak megjelenik egy méteresforma, vékony acéldróttal, s egy harapófogóval. Benéz az autó belsejébe, látom, a szemben lévő kilincs formáját tanulmányozza. Aztán a vékony acéldrót végét begörbíti a harapofogóval. Azt mondja, hogy ha az elgondolása jó, akkor mi hamarosan indulhatunk. A tengerre. Fogja a vékony acéldrótot, szépen bepréseli az ajtó szélinél, a görbített felét beakasztja a szemközti ajtó kilincsébe, egyet húz rajta, s az ajtó kinyilik.

Mielőtt mi nagy boldogsággal beültünk volna, azt mondja apám, ezt a módszert kár lenne itthon hagyni. A vékony acéldrótra bármikor szükségünk lehet. El is helyeztük szépen azt a drótot, a hátsó sárvédő mögé, feszesen, hogy el ne hullassuk, s ne is zörögjön. Irány a tenger !

Szép este fogadott a tengerparton, a népek már ki voltak öltözve táncmulatsághoz illően, csoportosan mentek valamerre, ahol szépen szólt a muzsika. De ott, a közelben, ahol én megálltam, egy fényes, külföldi autót sokan körülvettek. Főleg tanakodtak, veszekedtek, rángatták annak ajtóit, gondoltam, megnézem, mi bajuk lehet. Ilyen kiváncsi természetem van nekem. Három kicsi gyermek sírt a fényes autó mellett. Az apjuk, az autó gazdája csak kapkodta a fejét, hogy kire hallgasson a sok tanácsadó közül. Az egyik határozottan állította, nincs itt semmi más megoldás, csak az, hogy be kell törni az ablakot mert másképpen tönkremegy az egész autó. A sok rángatástól. Egy ablak csak egy ablak, mondta, nem egy egész autó. Az autó gazdájának nem tetszett ez az ablakbetörési gondolat, csak fogta a fejét, időnkint fölnézett a csillagos égre. Mert már közelgett az éjfél, s azok a kicsi gyrmekek is kiadósan bőgtek körülötte.

Mondom ennek a bánatos embernek, ha megengedi, én megpróbálom kinyitani azt az ajtót...Tessék, próbálja meg, de ki ne törje nekem az ablakot, mert azt a megoldást már elvetettem, figyelmeztetett engem a bánatos ember. Egy pillanat, mondtam és hoztam azt a vékony acéldrótot.

Amikor az ajtót szépen, sértetlenül kinyitottam, előmbe állott ez a bánatos ember, megköszönte segítségemet, nyújtotta a kezét és bemutatkozott. Mondta a nevét, amire már nem emlékszem, de arra igen, hogy odatette a neve mellé, hogy ő tulajdonképpen a szolnoki tömlec igazgatója. És olyasmit is mondott, hogy ő sokféle, furcsa emberrel találkozott már abban a szolnoki tömlecben, de olyannal nem, aki tengeri fürdéshez autók ajtajának kinyitására való szerszámot vitt volna magával...

Ezzel a tömleci igazgatóval több bajom nem volt, de a körülötte állókkal igen. Akik a sokféle kinyitási módszerükkel mind ott maradtak, megszégyenülve. Volt, aki reám mutatott, mondván, hogy ilyen gazemberekkel van tele a világ errefelé. Ezek képesek gépfegyvert is magukkal hordozni, hátha szükségük lesz a tengeri nyaraláshoz...Ezek mindenre képesek, mondta egy másik, hát a multkor nem elvitték a banki automatát falastól ? Micsoda világban élünk, uram, micsoda világban ...

Nem sokat törődtem én ezekkel a hitvány megjegyzésekkel. Mert én is sokszor tapasztalom, mennyire tele van a világ mindenféle gazfickókkal. Még ott is, ahová csak sütkérezni megy néha az ember. Inkább az járt az eszemben, hogy az én apám találmánya által milyen egyszerűen megtudhattam, ebben a tengeri sokaságban ki a szolnoki tömlec igazgatója. És a lelkem mélyét büszkeség járta át, midőn a falumbéli tudományos elit magasfokú képzettségéről a velem megesett történet által meggyőződhettem.

Fotó: Báthori Zsigmond