Guszti

Fotó : Báthori Zsigmond

Guszti

Jött az én régi barátom, Guszti, hogy elnézést kérjen, amiért nem tudott eléggé megsértődni reám, amikor megbántani akartam őt a minap. És kérdi, mi van velem, hogy újabban olyan szelíden és tapintatosan bántom meg a barátaimat, meg sem tudnak sértődni tisztességesen, csak a fejüket törik, mit is akartam mondani. Pedig énnekem nagy jártasságom van a sértegetésben. Eddig oly könnyedén tudtam megbántani valakit, mint amiképpen mások egy pohár jó, habos sört hajtanak föl, forró, nyári délután.

És azt mondja ez a Guszti, nagyon vigyázzak, miképpen választom meg a barátaimat. Mert aki nem tud tisztességesen megsértődni, ha bántják, az csak érzéketlen, durva lelkű ember lehet. Márpedig nem jó, ha valakinek érzéketlen, durva lelkű barátai vannak. Szerinte kizárólag olyan emberekből szabad barátot választani, akik vérig tudnak sértődni, ha megbántom őket és ellenségeimmé válnak. Csakis az ellenségeim közül érdemes barátot választanom, mert azok érzékeny emberek.

Ha pedig valakit nem vagyok képes annyira megbántani, hogy ellenségem legyen, akkor bennem van a hiba. Mert nincs elég tehetségem ahhoz, hogy eredményesen tudjak sértegetni. Ő most éppen ezt a nagy bajt vette észre rajtam. Mert ő eléggé érzékeny ember, de nem tudott eléggé megsértődni, bocsássak meg neki, de velem van valami baj.

És elnézést kért azért is, hogy még nem faggatott ki engem részletesen a betegségem súlyosságáról. Olyan apróságok maradtak homályban, hogy tulajdonképpen hány napom van még hátra. Az orvosi tudomány szerint. Mert ha kevés napom van még hátra, akkor arra a kevés napra már nem érdemes sok ellenséget szerezni. Elég annyi, amennyi van.

És aztán elnézést kért, el kell mennie, nincs több vesztegetni való ideje arra, hogy tisztázzuk, vagyunk-e mi ketten annyira ellenségek, hogy igazi barátok lehessünk. Mint amiképpen eddig voltunk.

Lehet, többé el sem jön hozzám az én barátom, ez a Guszti.