A rőt, idegen macska

 

Ez a mai nap is világra olyan, mint a tegnapi nap. A rőt, idegen macska pontosan úgy préseli be magát az idétlen, nagy és rusnya pléhkapunk alatt, mint tegnap. Remeg belé az egész udvar. A verebek fölrebbennek, de nem szállanak messze, csak átmennek a másik meggyfára, nem félelemből, hanem inkább azért, hogy lássa a rőt, idegen macska, mennyire éberek, figyelnek minden mozdulatra. Még szél sem járt az éjjel az udvarunkon, hogy a nagy, fehér műanyag lepedőket elvigye haszontalan dolgaim fölül, amiket már két éve pár napra, ideiglenesen letakartam. Csönd van. Nincsenek fejlemények. Tegnap direkt megnéztem a százéves ház falának repedéseit, szerencsére nem lettek nagyobbak azok a repedések. Legalábbis szemmel láthatóan nem. Nincsenek újabb nyomok a hóban, nem járt itt senki tegnap óta, csak a rőt, idegen macska. Nincsenek fejlemények. A rádiót meghallgattam, kisújjamban vannak a hírek. Keleten folyik tovább a háború, de még nem jött el az ideje annak, hogy abbahagyják, nincs elég áldozat. Már a rádió is unja a híreket, ugyanazok a hírek, mint tegnap. Nincsenek fejlemények.

Gondoltam, ebből a tegnapról itt maradt unalomból kilépek, megnézem, mi van a téren, ahol mégis emberek járnak. Az udvar sarkából figyeli a rőt, idegen macska, kilépek-e a kapun, vagy visszatérek. Ő tudja, miért fontos ez neki.

 

Sétálok a téren, sehol egy ismerős, észre sem veszi senki, hogy ott vagyok én is.

Még az a szépen kipuderezett hölgy se néz rám, akinek képe ott van a patika ablakába kiragasztva. Másfelé tekint, valahová a messziségbe. A kép alá  nagy betűkkel az van odaírva, hogy forradalmi tudományos fölfedezés. Na, ez igen ! Ez már fejlemény. Ezért érdemes volt kijönnöm a térre.. Forradalmi, tudományos és fölfedezés. Ez kell nékem. Egy ilyen fejlemény.

Olvasom tovább a részleteket. Azokban ez van:   ha én most megveszem odabent azt a fénylő dobozt, mely ott látható a szépen kipuderezett hölgy orcájának közelében, ha három hónapon át kenegetem a saját képemet azzal a krémmel, melynek neve ezésez, akkor az én ábrázatomról úgy eltűnnek a ráncok, hogy engem többé föl sem ismer senki.  Már ugye azok, akik eleddig ismertek. Akikkel találkoztam, s beszélgettem. Például a rőt, idegen macska.  Mert akik nem ismertek eddig, akikkel soha nem találkoztam, azoknak teljesen mindegy, hogy milyen voltam a kenegetés előtt, vagy azután. Szóval ez a mai nap fejleménye. Ez plakát, a szépen kipuderezett hölgy arcképével. Aki bántó módon még reám se néz.

 

Normális ember úgy megy el egy ilyen kiragasztott papír mellett, hogy észre sem veszi. Vagy nem törődik véle, ha észre is veszi. Egy normális ember. Én viszont most arra gondolok, csakugyan, ha most vennék egy ilyen dobozt, s kenegetném az orcámat három hónapon által, s a ráncaim is mind egy szálig eltűnnének, akkor mi lenne vélem ? Akkor még azok sem ismernének föl, akik eleddig ismertek. Ez lenne a kenegetésnek a  fejleménye. Akkor kezdhetném előlről az életemet, amibe már eléggé belefáradtam. Akkor mint egy teljesen ismeretlenre, úgy nézne rám ő is, a rőt, idegen macska.

 

Marosvásárhely, 2009, január 6.