Álljunk meg a nokiánál

Báthori Zsigmond felvétele

Álljunk meg a nokiánál

( Gocsovszkyné )

28.

Elgondolom, hogy ha én ma ennek a szegény Gocsovszkynének a kezébe adnék egy mobiltelefont, s az megcsörrenne, ijedtében bizonyosan elhajítaná azt a nagy találmányt, s csak azután kérdezné meg tőlem, mi volt ez az ördögi játék. Mármost az a helyzet, hogy ha nem is adhatok az ő kezébe semmiféle ördögi játékot, megigértem, szelleméhez hű leszek, amennyire csak lehet. Ehhez pedig szükségem van egy nokiára. Sőt, egy másik telefonra is. Mert eldöntöttem, megoldom én ezt a manapság sokat emlegetett cigánykérdést. Mert nincs megoldva. Még az sincs megoldva, hogy cigánykérdés van-e, vagy romakérdés. Ott álldogálunk a probléma legelején. Ahol eddig is voltunk. Azt még ez a szegény Gocsovszkyné is túlzásnak tartaná, hogy mi még mindig ott álldogálunk a probléma elején, egy lépést sem haladunk előbbre.

Valamelyik szombaton éppen megyek hazafelé. Mamához. Ahogyan szoktam. Keresztúr végében, az út szélén áll egy ember és int nekem, hogy venném fel. Azonnal fölismertem ezt az embert, mert falumbeli volt. És cigány. Fekete kalapban. Köszöni, hogy megálltam, mert sokan elmentek mellette, de egy autó sem állott meg, pedig hely elég volt bennük. Lehetett látni.

Nagyon sietett a beüléssel, még a kalapját is leverte az ajtó felső része. Mondom, hová siet úgy, üljön be ide nyugalmasabb módon, még elviheti a szél a fekete kalapját...Azt feleli, azért siet, mert nem akarja lopni az időmet. A beüléssel.

Még egy kilométert sem haladtunk én máris nekifogtam a cigánykérdés megoldásának. Gondoltam, nem köntörfalazok, mert hát falusfelek vagyunk. Mondom, hallgass ide te, Gábor ! Az imént említetted, hogy nem akarod lopni az időmet. Azzal a beüléssel. De ti azért egy kicsit lopósak vagytok, olyan hírek járnak. Azt mondja ez a Gábor, az lehet, sokféle hírek járnak mirólunk a világban. Most jövök éppen Svédországból, egy kicsit összeszedem magam, s megyek is neki egyenesen Kanadának. Ott hátha nem járnak ilyen hírek rólunk. Mert én az ilyen híreket ki nem állhatom. Ha jól megvakarnók az emberek természetét, sok másfajta emberről is kiderülne, hogy lopós ! És nem egy kicsit, hanem nagyon ! Még miniszterek is lopnak. Pedig olyan fehér az ábrázatuk, mint a hó. Mondom, te, Gábor, még a mi falunkban is az a hír járta a multkorjában, hogy alszegben, ettől a Demeter Domokostól ellopta valaki a hámot. A pajtából. És reátok gyanakodtak...

Hát maga nem hallotta, hogy azt a hámot egy gyermek vitte el játékból, vagy, hogy otthon reápróbálja a lovukra ? De az anyja vissza is vitette azonnal azt a hámot. Oda, ahonnan elvitte az a gyermek. Maga nem hallotta ? Ma már a lopás sem úgy megy, mint régen, mert ma már az a Dénes azonnal kideríti, ki a tolvaj. Kérdem, ki az a Dénes, én nem hallottam róla. Azt mondja ez a Gábor, már hogyne hallott volna róla, maga tanult ember, az a Dénes nem egy személy, mint amilyenek mi vagyunk, hanem valami kémia. Csak elővesznek egy elhullatott hajszálat, s abban a helyben megmondja ez a Dénes, ki annak a hajszálnak a tulajdonosa. És a tolvaj már meg is van fogva. Ma már nem úgy megyen a világ, mint régen.

Mondom, nem a déenesről beszélsz nekem te, Gábor ?

Hát persze, hogy arról beszélek ! Arról a Déenesről, ahogy maga mondja. Csakhogy minálunk, a faluban nincsen szükség erre a Déenesre. Mert például a hám ügyben csak szét kell nézni, kinek van lova, s van-e néki hámja, s a tolvaj azzal is meg van fogva. Ha valakinek van lova, de hámja nincsen neki, csakis annak kell a hám, nem igaz ? Nem kell akkora feneket keríteni mindennek, ha egyszerűbben is el lehet intézni valamit. Ez a hámdolog is szépen elintéződött, maga nem hallotta ?

-Hallottál te erről a falunkbéli Gocsovszkynéről, aki már rég nem él, de amíg élt, mindig az igazságot kereste ? –Nem. Én arról a fehérnépről nem hallottam. De arról hallott maga, hogy hányan élnek meg abból, hogy a cigányok igazságát keresik ? Belőlünk élnek, de csak szóban keresik a mi igazságunkat, nem a valóságos életünk érdekli őket. Pénzt kapnak azért, hogy harcolnak a mi érdekünkben. De akik érettünk szavakkal olyan erősen harcolnak, azok zsoldos katonák. Pénzért harcolnak, nem ingyen. Na, lássa, ez az igazság. Meg is mondhatná annak az asszonynak, ha élne, aki az igazságot kereste, amíg élt. Aztán ezek az értünk harcolók még el is neveztek minket romáknak. Még azt a szép, cigány nevünket is elvették tőlünk. Hallotta maga a mi falunkban egyszer is, hogy egy bálon romák muzsikáltak ? Hogy nem cigányzenét hallgattak mindenfelé a népek ? Ugye, hogy nem hallotta...

Mondom, te, Gábor, azért vannak súlyosabb problémák is a nemzetiségi kérdésben. Nem csak abból áll az egész, hogy romák vagytok-e, vagy cigányok. Úgy mondják, nem tudtok beilleszkedni a népek közé...Hogy nektek más törvényeitek vannak, s azok szerint éltek...De vigyázz, mert érünk be a faluba, szólj, hol álljak meg, te, Gábor. Mert elmegyünk a házad előtt, s jöhetsz visszafelé... Azt mondja erre ez a Gábor, majd szól ő nekem idejében, de előbb válaszolni akar arra, amit mondtam..

-Tudja, mit válaszolok ? Azt, hogy álljunk meg a nokiánál. A múltkor szépen borozgatunk a kocsmában, magyarok, cigányok, vegyesen, ahogy szoktunk. Maga tudja. Elkezd istenesen szólni a zsebemben a nokia. Azt mondja egy magyar borozgató, a szomszéd széken, neki sonierikszonja van. S az szebben szól, mint az enyém. Amikor hívják. Mondom neki, ez az enyém is úgy szól, ahogyan akarom. S a magáé is úgy, ahogyan akarja. Csak be kell állítani. Nézegeti az én mobilomat, forgatja, nyomogatja, s a végén azt mondja, azért mégis jobb az ő szonierikszonja. Ezen össze nem vesztünk, mert mit számít, hogy egy semmi kis telefon milyen márka ? Mobilja ma már minden apró purdénak van. Azért mondtam magának, hogy álljunk meg a nokiánál, mert ez olyan, mintha azt mondtam volna, beszéljünk mellékes dolgokról. Mert a mellékes dolgokon nem szoktak összeveszni az emberek. Akár cigányok, akár magyarok. Aki a békességet és az egyetértést keresi, beszéljen mindig mellékes dolgokról. Mert a fontos dolgok nem reánk tartoznak. A fontos dolgokat azok intézik, akik nálunknál sokkal lopósabbak. Azért is találják ki, mi a fontos, hogy legyen nékik dolguk. Úgy látszik, a mi falunkban mi időtlen idők óta csak mellékes dolgokról beszélgettünk. Azért nem volt soha veszekedés közöttünk. Maga tudja.

Azt én most szépen bevallom, hogy ez a beszélgetés nem éppen így zajlott le. Mert voltak egy árnyalattal durvább kifejezések is a beszélgetéseinkben. És voltak olyan gyáva és tartózkodó magyarázataink is, amiket mind a ketten megéreztünk, de nem vallottuk be egymásnak. Úgy tettünk, mintha mind a ketten politikusok lettünk volna, nem pedig falubeliek.

Most szégyenkezhetünk, hogy mind a ketten kerülgettük a fontosabb részeket. Vagyis a forró kását. Azt nem tudom, ezért őt mennyire furdalja most a lelkiismerete, valahol Kanadában, de engem furdal. Most is furdal, amíg ezeket a sorokat leírom. Arra is gondoltam, föl kellene őt hívjam azon a nokián, s megmondjam ennek a falumbeli Gábornak, hogy te, Gábor, a lelkiismeretnek az a szokása, hogy furdalja az embert. Már akinek van.